Wilhelm Reich élete

Wilhelm Reich a 20. század egyik legkiemelkedőbb és egyben legbizarrabb elméletalkotója. Sokan Orgazmusemberként ismerik, de ennél lényegesen többet mondott a szexről – eleveníti fel Olivia Laing. Reich 1897-ben született az egykori Galíciában, egy kis faluban a mai Ukrajna területén. Életének egyik meghatározó élménye viszonylag korán érte: 11 éves volt, amikor az apja súlyosan bántalmazni kezdte Reich anyját, mert rájött, hogy a nőnek viszonya van egy másik férfival. Az állandó terror elől az asszony egy év múlva öngyilkosságba menekült. Nem túlzás azt állítani, hogy ezekből a borzalmakból táplálkozott Reich későbbi szexuális felszabadító munkája, amely sosem a végtelen magömlés fantáziájáról szólt, hanem egy olyan világról, amelyben a nők is szexuális örömöt tapasztalhatnak meg anélkül, hogy megtorlástól, erőszaktól kellene tartaniuk vagy halálfélelmük lenne. 

Reich támogatta a házasság előtti szexet, a fogamzásgátlást és az abortuszt, a válás lehetőségét, a nők gazdasági függetlenségének előmozdítását. Tevékenysége óriási hatással volt kortársaira: műveit James Baldwin író-polgárjogi aktivista is rendszeresen olvasta, Susan Sontag pedig Reich egészséggel kapcsolatos elméleteire válaszul írta nagy hatású, A betegség mint metafora című könyvét. Mit láttak benne a csodálói, hogyan feneklett meg a pályája, és mik azok az ötletei, amelyekből ma is meríthetünk? Összefoglaljuk a fordulatos életút legfontosabb állomásait.

Ha fájdalom ér minket, páncélt növesztünk

Wilhelm Reich szakmai története Bécsben kezdődik, az első világháború kitörésekor. Fiatalemberként Freud legragyogóbb pártfogoltja, der beste Kopf, ahogy a mester utal rá. Az 1920-as évek elejétől fogva azonban kapcsolatuk megromlik, Reich sok tekintetben szakít a pszichoanalízis uralkodó tanaival. Miközben hallgatja a betegeit, figyelme egyre inkább a testükre téved: ott fekszenek a kanapén, mereven és görcsösen. Vajon megfeszült izmaik képesek olyan információkat közölni, amelyek szavakkal elmondhatatlanok? Talán a múlt nemcsak az emlékezet tudattalan rétegeiben van jelen, ahogyan Freud hiszi, hanem a testben is elraktározódik? 

Amit Reich látott, egy olyan összeszorított állapot volt, amely a páciensek egész lényét áthatotta. Az erős feszültség szinte páncélként zárta körül a testüket. Reich úgy vélte, ez egyfajta védekezés az érzésekkel, különösen a szorongással, a dühvel, a szexuális izgalommal szemben. A fájdalmas élmények hatására az érzelemkifejezés és a vágy megélése tiltás alá került. A test megfeszítése a sérülékeny én köré vont páncél, amely megvéd ugyan a fájdalom újraélésétől, de annak árán, hogy elnémítjuk önmagunkat. Reich ezekkel a gondolataival jócskán megelőzte korát, ezért a testfókuszú terápiák atyjaként is szoktak hivatkozni rá. 

Alsógatyás páciensek a rendelőben  

Reich nem a betegek mögé ült, ahogyan az az analízisben szokás, hanem a közvetlen közelükbe, mert szeretett volna erőteljesebb kontaktust kialakítani velük. Ha kérdeztek tőle valamit, válaszolt, nem ragaszkodott ahhoz, hogy üres vászonként funkcionáljon, amire a páciens kivetítheti a belső képeit. A férfiak gyakran alsónadrágra vagy teljesen meztelenre vetkőztek a szobájában, a nők fehérneműben voltak jelen. Erre azért volt szükség, hogy Reich a hüvelykujjával vagy a tenyerével nyomást gyakorolhasson a testpáncéljukra: megérintette az állkapcsukat, a nyakukat, a mellkasukat, a hátukat vagy a combjukat, ahol éppen kellett. Ahogyan az izmok ellazultak, a személyek merevsége is enyhült, más lett a mozgásuk, nyugodtabb a légzésük. Visszatértek az elfojtott gyerekkori emlékeik, azok a megszégyenítő incidensek és nem kívánt érintések, amelyek a gátlást kiváltották. Reich leírása szerint ez egyfajta katartikus állapot, amelyben az érzelmi felszabadulást kellemes, hullámzó érzés kíséri. Ezt streamingnek (áramlásnak) vagy orgazmusreflexnek nevezte. Ha a személynek sikerül megélnie, javul az ún. orgasztikus potenciálja, tehát az arra való képessége, hogy orgazmus alatt energiát szabadítson fel. 

Az orgazmus a test természetes feszültségoldó mechanizmusa

Reich mindig is intenzíven érdeklődött a szex iránt, és sokat tűnődött azon, vajon az általa felszabadított energia ugyanaz-e, mint amit Freud libidónak nevezett. Freud ugyanis azt mondta, hogy minden tünet a szexualitás zavaraiból fakad. Ha a nem kibocsátott szexuális energia neurózist okoz, akkor adja magát a kérdés, hogy a szexuális energia kisülése vajon önmagában gyógyító erő tud-e lenni? Reich azt gyanította, az orgazmus a test veleszületett módja a feszültség oldására, a traumák és a boldogtalanság enyhítésére. Nem egyszerűen a szaporodást szolgálja, hanem a személy érzelmi életének fontos szabályozója. A gondolat, hogy a szexuális egészségünk a testi-lelki jóllétünk egyik meghatározó eleme, ma már általánosan elfogadott nézet a pszichológiában, de akkoriban igencsak eredeti elképzelésnek számított. Reich a ’30-as évek elején találta ki a szexuális forradalom kifejezést, hogy leírja a szeretet univerzumát, amelyben az emberek lerázzák béklyóikat és a világ büntető-korlátozó attitűdjeit. 

Kevésbé a szabadosságról, inkább az emberi jogokról szól

Bár Reich az orgazmus varázserejében is hitt, fontos hangsúlyozni, hogy az általa elképzelt fordulat a saját test feletti rendelkezés jogát is erősítette volna, különösen a nők számára. Reich tanulmányaiban rámutatott arra, mennyien haltak meg illegális abortuszban, véreztek el szülés közben, adtak életet nem kívánt gyerekeknek, vagy sínylődtek boldogtalan házasságokban, mert nem válhattak el. Egyre erősödött benne az a meggyőződés, hogy gyökeres társadalmi változásokra van szükség. Míg Freud főleg felső-középosztálybeli nőkkel dolgozott, addig Reich sok betege a munkások közül került ki. Történeteiket hallgatva rájött, hogy problémáikat nemcsak az ártalmas gyerekkori tapasztalataik okozzák, hanem olyan társadalmi tényezők is, mint a szegénység, a rossz lakhatási körülmények, a családon belüli erőszak vagy a munkanélküliség. Tekintetbe vette azokat a nagyobb politikai-gazdasági erőket is, amelyek kereszttüzében az egyén él, és igyekszik boldogulni a családjában.  

A pszichológus, aki végre kiment oda, ahol az emberek voltak

A lélektanban máig fontos kérdés, hogy honnan származik a nyomorúság. Freud szerint belülről fakad, az egyénben kell mélyre ásni, hogy megoldásokat keressünk. Reich ezzel szemben kívül is kereste a válaszokat, nem tett úgy, mintha a politika nem számítana. 1927-ben ugyanakkora elismeréssel olvasta A tőkét, mint annak idején Freudot. Megragadta Marx beszámolója a kapitalizmusról, amely árucikké silányítja az embert. A vágyaitól elidegenedett test fogalma egybecsengett azzal, amit a saját betegein tapasztalt, ahogy feküdtek előtte a kanapén, mereven és görcsösen. 

Úgy gondolta, a kommunizmus, akárcsak a pszichoanalízis, tele van az emberi boldogtalanság megértésének és a szabadság kiterjesztésének lehetőségeivel, ám mindegyiknek megvannak a maga vakfoltjai. A pszichoterápia fő problémája szerinte az volt, hogy az egyént kezelte, és úgy tett, mintha a fájdalma légüres térben keletkezne. Ami a marxizmust illeti, Reich szerint nem ismerte fel az érzelmi tapasztalatok fontosságát, nem utolsósorban a szégyen és szexuális elnyomás okozta problémákat, amik különösen a nőket sújtották. Arra jutott, hogy a politika nem elég. A terápia nem elég. Csak a szex lehet megfelelő erő a társadalom átalakításához.  

És akkor jött Hitler…

Reich 1930-ban Berlinbe költözött, ahol a város kiemelkedő, szenvedélyes egyéniségévé vált. Többezer fős közönség előtt tartott előadásokat, egymásnak adták a kilincset a fiatalok, hogy a segítségét kérjék a vágyaik és a terhességtől, betegségektől való félelmük összeegyeztetésében. A felszabadító munkának Hitler 1933-as hatalomra kerülése vetett véget. Reich rögtön a náci rezsim célpontjává vált, hiszen közismert volt kommunista-antifasiszta nézeteiről. Menekülnie kellett. Először hamis neveket használva rejtőzködött szállodákban, majd az osztrák hegyek felé vette az irányt. Az őszt Dániában töltötte, ahol belemerült a Mein Kampfba, hogy megírhassa A fasizmus tömegpszichológiája című munkáját, amelyben a nácizmus vonzerejét elemezte. Arra is rámutatott, hogy a patriarchális családmodell hogyan járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekeket kis koruktól fogva a hatalomnak való feltétlen engedelmességre nevelje. A könyvet Hitlerék több más műhöz hasonlóan máglyán égették el. Reich 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. 

Rákot gyógyító szexfülke, avagy a száműzetés bizarr évei

Reich úttörőnek számító nézeteit a szexről, az emberi testről és a politikáról sajnos gyakran beárnyékolják élete második felének képtelen túlzásai. Röviddel az USA-ba érkezése után például azt állította, hogy felfedezett egy ősi kozmikus energiát, amit orgonnak hívott, és ami minden teremtménynek életet ad. New York-i házának laboratóriumában létrehozott egy gépet, az ún. orgonakkumulátort, amivel szerinte a rákot is gyógyítani lehet. Lényegében egy fából készült nagyméretű doboz volt, olyasmi, mint egy telefonfülke, vagy mint egy pottyantós budi. A páciens beült, magára csukta az ajtót, és áradt rá az orgonenergia. Reich az újságokban cikkeket is közölt a tákolmány hatékonyságáról, amivel felhívta magára az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerigazgatás (FDA) figyelmét. Az FDA tiltást adott ki a készülék árusítására, de ezt Reich semmibe vette, így eljárás indult ellene. Végül 2 év börtönbüntetésre ítélték, 1956-ban pedig többtonnányi írását elégették. Reich egy évvel később halt meg szívelégtelenségben, pár nappal a szabadulása előtt. Keserű befejezés ez egy pszichiáternek, aki egész életét mások felszabadításának szentelte. 

Ezt üzeni az utókornak

Olivia Laing szerint az az egyik nagyon érdekes dolog Wilhelm Reichben, hogy a korát messze megelőző, brilliáns kérdéseket tett fel, ám a következtetései sokszor kirívóan tévesek voltak. Azt a gondolatát viszont mindenképp érdemes magunkkal vinnünk, hogy a testünket mind az érzelmi traumáink, mind a társadalmi körülményeink megterhelik. Még egy olyan semleges dolog, mint egy vírus, sem hat ránk egyformán: a járvány összetett kölcsönhatásba került a szegénységgel, a rasszizmussal, és egyenlőtlenül érintette a lakosságot. Reichnek elemi tapasztalata volt továbbá, hogy az állam nem védi meg a polgárokat. 1927-ben tanúja volt a bécsi munkásfelkelés 89 halálesettel végződő leverésének. Ez sokáig kísértette, pedig akkor még mit sem sejtett a II. világháború borzalmaiból. 

Ennek ellenére biztos volt benne, hogy amit Bécs utcáin látott, az nem a létezés természetes rendje. Úgy gondolta, a gyűlölet, a kegyetlenség, illetve a hozzájuk hasonló magatartásformák olyan egyenlőtlen és megnyomorító rendszerek következményei, mint a kapitalizmus, a patriarchátus vagy a fehér felsőbbrendűség eszméje. Reich életének tragédiája, hogy közel 100 évvel később ezek a rendszerek továbbra is virágoznak. A jobb világ, amelyről álmodott, még nem alakult ki. Ám központi elképzelése, az elnyomástól mentes, szabad test, mégsem csak a valóságtól elrugaszkodott ideál. Reich tudta, hogy dolgozni kell érte, és minden élő ember dönthet: részt vesz ebben a törekvésben vagy hátráltatja.