legnagyobb szélhámos

Gregor MacGregor 1786. december 24-én született a harcos hagyományokkal rendelkező MacGregor klán tagjaként. Apja Daniel MacGregor volt, az Indiai Társaság tengerészkapitánya, míg nagyapja a Skót Királyi Ezred 3. zászlóaljánál szolgált. Távoli rokona volt a hírhedt Rob Roynak, a jakobinus felkelések legendás útonálló hősének is, akit gyakran csak skót Robin Hoodként emlegettek. 

Házasságával bebiztosította jövőjét

Gregor tizenhat éves korában csatlakozott a Brit Hadsereghez, éppen a napóleoni háborúk kitörése előtt. A fiatal, aki meglehetősen gyorsan alkalmazkodott új környezetéhez, az 57. gyalogezredben szolgált; alig telt el egy év, és már hadnaggyá is előléptették. Időközben a „szerelem” is rátalált, 1805 júniusában így feleségül is vette Maria Bowatert, aki – hogy, hogy nem – egy igencsak ígéretes kapcsolatokkal rendelkező, gazdag nő volt, történetesen a Királyi Haditengerészet egyik admirálisának a lánya. 

Mozgalmas évek következtek

Abban a pillanatban, amint vagyonát bebiztosította, MacGregor visszatért a hadseregbe Gibraltárra, és kapitányi rangot vásárolt magának. Ezredét 1809-ben Portugáliába küldték, hogy támogassák Wellington herceg erőit. A sereg júliusban szállt partra Lisszabonban, az akkor már őrnagyi rangban lévő MacGregor hat hónapig szolgált a portugál hadsereg 8. vonalezredében. Mint az kiderült, nem véletlenül vezényelték őt át: nézeteltérésbe került egy magas rangú tiszttel. Az ellenségeskedés olyannyira elmélyült, hogy MacGregor később a leszerelését is kérte, így 1810 májusában visszavonult, és hazatért feleségéhez, akivel Edinburghba költöztek.

Lőttek a terveinek, de talált másik megoldást

A brit földre visszatérve, MacGregor továbbra is nagyobb célokat tűzött ki maga elé, sőt igyekezett fontos kapcsolatokkal rendelkező személyként feltüntetni magát. Ám miután próbálkozásait nem fogadták jól, Mariával visszatértek Londonba, ahol már Sir Gregor MacGregor néven kezdett hivatkozni magára. Nagyívű tervei azonban semmivé lettek, amikor a felesége nem sokkal ezután meghalt. Gregor anyagilag nehéz helyzetbe került, és felmérve lehetőségeit, világossá vált számára, hogy feltűnés nélkül nehéz lenne egy újabb gazdag örökösnőt találnia. E felismerés után irányította újra a figyelmét Latin-Amerika felé: 1812-ben el is adta skót birtokát, és Sir Gregor MacGregorként Venezuelába hajózott. Úgy gondolta, kihasználja a magas körökben mozgó Francisco de Miranda venezuelai forradalmárral való kapcsolatát, akinek fel is ajánlotta szolgálatait. A terv működött, eddig legalábbis, hiszen a tábornok örömmel fogadta az ajánlatát. MacGregor egyenesen ezredesi rangot kapott, és egy lovassági zászlóalj parancsnoka lett.

Új rendfokozatok és második feleség

Első missziója a lovasság élén sikeres volt a királypárti erők ellen Maracay közelében, és bár a későbbi expedíciókban nem diadalmaskodott, a köztársaságiak elégedettek voltak a skót katona által szerzett hírnévvel. Nem is csoda, hogy MacGregornak sikerült gyorsan felkapaszkodnia a ranglétrán, olyannyira, hogy harmincéves korára a venezuelai és új-granadai hadsereg lovassági főparancsnoka, majd a hadosztály tábornoka lett. Karrierje csúcsán feleségül vette Doña Josefa Antonia Andrea Aristeguieta y Loverát, aki – ki hitte volna – épp a híres forradalmár Simón Bolívar unokatestvére és egy befolyásos caracasi család örököse volt. MacGregornak ismét sikerült elérnie azt, amit akart:

Újra fel kellett találnia magát

Az ezt követő években folytatódott a harc a köztársaságiak és a királypártiak között, amely során egyszer az egyik, másszor a másik győzedelmeskedett. Mindeközben a börtönbe került Miranda tábornok meghalt. MacGregor és a felesége, valamint Bolívar Curaçaóba, egy holland szigetre menekült, ahol a mindig többre vágyó skót ismét felajánlotta szolgálatait, majd 1815-ben részt vett Cartagena ostromában. Egy évvel később, miután a királypártiak legyőzték őt La Cabreránál, az ekkor már venezuelai dandártábornokként szolgáló MacGregor sikeresen vezette visszavonuló seregét 34 napon keresztül a dzsungelen át, hősi utóvédharcot vívva. 

MacGregor ezután új kalandok után kutatott, több merész expedíciót is szervezett és vezetett a megmaradt spanyol erődítmények, köztük Porto Bello, Panama ellen.

Egy másik küldetés során a forradalmárok megbízásából Floridát akarta meghódítani és megszerezni a spanyoloktól, amelyhez egy maroknyi csapatot vezetett: mindössze százötven emberrel és két kis hajóval indított meglepetésszerű támadást, és sikerült is elfoglalnia Amelia sziget erődjét, majd bejelentette „Florida köztársaságát”. E tette jelentős puccsnak számított, hiszen fontos hajózási útvonalak mentén található stratégiai pozíciót foglalt el.

Elkezdődtek furfangos csalásának előkészületei

A világ egyik agyafúrtabb csalásának története – amely természetesen MacGregor nevéhez fűződik – 1820-ban kezdődött azzal, hogy rátalált Nicaragua mocsaras partvidékére, a Szúnyog-partra. A cseppet sem barátságos területen élő őslakosok vezetőjét, George Frederic Augustust sikerült meggyőznie arról, hogy adjon neki földet egy gyarmat alapításához, MacGregor ugyanis ezúttal azt találta ki, hogy egy birodalmat alapít itt.

Országgal hitegette a gazdagokat 

1821-ben a brit földre hazatérve azzal kérkedett, hogy ő egy háborús hős, mi több, elhitette a londoni arisztokratákkal és befektetőkkel, hogy egy közép-amerikai őslakos uralkodó nyolcmillió hektáros földterületet adott neki a Szúnyog-parton, és kinevezte őt Poyais hercegének, hogy irányítsa és fejlessze az országot. Miután az angol arisztokrácia tagjai hallottak külföldi eredményeiről és rangjáról, habozás nélkül befogadták MacGregort a társaságukba. Nemcsak egy vidéki birtokot bocsátottak a rendelkezésére, amikor Angliában járt, hanem még Poyais is hitelességet nyert.

Szélhámos tette nem ismert határokat

MacGregor alaposan előkészített mindent a hatalmas átveréshez, történetének alátámasztására még hivatalosnak tűnő okiratokat, földadományokat, térképeket és egy zászlót is bemutatott. Arcátlan tervéhez Londonból, Edinburghból és Glasgow-ból csábított érdeklődőket és befektetőket, sőt részvényeket is árult, majd nem kevesebb mint 200 ezer fontot gyűjtött össze egy év alatt. De ez még mind nem volt elég!

Egy átfogó útikalauz kiadásával is további érdeklődőket csábított „virágzó országába”, mi több, odáig is elment, hogy kinevezett egy Poyais-i követet.

Első körben úgy száz olyan embert szédített meg a kihagyhatatlan ajánlatával, akik a virágzó jövő reményében 1822 őszén útra is keltek a Honduras Packet hajón. Hogy a terv még hitelesebbnek tűnjön, MacGregor áldozatai – köztük megannyi tekintélyes szakember – arra is lehetőséget kapott, hogy fontjukat poyaisi dollárra váltsák; ezt természetesen MacGregor maga nyomtatta. Egy második hajó újabb kétszáz telepessel követte őket, akik érkezésükkor csalódottan látták, hogy nemhogy pompában tündöklő birodalom nincs ott, hanem csupán egy mocsaras, élhetetlen vidék, no és az előző utazás leharcolt utasai.

Franciaországban is próbálkozott

A több száz becsapott telepes próbált túlélni, de a trópusi betegségek és az éhezés sokukkal végzett. Néhányuknak sikerült eljutniuk Hondurasba, sőt 1823 októberében ötven utasnak Londonba is.

Igen ám, csakhogy tervét továbbra sem adta fel: a megbánást nem ismerős szélhámos ugyanezzel a csellel próbálkozott Franciaországban is. És mi tagadás, sikerrel is járt, hiszen a lelkes befektetők segítségével közel 300 ezer fontot ott is sikerült összegyűjtenie. Szerencsétlenségére azonban a francia hatóságok rájöttek, hogy az általa szervezett hajóút egy nem létező helyre szól, így MacGregort őrizetbe vették, és 1826-ban csalás vádjával bíróság elé is állították. Ami ezután történt, minden képzeletet felülmúl: a szélhámost felmentették, nem tudták ugyanis bizonyítani a bűncselekményt. Így aztán szűk egy évvel később szabadon sétált ki a börtönből, ahonnan útja ismét Londonba vezetett.

Még évekig trükközött

Noha azt gondolnád, hogy MacGregor történetének végére ezúttal pont kerül, tévedsz. A szélhámos ugyanis újabb arisztokratáknak értékesített földeket a nem létező országába, mi több, az üzletet még további tíz évig folytatta. És bármilyen furcsa, ördögi pályafutásának nem egy letartóztatás vetett véget, hanem az, hogy többé már nem igazán érdeklődött útjai iránt a nagyérdemű. MacGregornak így nem volt mit tennie, mint visszavonulni egy olyan helyre, ahol hősként ünnepelték. 1845-ben bekövetkezett haláláig a vanezuelai Caracasban élt, ahol 58 évesen békésen elaludt. 

Ha szeretnéd megismerni a karibi kalózkirálynők történetét is, ajánljuk figyelmedbe a róluk szóló írásunkat is.