Az Egyenlítőtől délre, a Kenya, Tanzánia, Kongói Demokratikus Köztársaság ölelésében található és az északi szomszédja, Ruanda nagyságával csaknem megegyező méretű afrikai nemzet egyike azon kevés kontinensbeli országnak, amelynek határait nem a gyarmati uralkodók határozták meg.
Hosszú ideje tartó etnikai konfliktusok
Burundi lakosságának túlnyomó többsége hutu, hagyományosan földművelő nép. A hatalom azonban régóta a tuszi kisebbség kezében van, amely történelmileg a hadsereget és a gazdaság nagy részét, különösen a jövedelmező nemzetközi kávéexportot irányítja. Noha e két nép között elenyésző a valódi kulturális különbség, köztük azóta etnikai feszültségek vannak, amióta az ország 1962-ben elnyerte függetlenségét Belgiumtól.
A sok áldozattal és vagyonveszteséggel járó konfliktusokból kevés burundi menekült meg. A hutuk és tuszik közötti problémák ráadásul a szomszédos Ruandába és a Kongói Demokratikus Köztársaságba is átterjedtek.
Egykor nem volt sok különbség az ország lakói között
A hutuk hagyományosan egyébként földművelők, míg a tuszik pásztorok voltak. A tuszik között némi regionális státuszbeli különbség van, a tuszi-banyaruguru klán elsősorban az ország északi részén, a tuszi-bahima pedig főleg délen található. Amíg a gyarmatosítás előtti Burundit a tuszi-banyaruguru, addig a függetlenség utáni időszakban a tuszi-bahima uralta.
A társadalom is eredetileg családi és klánhűség alapján szerveződött, sőt a 16. századtól ezeket a kötelékeket a tuszi monarchiához igazították.
A király és a tömegek között egy fejedelmi osztály helyezkedett el, amely a tuszikat és a hutukat is egyenrangúnak tartotta, ám a két csoport közötti kapcsolat a gyarmati időszakban kezdett megváltozni, amikor is a tuszikat a hutuknál előrébb helyezték.
Bonyolult a helyzet az országban
Az 1990-es évek elején és közepén kezdődött polgári zavargások miatt hutuk ezrei kényszerültek menekülttáborokba. Burundiba nagyjából ugyanebben az időben érkeztek menekültek Ruandából is a népirtás és az azt követő politikai viszályok elől, ám a ruandaiak később, a 21. század elején is itt, a déli szomszédjuknál kerestek menedéket. A menekült lakosság nagy részét nők és gyermekek alkotják.
Burundi dombokkal teli területe nem feltétlenül segíti elő a falvak kialakulását, így a hagyományos értelemben vett települések jobbára inkább szétszórtan helyezkednek el. E minta pedig növelte az elszigeteltséget, semmint ösztönözte volna a közösséget, így folyamatosan táplálta a két népcsoport közötti folyamatos feszültséget. Mindezek ellenére Burundi egyébként sűrűn lakott terület, olyannyira, hogy Afrika egyik legsűrűbben lakott országának számít. Mindössze négy jelentős központja van:
Gitega, az ország kulturális fővárosa, Muyinga és Ngozi északon, valamint Bujumbura, Burundi legnagyobb települése és egyben fővárosa is a Tanganyika-tó északi csücskénél.
Hatalmas szegénységben él az ország
Az ország gazdasági alapját a mezőgazdaság képezi, ez a lakosság 90 százalékának ad munkát, a munkavállalók nagy része azonban nem kap nyugdíjat. Az ipari tevékenységek a bruttó hazai termék kevesebb mint egynegyedét teszik ki.
A fő exporttermék és devizaforrás az arabica kávé, a kisebb jelentőségű készpénztermelésű növények közé tartozik a gyapot és a tea.
Az 1990-es évek végére az ország lakosságának több mint háromötöde szegénységben élt, amelyért a polgárháborúk és azok pusztításai, a hagyományos önellátó mezőgazdaság túlsúlya, az alacsony jövedelem, a kereskedelmi tevékenység hiánya, valamint a külföldi segélyektől való nagyfokú függőség tehető felelőssé. A burundiak életét egyáltalán nem könnyítette meg, amikor a nyugati országok és a környező afrikai nemzetek gazdasági szankciókat vezettek be az ország ellen az 1996-os, tuszi vezetésű katonai puccs után, amely Burundi teljes exportját és olajimportját érintette. Noha a szankciókat 1997-től enyhítették és 1999-ben fel is oldották, valamint 2005-ben elengedték az ország külföldi adósságának nagy részét is,
a gazdasági fellendülés elmaradt.
Csapnivaló a közlekedés és az egészségügyi helyzet Burundiban
Miután vasút nincs, csupán három fő útvonal vezet Burundin át: az északi útvonal közúton a nemzetközi repülőtérrel is rendelkező Bujumburából Ruandán keresztül a kenyai nagyvárosba, Mombasába, a középső útvonal uszályon a Rusizi folyón lefelé a Tanganyika-tóhoz, majd tanzániai Kigomába, és a déli útvonal a Tanganyika-tó felett Kalemie-be, a Kongói Demokratikus Köztársaságba.
Burundi születési és növekedési rátája egyaránt jóval a világátlag felett van, míg halálozási rátája csak kis mértékben haladja meg a világátlagot. A lakosság több mint kétötöde 15 év alatti.
A várható élettartam Burundiban, bár világviszonylatban alacsony, Afrika átlagához közelít, mindkét nem esetében csupán 60 év.
A leggyakoribb egészségügyi problémák a fertőző betegségekből és a táplálkozási hiányosságokból fakadnak, ezek okozzák a magas csecsemő- és gyermekhalálozást is. Emellett óriási gondot okoz a malária, a kolera, a kanyaró, az influenza és a hasmenés, de
a tóparti területeken elterjedt az álomkór, a középső hegyvidéken pedig gyakoriak az olyan tüdőbetegségek, mint a tuberkulózis.
Ha mindez még nem lenne elég, a HIV/AIDS is komoly egészségügyi problémát jelent. Noha a 21. század elején a bejelentett esetek száma a városi területeken stabilizálódni látszott, a vidéki területeken riasztó mértékben emelkedett. Mindez annak tudatában még ijesztőbb, hogy Burundiban egyébként nagyon korlátozottan elérhetők a kórházak, amelyekben amúgy is rendkívül kevés az egészségügyi dolgozó, és híján vannak gyógyszerekből is.
Az ország fele tud csak írni
Az ország mintegy fele írástudó, ami alacsonyabb a szomszédos országoknál és jóval a világátlag alatt van. Az oktatás, amely egyébként ingyenes, hétéves korban kezdődik, és hat évig kötelező, nem úgy, mint a négy-, majd hároméves programokra osztott középfokú oktatás. Az iskoláskorú népesség megoszlása egyébként a beiratkozási számokat tekintve meglehetősen nagy aránytalanságot mutat az általános és a középiskolák között.
Az előbbiek az összes beiratkozás több mint négyötödét teszik ki, az elemi iskolásoknak csak kis hányada jut be a középiskolákba, és még kevesebben mennek felsőoktatásba.
Az etnikai megkülönböztetés az iskolákban továbbra is politikailag érzékeny kérdés. A tuszik felülreprezentáltsága a középiskolai és egyetemi oktatásban is jelen van, amely miatt a hutu többség számára nincsenek jelentős felfelé irányuló mobilitási lehetőségek.
Burundi aranya: sportsikerek foghatnák össze az országot
Az 1990-es évek óta Burundi a sport segítségével próbálja összehozni az ország egymással háborúzó csoportjait. A labdarúgás népszerűnek számít, olyannyira, hogy Burundi többször is részt vett az Afrikai Nemzetek Kupáján. A burundiak atlétikában is jeleskednek: az ország első érmét 1996-ban 5000 méteres futásban Vénuste Niyongabo nyerte, ő máig az afrikai ország egyetlen olimpiai bajnoka.
Az ötkarikás játékokon Burundi azóta még egy ezüstöt is szerzett: a 2016-os riói olimpián 800 méteres futásban Francine Niyonsaba futott be másodikként a célba.
Bár gyönyörű természeti szépségei, különleges állat- és növényvilága miatt egy másik afrikai ország akár a világ legje is lehetne, ám az ott élők helyzete több mint tragikus. Cikkünkből megtudhatod, miért élnek itt csupán 50 évig az emberek.
