Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
November 18-án jelent meg Rácz-Gyuricza Dóra szakácskönyve, ami nem egy tipikus gasztroalkotás. Dóra kedvenc receptjei mellett az életéből is elhint nem is olyan kevés morzsát, ezzel még inkább személyessé, kicsit talán regényszerűvé válik első könyve. Rácz-Gyuricza Dórával beszélgettünk.
„Egy könyv mindenkire másképp hat, ezért alig várom, hogy lássam, az én első könyvem milyen hatásokat vált ki az emberekből” – mondja Dóra, akit leginkább influenszerként ismernek, ám ő színesebb személyiségnek tartja magát ennél. Az életében mindig is központi szerepet kapott a főzés, a gasztronómia. Családjában is nagyon fontos volt a közös étkezés, az ételek szeretete. Az igazán gyökeres fordulatot a 2019-es Konyhafőnök hozta el számára, ahol a férjével is megismerkedett. 200 fokon - Titkok és receptek, amikkel megfőztem a séfet című könyvében megelevenedik a gasztronómia és az élet egymást kiegészítő szeretete.
Kiknek szól a könyved?
Azoknak a 21. századi konyhatündéreknek, akiknek kellene pár ötlet. Akiknek nem sok ideje van, de annál több dolga, de mégis szeretnének tápláló és finom ételeket az asztalra tenni.
Mivel itthon csak én főzök, ezért ebben az öt és fél évben megtanultam, hogyan lehet olyan ételeket készíteni, amik finomak, egészségesek, és még egy séfet is levesznek a lábáról. Persze ehhez az is hozzáad, hogy rengeteget tanulhatok Jenőtől, bár az, amit ő csinál, merőben más, mint amit én. Ő egy művész, egy Picasso a szakmájában, de azért vannak dolgok, amiket elleshetek tőle, így az itthoni ételek is igazán ízesek és talán különlegesebbek is lehetnek. A könyvem receptjeiben is mutatok számtalan ilyen trükköt.
Hogy jött a könyv ötlete?
Amióta aktív vagyok influenszerként, sok-sok receptet megosztottam videó formájában a követőimmel, és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam értük. Többen is írtak, hogy mennyire szerette az egész család otthon az adott ételt, még a gyerekeknek is nagyon ízlett, úgyhogy osszak meg még többet a receptjeim közül.
Ez hatalmas löketet adott. Visszacsatolást adott, hogy erre igenis van igény, van értelme belevágni.
Mit jelent számodra a főzés?
Amióta anyuka vagyok, azóta ez nagyon megváltozott. Első számú szeretetnyelvem az etetés, de korábban ez volt a legjobb relaxációs módszer számomra.
Mindig, amikor összegyűltek a felhők felettem, akkor biztosan valami nagyon bonyolult receptbe vetettem bele magam, ami rengeteg koncentrációt igényelt. És így kifőztem magamból a feszkót.
Amióta megszületett a kislányom, erre nem igazán van lehetőségem, de ezek után sem akartam csak zacskós levest az asztalra tenni, akklimatizálódnom kellett az új helyzethez. Tudtam, hogy nem engedhetek az itthoni ételek minőségéből, már csak azért sem, mert a gyermekem testi és mentális fejlődése is nagyban függ attól, hogy miket eszik. Persze nem mindig ízlik neki, amit kap, de hát ezt nem hiszem, hogy be kell mutatnom a kisgyerekes anyukáknak. De nem adom fel, hiszen anyaként ez a legfőbb feladatom, hogy a kislányom fejlődését támogassam, és mindent megtegyek azért, hogy egészséges legyen. Ez a legfőbb prioritás számomra most, amikor főzök.
A könyvben tíz olyan recept is található, amik a kislányom kedvencei, de a felnőtteknek is ízletes lehet. Fontos volt nekem, hogy megmutassam, a gyerekeknek készült ételek is lehetnek azok, amikből mindenki repetázik az asztalnál.
Mikor jöttél rá, hogy ilyen terápiás jellegű számodra a főzés?
Hát, ezt most megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy ne spoilerezzem szét a könyvem első fejezetét. (nevet)
A lényeg az, hogy nagyjából hét-nyolc éves lehettem, amikor rájöttem, hogy az, hogy minden este közösen vacsorázunk, és van meleg étel az asztalon, nem egy természetes dolog.
Ilyentájt kezdtem el főzni is, de persze ekkor még nem bonyolódtam bele túlságosan, például egy leveskészítés is annyiból állt, hogy egy liter vízbe beledobtam a leveskockát, és nagyon büszke voltam magamra. A szüleim mégis nagyon értékelték ezeket a próbálkozásaimat, és támogattak benne, hogy csináljam.
Úgy érzem, nagyon fontos számodra a mentális egészség. Ez mindig így volt?
Nagy büszkeségem, hogy a sok médiaszereplés, influenszerkedés ellenére én ugyanaz az ember maradtam, mint előtte voltam. Ugyanolyan vagyok a barátaimmal, a családommal, amit ők is érzékelnek, és mindig mondják is, hogy milyen büszkék rám.
Mindig is nagyon sokat olvastam, mindig is nagy étvágyam volt a tudásra is, arra, hogy fejlesszem magam. Nagyon érdekel a világ, amiben élünk, így mindenbe bele akartam kóstolni, ami benne található. Nem szeretnék egy dobozban élni.
Attól függetlenül, hogy sokak szerint én egy gasztroinfluenszer vagyok, nem akartam azt, hogy a követőimnek ne tudjak tanácsot adni akár akkor is, ha az anyaságról vagy a mentális egészségről van szó. Nem vagyok terapeuta, így nyilván nem helyettesítek szakembereket, de szeretném, hogy erről is tudjunk beszélgetni a követőimmel. Ez vagyok én, ezek a dolgok foglalkoztatnak, az oldalam pedig a lehető legönazonosabb.
De azért összefügg a gasztronómiai kíváncsiság és az étvágy a világ megismerésére.
Persze, de az online térben mégis jól jön, ha valaki választ egy konkrét irányt. Én azonban nem tudok ennyire specifikus lenni. A könyvemben is azért van minden fejezetnél egy néhány oldalas történet, mert nem tudtam csak és kizárólag a recepteknél leragadni, mert sokkal több volt bennem ennél.
Aki elolvassa majd a könyvem, jobban megismerhet általa engem is, nem csak azt, hogy miket eszünk itthon. De persze, akit csak ez érdekel, az is megtalálja benne, amit keres.
Kevesen tudják, de te nem Magyarországon születtél, de erről is szó esik a könyvedben.
Hát igen, az életem ezen része a könyv szinte összes fejezetében megtalálható, ugyanis valóban, én Brazíliában születtem, és kétéves koromig ott is laktam, majd a mi családunk, a szüleim és a három testvérem, visszaköltöztünk Magyarországra. Nekem mind a négy nagyszülőm magyar, akik még az '50-es években vándoroltak ki Brazíliába, és ott megalapították a magyar közösséget.
Különösen az ünnepi ételekről szóló fejezetben említem meg sokszor, mert ilyenkor szoktam brazil ételeket készíteni. Szerintem az ünnepekkor mindenki az otthonos ízeket szereti enni, ilyenkor csatolunk vissza sokat a gyerekkorunkba is. Nem hiszem, hogy csak azért esszük a zserbót, mert mindenkinek ez a kedvence, szerintem szentimentális jelentése is van. Talán az íze bekapcsolja bennünk a karácsony gombot.
Az én származásom egy igazán sok rétegű lasagne, az életem minden részében visszaköszön a brazil vonatkozásom is, de főként magyarnak tartom magam. Az asztalon viszont a sok magyar fogás mellett gyakran helyet kapnak a brazil kedvenceink is.
A magyar vagy a brazil konyhát szereted jobban?
A leginkább a nemzetközi konyhát szeretem, mert a lelkemben nem tudok különbséget tenni a kettő között.
A magyar ételek a gyermekkort jelentik számomra, a brazilok pedig a nagycsalád hiányát foltozzák be a szívemben.
A könyvben is sok receptben megelevenedik néhány brazil alapanyag, például jó pár sűrített tej alapú desszert, amiket nem hiszem, hogy más receptkönyvekben megtalálnak. Az egyik ilyen még a dédnagymamám receptje volt eredetileg. De egyébként az összes családi kedvencünk benne van.
Elsődleges célom volt ezzel a könyvvel, hogy amikor az ember kinyitja, akkor arcul csapja a szív. Hogy érezzék, én ezt tényleg szeretetből írtam, és nagyon kapcsolódom ezekkel a receptekkel.
Annak ellenére, hogy sokat szerepelsz a médiában, érzékelhetően húzol egy határt, aminél tovább már nem láthat be a közönséged. A könyvedben kicsit jobban beengeded őket?
Igen, abszolút. Bár azt gondolom, hogy nem elsősorban a határvonal meghúzása történik, hanem inkább az, hogy a sok negatív komment egy idő után kicsit bezárja az embert.
Ez a könyv egy újabb lépcső, ami közelebb hoz, hiszen ezeket a dolgokat nem tudom átadni a socialben. Máshogy működik egy könyv, mint az Instagram.
Úgy érzem, hogy a papírra vetett szavakkal amúgy is közelebb tudod hozni magadhoz az embereket, ha ez a célod. Nekem ez az első írásom, remélem sikerülni fog átadni azt, amit szerettem volna.
Ha már a negatív megjegyzések szóba kerültek... Mit gondolsz, egy nőnek tényleg a konyhában van a helye?
Szerintem senkinek sincs kijelölt helye. Nem azért főzök, mert nekem ez a dolgom, hanem mert egyszerűen imádok főzni.
Ez szerintem egy hülyeség, hogy valaki azért, mert nő, akkor főznie kell. Ha nő vagy, és utálsz főzni, akkor ne csináld, mert szerintem a főzésnek nem egy kötelező feladatnak kellene lennie.
Fontos, hogy élvezzük is. Nálam ez azért működik, mert szerelmes vagyok az alapanyagokba. Sokszor nézek rá Jenőre, és mondom neki, amikor valami isteni finomba harapunk bele, hogy „látod, ez a bizonyíték arra, hogy Isten szeret minket, hiszen ilyen dolgok teremnek körülöttünk”.
Másrészt, én nem azért írtam szakácskönyvet, mert nő és egyben háziasszony vagyok, tehát ez a dolgom.
Úgy érzem, hiány van inspiráló nőkből a mi korosztályunkban, átadtuk a stafétát a pasiknak.
Amikor kislány voltam, én tátott szájjal néztem a „Paprikatévén” Martha Stewartot, Nigellát, Stahl Juditot. Szerintem szüksége van azoknak a kislányoknak is példaképekre, akiknek szintén ez a hobbija. Amennyire megvannak a mai világban a divat- és sminkikonok, kell a konyhában is a motiváló, inspiráló női energia. Nem azt mondom, hogy majd én leszek az, de talán én is részese lehetek egy óriási kirakósnak, és én is tudok ebben segíteni.
Nemrégiben Császár Előd mesélt a Díványnak arról, hogy szerinte a mesterséges intelligenciával készült zenéknek is van lelke. Ha érdekel a zenésszel készült interjúnk, ezen a linken olvashatsz tovább.
