paralimpia párizs

180-nál is több ország parasportolói mérik össze erejüket a nagyságrendileg két hónap múlva a francia fővárosban, Párizsban kezdődő játékokon: ez nagyjából tíz százalékos emelkedést jelent a tokiói 163 államhoz képest.

„Lassan elérjük az olimpián részt vevő országok számát, ami 200 körül van, ez jól megmutatja azt is, hogy a parasport világa is globalizálódott”

– fogalmazott Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az adattal kapcsolatosan azon a sajtótájékoztatón, amely a Procter&Gamble paralimpikonokat támogató akcióját mutatta be. A cég minden egyes, július elseje után eladott terméke után 6 forintot juttat a parasportolóknak, hogy fizioterápiás kezeléseiket támogassa.

Így készülnek Párizsra

A párizsi játékokkal kapcsolatos várakozásokhoz fűzve Szabó megjegyezte, hogy a paralimpiai éremtáblázaton a magyar csapat a 18. helyen végzett: az előttünk szereplő 17 ország lehagyása nem tekinthető reális célnak, ezért most is hasonló eredményt szeretnének elérni majd. Ha sikerül, az már csak azért is nagy dolog, mert egyre kiegyenlítettebb a parasportolók teljesítménye, és egyre nagyobb létszámban vannak ott a sportolók ezen az eseményen.

Párizsban megközelítőleg 4400-an szállnak versenybe az érmekért – a mezőnyben lesznek egyébként orosz és fehérorosz sportolók is, akik zászlajuk, címerük és himnuszuk mellőzésével, függetlenekként indulhatnak el egyéni teljesítményük és a világranglistán elfoglalt helyük alapján.

Szabó László egy szomorú, ám érthető jelenségre is felhívta az újságírók figyelmét.

„A háborúban álló országok parasportmozgalmai mindig erősödnek. A sérült, végtagjait vesztett katonák és civilek közül sokan találják meg a sportban a kiutat” – mondta el.

Sok magyar vehet részt a paralimpián

Magyarországnak jelenleg, cikkünk megjelenésekor 30 paralimpiai kvótája van, amely Szabó László véleménye szerint emelkedhet még 10-12 fővel, július végére alakul ki a teljes mezőny. A jelenlegi állás szerint a legtöbb magyar parasportoló úszásban képviseli majd hazánkat, ezt a kajak-kenu, az atlétika a vívás és az asztalitenisz követi. Ezekben a sportágakban várnak is érmet a paralimpiai bizottság elnöke szerint. Ott lesznek minden tokiói sportágban, sőt, azon felül bocciában és lovaglásban is, de remény van arra, hogy magyar paradzsúdózó is elindulhasson a játékokon.

A felkészüléssel és a versenyzéssel kapcsolatosan Szabó László kiemelte: mindössze 30-40 olyan parasportolója van Magyarországnak, aki teljes állásban csak a versenysporttal foglalkozik, és az is nagy eredmény, hogy már ennyien vannak.

„Ez nem volt mindig így. Az elmúlt 10 év juttatta el a parasportot oda, hogy egy úszó, atléta, asztaliteniszező vagy kajakozó tudjon profi sportoló lenni. Ők mind pontosan tudják, hogy a tevékenységük nem áll meg a sportnál: nekik a fogyatékos emberek világát is képviselniük kell” – fogalmazott.

Másképp is készülniük kell

A fizioterápiának kiemelt jelentősége van ezeknek a sportolóknak a felkészülésében: veleszületett vagy szerzett fogyatékosságaik miatt is szükségük van az ilyen típusú támogatásra. Ennek ellenére korábban csak a parasportolók 25 százaléka dolgozott fizioterapeutával, gyógytornásszal pedig még kevesebben. A számok indokolnák, hogy ez másként legyen: az ép úszóknak például 30 százalékát érinti a vállfájdalom, a paraúszóknál ez az arány több mint 50 százalékos, ráadásul a sport mellett akár kerekesszék használata közben is erőltethetik a vállukat. Az erőnlét, a sportteljesítmény javítására is fontos számukra az ilyen kezelések igénybevétele.

A sajtótájékoztatón részt vett Hajmási Éva paralimpikon vívó is, aki a női tőrcsapattal Rióban ezüstérmet, Tokióban bronzérmet szerzett, és most nyerni indul Párizsba. A robogóbaleset után lábamputáción átesett sportolónővel villáminterjúnkban arról is beszélgettünk, hogyan tud segíteni azokon, akik hozzá hasonlóan traumatikus körülmények közt sérülnek meg visszafordíthatatlanul.

A baleseted előtt mennyit tudtál a parasport világáról?

Nem voltam jól informált. 2008-ban volt a balesetem, akkor a médiában még nem volt akkora hírértéke a parasportnak. De ha mindez nem történt volna meg velem, szerintem akkor is tájékozottabb lennék már ma.

A baleset előtt is vívtál?

Sportoltam, de karatéztam. Amikor a mozgásszabadságomat elvesztettem, nem nagyon tudtam, mit lehet kihozni ebből az állapotból – nem volt elsődleges szempont, hogy sportoljak, de volt múltam. A családom kutatta fel a lehetőségeket. Szekeres Pállal tudtunk összehozni egy találkozót, ő mondta, hogy léteznek ezek a lehetőségek. Őszintén szólva nem tudtam elképzelni, ez hogy nézhet ki, de elmentem egy edzésre, megnéztem, és mivel a vívás itthon nagyon erős parasportág, innentől jó esélyeim voltak arra, hogy élsportoló lehessek.

Te hogy látod, az átlagember mennyire tekint másként 2024-ben a parasportra, mint amikor te elkezdted?

Egyre ismertebbé válik, és minél inkább az, annál hétköznapibbként tekintünk rá. Szerintem ez a lényege az integrációnak. Én is normális életet élek, ami viszont újdonság tud lenni egy ép társamnak. Amikor megismernek, már ugyanúgy kezelnek minket, mint egy hétköznapi embert. Erre a szintre kell eljutni, ez a legfontosabb.

Szerinted mennyire komoly része egy parasportoló tevékenységének az ilyen típusú aktivizmus, a parasport és a sérült emberek láthatóvá tétele?

Ez nagyon fontos. Persze ha felkészülési időszakunk van, akkor ott van a fókusz, de ha valaki példát tud mutatni, azt meg is kell tennie. A mai világban nagyon fontos valamibe kapaszkodni.

Az emberek elgondolkodhatnak azon, hogy másoknak is vannak küzdelmei, nincsenek egyedül egy-egy nehéz helyzetben. De nem is kell ehhez élsportolónak lenni – ha valaki egy hátránnyal szépen tudja vinni a hétköznapokat, az is fontos, és példaértékű.

Küldetésednek érzed azt is, hogy segíts azoknak, akik épp frissen küzdenek egy életüket örökre megváltoztató baleset következményeivel, traumáival?

Nekem is fontos volt a balesetem után a rehabilitációs központban látni jó példát arra, hogyan él valaki ezzel tíz-tizenöt-húsz éve. És igenis vannak jó példák, csinos, ápolt, energikus emberek, egy ilyen példa nagyon nagy megerősítést tud jelenteni. Engem is sokáig hívott vissza a gyógytornászom azért, hogy csak mutassam meg magam és beszélgessek a friss sérültekkel. Ha tehetem, a mai napig megyek és hirdetem, hogy milyen fontos a parasport is, még ha nem is lesz mindenkiből élsportoló. Akinek sikerül, az viszont nagy megbecsültségre és elismerésre is számíthat.

Ha szívesen kitöltenél egy olimpiai kvízt, kattints ide!