Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ami tizenöt évvel ezelőtt a „mikro” volt, az most a „bio”. Bolondulunk minden bioért, és sajnáljuk – ha éppen meg nem vetjük – azokat, akik életüket a „hagyományos” módon tengetik. De mindjárt a nanoért lelkesedünk majd, és mint minden hasonló felbuzdulásunk, ez is eltúlzott, egyoldalú és felszínes lesz, meglehetősen távol sodorva minket a tények értékétől. Például attól, hogy ez a technológia akár veszélyes is lehet. Mielőtt azonban reszketni kezdenénk, lássuk a lelkesítő részeket.
Egy tökéletes gömb alakú molekula
A nano – tisztázzuk gyorsan az elején – görög szó, és törpét jelent. Egyben mértékegység is, a nanométer (nm) a méter egymilliárdnyi része. Mondjuk azt, hogy egy hajszál egy milliméter vastag. A nanométer ennek a hajszálnak a milliomod része. Olyat két ujjal mutatni már rég nem lehet, elképzelni sem könnyű.
Történetünk az egy nanométeres térben játszódik, ahol éppen elfér hatvan darab szénatom. Kiadnak egy tökéletesen gömb alakú molekulát. Ez a szerkezet százszor erősebb, mintha acélból készült volna, de tömege csak a hatoda annak. Érdektelen?
És mi volna, ha nem gömb alakú volna, hanem cső? Kicsit vastagabb, hogy szállíthasson valamit. És, ha már csövet tudunk építeni, mit tudnánk még?
Mindent tudnánk! Egy pár nanométernyi réteggel bevonhatnánk a fogunkat, és egy életre elfeledhetnénk a fogszuvasodást, kopást. Ilyen vékony réteg még teljesen láthatatlan volna, de már páncél erős. Építhetnénk icipici gépeket, amelyek az érfalról takarítanák le a mészlerakódásokat. Vagy olyan apró kamerát, amit soha senki nem venne észre. Rovott múltú gonosztevőkre telepíthetnénk jeladót, és mindig tudnánk, hol járnak, mit csinálnak. Először nehéz elképzelni, mire is jó, ha ilyen parányi, pontosabban atomnyi alkatrészekből építkezhetünk, de aztán beindul a fantázia.
Nanoréteggel kezelt szemüveg, télikabát és abrosz
Mostanra már kezdenek postaládánkba potyogni az első ajánlatok, hogy nanoréteggel kezelt szemüveget, szélvédőt, abroszt és télikabátot vehetünk, melyek az idők végéig tiszták és újak maradnak. Nem állítjuk, hogy ezek a hirdetések hazudnak, de abba bele kell gondolnunk, hogy atomokból új anyagokat előállítani, gépeket építeni nem egyszerű feladat. Kevesen értenek hozzá, szörnyen drága, és alig pár helyen képesek ipari mennyiségben termelni ilyesmit. Mert ami igazi nano, azt nem lecsiszolják valamiből, hanem kémiai és fizikai úton, atomról atomra építik fel. Hallott már valaki így szólni egy magyar szakit: „Józsi, adjál már két kobaltot meg egy krómot!” – ehhez más szakismeret, gyártási folyamatok kellenek.
Maradjunk annyiban, hogy a hétköznapi életben a nano még sokáig azt jelenti majd, hogy valami apró, szemmel nem is látható réteg, ami jobb esetben lehet teflon, rosszabban meg tiszta átverés.
Ha elszabadul a Földön
Mégis, az EEB, az Európai Környezetvédelmi Hivatal szerint már körülbelül ezer „igazi” nanotechnológiával előállított termék van forgalomban és ez a szám rohamosan fog nőni. Ahogy az minden újdonsággal előfordult, a kezdeti lelkesedést követte az aggodalmaskodás. Először csak egyesek – például a brit trónörökös – fantáziáltak arról, hogy az apró nanorobotok bármire is képesek lehetnek rossz kezekben. Mások rémálmokat láttak arról, amint a génmódosítás és a nanotechnológia összekapcsolódik és elszabadul a földön.
Az első gyakorlati és tudományos vizsgálatok csak mostanában indultak. Azt már tudjuk, hogy a nanocsövek halmaza például nem sérti a tüdőt, de egy szál cső roncsolhatja a sejteket. Ugyanígy, a már fent említett hatvan atomból álló úgynevezett fullerén molekulák halmaza ártalmatlan, de egyenként, különösen vízréteggel körülvéve szabadon közlekednek a talajban. A giliszták kedvelik őket, és ezzel már be is kerültek az emberi táplálékláncba.
November ötödikén Gevdeep Bhabra (Southmead Hospital, Bristol) és kollégái egy – eredetileg a Nature magazinnak írott – cikket tettek fel a világhálóra erről a témáról. Tudni kell, hogy nanorészecskéket már mai is gyakran használnak a gyógyászatban beültetéseknél, és olyan gyógyszerek célba juttatatására, amelyeknek védősejteken kell áttörniük.
A cikkben leírják, hogy a nanoanyagok alkalmazása kétélű fegyver. Jó tulajdonságaikon túl egyfajta mérgezést is okozhatnak. Károsíthatják a DNS-t, bizonyos esetekben kromoszóma-rendellenességeket és sejthalált okozhatnak. Némelyikük nagyon lassan ürül ki a veséből, másikuk szabadon jár-kel a sejtek között, áttörve minden hártyán, membránon és falon.
A cikk alapjául szolgálhat a közeljövő szakmai vitáinak, és legalább egy pillanatra józanságra inthet bennünket kitörni készülő nano-őrületünkben.
Lehetséges, hogy egy nap a Kaliforniai Egyetem a világ legnagyobb állatkertjének ad otthont – az oktatási intézmény nem élő állatokat tartana, hanem mintegy tízezer különböző teremtmény genetikai kódját. | Génállatkert az evolúció megértéséhez
