opera énekes

Így él a számos vidéki magyar és neves külföldi operaházban főszerepeket éneklő szólóénekes Kendi Lajos is, aki a Kolozsvári Egyetem elvégzése után Salzburgban tökéletesítette zenei képzettségét. A hivatásával járó különleges életformáról és a pálya kulisszatitkairól kérdeztük őt.

Mikor és hogyan fedezi fel tehetségét egy fiatalember, és dönti el, hogy operaénekes lesz?

Az éneklés már egy végső produktum, de én Székelyföldön egy zenekedvelő családban beleszülettem a zenébe. Volt egy zongoránk, amin a 14 évvel idősebb nővérem játszott, így én magam is korán megismerkedtem a zenével. 6-7 évesen hegedülni kezdtem, később csellóztam, bőgőztem, majd a vonós hangszerek után jöttek az ütősök. A 18-20 évesen bekövetkező hangcsere után pedig lehetett a már kialakult hanggal is foglalkozni. 

Miben más ma egy szóló-magánénekes élete, mióta nem fix társulatokkal játszanak a nagy operaházak? 

Meglehetősen sok utazással és szervezéssel jár, de míg az előbbit élvezem, az utóbbi gondját leveszik a vállamról. A castingot követően az operaházban a rendező és a karmester munkája nyomán összeáll egy nemzetközi csapat, gyakran 15 különböző ország művészeiből. A közös nyelv az opera világában leginkább az olasz. A világ művészeinek 65-70 százaléka jól boldogul vele, de van, hogy az angol a lingua franca. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olaszul és németül is jól beszélek az angol mellett, így angol ügynökségemnek is hála, gyakran énekelek német és angol nyelvterületeken is. Tehát, amikor megvan a team, elkezdődik egy 3-6 hetes próbafolyamat. Napi kétszer próbálunk, általában 10 és 14, valamint 18 és 22 óra között. Ezalatt keményen dolgozik mindenki azért, hogy utána egy évad során, ha sikeres a darab, megélhessen 15, igazi sikerprodukció esetén akár 20 előadást is.

Mivel egy ilyen produkció minden egyes művésze feltehetően több operaház több darabja felé is elkötelezett egyszerre egyazon évadra, az előadások időpontjának kialakítása, mindenki rendelkezésre állóságának figyelembevételével egy nagyon komoly szervezési munka. Ezt az operaházak művészeti titkársága végzi. Jelenleg jómagam, 2024. július végéig minden operaháznál leadtam, hogy milyen darabokban vagyok érdekelt. Ők egymás között egyeztetik, hol, mikor lehetnek az előadások. Bármilyen váratlan eset, betegség vagy kiszámíthatatlan momentum, még a dupla szereposztás mellett is, jelentős bonyodalmakat tud okozni.

Volt már ilyenben is része? 

Hogyne, nem is olyan régen, november elején autót küldött értem Debrecenbe, az előadás utánra a Kolozsvári Operaház, hogy minél előbb átérjek, és egy próba után, két nappal később elénekelhessem a Nabucco címszerepét. De olyan is volt már, hogy délelőtt 11 órakor szólt a telefonom, hogy este 6-kor Prágában énekelnem kellene. A szervezők kerestek nekem helyet egy következő járatra, és az előadás közönsége mit sem sejtett a sikerért megtett küzdelmekből, a színházat ilyenkor terhelő súlyos extra költségekből. 

Mi mindenen múlik a siker, és hogyan éli azt meg művész és közönség? 

A sikernek nagyon sok összetevője van: a rendezés, és a művészek mellett függ még a jelmezektől, a színháztól, s persze annak közönségétől, a közönség ízlésétől, beállítottságától. Mi pedig már az első tíz percben tudjuk a közönség rezgéseiből, reakcióiból, hogy veszik-e a lapot. Van olyan nap, amikor azt érezzük, ma fejre is állhatunk, nem tudjuk megfogni a közönséget. Ezzel szemben olyan előadások is vannak, amikor pedig éppen azt hisszük, nem csináltunk semmit máshogy, semmi különöset, mégis tombol a közönség. 

Rezzenéstelenül és kulturáltan üli végig a három felvonást, a végén tapsol. Na de mondjuk, 

Ha tetszik neki, amit lát vagy hall, vagy éppen, ha nincs ínyére, fütyül, bekiabál, jelez. Jó esetben beletapsol, bravót kiált. 

Az ünnep például általában egy sűrű időszak. Ilyenkor ugyan sok az előadás, de nagyon jólesik, ha ezek alkalmával tudsz adni valamit a lelkedből, és ettől a közönség tetten érhetően boldog.

Mennyiben színészet az operaéneklés? 

Énekelni tudni kell, ez az alap. De az utóbbi 30-40-50 évben sokat fejlődött a pályánk színészi oldala is. Ma már a sokat látott közönségnek nem elég, ha valaki csak elénekli a művet, ezért újabban sok drámai rendező is bele-belenyúl egy darabba, s nagy sikerre viszi azt, például Székely Kriszta, a Katona József Színház kortárs darabokhoz is szokott rendezője, vagy Szabó Máté, illetve Kesselyák Gergő, generációjának egyik legkiemelkedőbb karmestere, aki egyben fantasztikus rendező is. 

Milyen különleges életformát igényel ez a hivatás? Mennyire kell a helyes táplálkozással óvni a hangszálak és a test egészségét, karbantartani a fizikumot? 

A rengeteg utazás, évi 100-150 nap távollét, két állandó neszesszer folyamatos készültsége, és hogy a kis sárga bőröndöm nélkül nem nagyon tudok gondolkodni, mind része a különleges életformának, de én ezt is élvezem, és mindegyik külföldi operaházba nagy örömmel térek vissza, az újakba várakozással teli izgatottsággal érkezem. Ugyanakkor, mint operaénekesben, hiúság is van bennem, szeretek a színpadon magamhoz képest jó formát mutatni, jó kondiban lenni. Egy másfél-két, néha háromórás produkció főszerepét végigénekelni fizikai kondíció kérdése is, nem is beszélve például egy ötórás Wagner-műről. Így aztán, ha tehetem, heti két-három alkalommal konditeremben edzek, de barátommal és kollégámmal, László Boldizsárral telente is rendszeresen járunk evezni, s ha úgy esik, még a Tiszába is megmártózom olyankor. Eszem fagyit, és iszom hideg, szénsavas üdítőt is, szaunázás után hideg vízzel zuhanyozom, ahogyan a reggeli zuhanyozást is hideg vízzel zárom. Tapasztalatom szerint inkább akkor lesz beteges az ember, ha túlságosan próbál vigyázni. A torokkímélő, fagylaltot mellőző, sálat viselő operaénekes víziója pedig inkább csak mítosz.

Ha az operaházi műfajok közül a balett is érdekel, egy korábbi cikkünkből fiatal magyar balettművész tehetséggel készült beszélgetésünket is elolvashatod.