Fess valamit méregből, gyermekem!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Emlékszem gyermekkorom átható szagú filctollaira. Akkoriban örültünk annak, hogy egyáltalán vannak, a szüleink sem, mi sem foglalkoztunk azzal, mit rejtenek a színes műanyag rudacskák. Manapság viszont – a tudatosság szintjének emelkedésével – előtérbe került az ökológiai szemlélet: egyre több szülő gondolkodik el azon, hogy a gyermekek alkotó eszközei ártalmasak lehetnek a lurkók egészségére.

Nem kötelező feltüntetni!

A vegyipar óriási mennyiségben állítja elő a különféle mesterséges anyagokat. Veszélyesség szempontjából jó részük nincsen bevizsgálva. Amelyekkel kapcsolatban folytak/folynak kutatások, azokat pedig felnőttekre vonatkoztatva teszik. Hol maradnak a gyermekek? Akiknek a szervezete sokkal érzékenyebb, ellenállóképessége fejletlenebb, mint szüleiké. A kicsik szervezetébe ráadásul nagyobb mennyiségű méreganyag kerülhet, mivel ők kúsznak-másznak, maszatolnak, mindent a szájukba vesznek. Szerencsére gyorsabb anyagcseréjük gyorsabb kiürülést is tesz lehetővé.

A rajzeszközökön nem kötelező feltüntetni a termékben lévő anyagokat, így történhet meg az, hogy a gyanútlan szülő örömmel viszi haza a szép, színes, ám méregkoktélokkal teli csodaceruzákat és egyebeket, hadd alkosson vele a gyerek!

Legyünk tehát éberek! Az olcsó, márkátlan termékeket kerüljük, hiszen a legtöbb probléma ezekkel lehet. Figyeljük, fel van-e tüntetve a CE, illetve az EN 71/3 jelzés az adott eszközön, mert az azt jelenti, hogy a megengedett vegyszertartalmat nem lépi túl. Legjobb, ha természetes alapanyagokból készült, az ökonormáknak megfelelő rajzeszközöket vásárolunk. Így nem csak gyermekeink egészségét védjük, környezetünket sem károsítjuk.

A továbbiakban megvizsgáljuk, milyen anyagok vannak a hagyományos rajzeszközökben, és melyek ökováltozataikban.

Mi van benne pontosan?

Nézzük először a filctollakat! Egy évtizeddel ezelőtt még nagy mennyiségben tartalmaztak formaldehidet, ma már szerencsére nem, ám van helyettük benne más, egészségre veszélyes vegyi anyag. Ilyen például az anilin, továbbá a benzol és a sztirol, amelyek rákkeltő hatásúak lehetnek. A patront nedvesen tartó dietilén-glikol a szemet és a bőrt irritálja. Az íróhegy készítéséhez használt antimónium szintén veszélyes anyag, szédülést okozhat. A filctoll külső része lehet PVC-ből, amely nemcsak az egészségre, a környezetre is káros.

Ökováltozatuk polipropilénből készül, és tartalmaz többek között glicerint, élelmiszer-színezéket és élelmiszer-ipari tartósítószert.

A gyurmák némelyikében rákkeltő formaldehid, szerves halogének, illetve mérgező nehézfémek lapulnak. Ezzel szemben az ökogyurmák az élelmiszeriparban használt anyagokat, természetes krétát, földviaszokat tartalmaznak.

Az ujjfestékekben szintén lehetnek egészségre ártalmas anyagok, úgymint: rákkeltő formaldehid, szerves halogének, mérgező tartósítószer, allergizáló króm és agykárosító ólom.

Az ökológiai elvárásoknak megfelelő ujjfestékeket pedig főként az élelmiszeriparban használt anyagok alkotják.

Ami a ceruzákat illeti, azokból szintén az ökót válasszuk! Ezek nem tartalmaznak nehézfémeket – nem úgy, mint hagyományos társaik –, továbbá nem lakkozottak. A festéshez használt ecsetekből se lakkozottat vásároljunk. A radír pedig hagyományos gumi vagy kaucsuk legyen, mert a színesek általában PVC-ből készülnek.

Gyermekünk alkotásai általában életörömöt sugároznak, vidám, színes belső világuk anyagi lenyomatai. Ahhoz, hogy létrejöttükbe semmi üröm ne vegyüljön, tudatos rajzeszközválasztás szükséges.

Cikkeink a témában:

Előzd meg a szemetet!

Szelektív szemetelés

Ahol még elfolyik…

Energiaspóroló otthon

Zöld háztartási gépek

Mosás, 2. – (környezet)kímélő mosás

Mosás, 1. – hatékonyan, de kártékonyan

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.