Dél-Szudán mindössze 12 éves, de történelme annál véresebb. A brit gyarmatosítók által Szudán néven egyesített kelet-afrikai terület északi és déli részén élők viszonya mindig is konfliktusosnak számított: az északi részen inkább muszlim, a déli területeken pedig a keresztény és animista vallásúak éltek.
Véres történelem
Az ország 1956-ban kiáltotta ki függetlenségét, és szakadt el a brit gyarmatbirodalomtól, ez azonban nem szüntette meg a konfliktusokat: 1955 és 1972 között; majd 1983 és 2005 között kegyetlen polgárháború dúlt az országban. Becslések szerint a 32 milliónyi lakosságból négymillióan elmenekültek, kétmillióan életüket vesztették, az oktatás, az egészségügyi ellátás romokban hevert, a lakosság éhezett. 2005-ben nemzetközi nyomásra a kormány és a lázadó csapatok békét kötöttek, Dél-Szudán pedig előbb autonóm tartomány, majd 2011-től önálló ország lett. Sokáig azonban nem élvezhették a békét: 2013-ban ismét fegyveres konfliktus kezdődött, amely azóta is hol elcsitul, hol pedig ismét fellángol. Az etnikai tisztogatások, az erőszak, az éhezés és a túlzsúfolt menekülttáborok a dél-szudániak mindennapjainak részévé váltak, ami ősidők óta űzött életformájukra is hatással van.
Afrika legmagasabb férfijai itt éltek
A dél-szudáni régióban a legnépesebb etnikai csoport a 4-5 millió főt számláló dinkáké. A valaha a Núbiai Birodalomhoz tartozó dinkák sudár termetükről voltak híresek: a ruandai tuszikkal együtt az 1950-es években még a dinka férfiak számítottak a legmagasabb termetűnek Afrika-szerte, átlagosan 182,6 cm-es testmagasságukkal. (A háború és a nélkülözések ugyanakkor erre is hatást gyakoroltak: a 90-es években már a 177 cm-t sem érte el az átlagos testmagasság. A dinka férfiak gabonatermesztésből és szarvasmarha-tenyésztésből élnek (azaz éltek a háborúk szüneteiben); életmódjuk félig-meddig nomád: a májustól decemberig tartó száraz évszakban a hegyvidékről a Nílus közelében lévő alföldekre vándorolnak, az esős évszakban pedig állataikkal együtt visszaköltöznek a hegyvidékre, ahol megkezdik a termények (például a cirok vagy a köles) betakarítását.
Marhavizeletben mossák a hajukat
A törzs tagjai a szarvasmarhát szinte szent állatként tisztelik. A fiúk fő feladata felnőtté avatásuk előtt a tehenek fejése.
A felnőtté avatás után egy éles tárggyal megkarcolják a homlokukat, hogy afféle hegtetoválás díszítse a bőrüket, majd kapnak egy második nevet – a kedvenc marhájuk színe után.
A dinkák a marhák tejét és vérét megisszák, húsát megeszik, bőrét eladják, trágyáját pedig elégetik, és az így keletkező, fehér hamuval kenik be a testüket, hogy elriasszák a szúnyogokat. A marhák vizelete a dinka hajmosás elengedhetetlen kelléke, csontjaik a törzs ősi, animikus vallási szertartásaiban kapnak szerepet, szarvukból hangszert készítenek. A dinka nyelvben becslések szerint 400 szó áll rendelkezésre a szarvasmarhákkal kapcsolatos dolgok (szín, fajta, mozgás, betegségek stb.) kifejezésére.
A dél-szudáni nők sorsa
A dinka nőket a dél-szudáni törzsek a „szépség varázslói”-ként emlegetik. A dinka férfiak menyasszonyukért is szarvasmarhában fizetnek, a feleség átlagos „ára” 100 és 500 szarvasmarha között mozog. A szerelmi házasság ritka; sokkal inkább a családok közötti szoros kapcsolatot hivatott elősegíteni. A nőnek nincs sok beleszólása abba, kihez megy feleségül – annál kevésbé, minél fiatalabb korban adják férjhez. A dinka nők átlagosan 18 évesen házasodnak meg, de sajnos manapság sem ritka, hogy valakit már 12 évesen férjhez adnak.
A törzs szokásai szerint a menyegző után az ifjú feleséget legalább egy hétig, de akár négy évig is felmentik a házimunka alól.
Nem söprögethet, nem moshat, nem főzhet: ez idő alatt berendezkedik új otthonában, és kiismeri a férje szokásait, miközben a sógornője végzi az összes házimunkát. A szokást anyuuc néven ismerik: a szó annyit tesz, hogy „nagylelkű fogadtatás”. Az időszak végét egy szertartás, a thaat követi: ekkor levágnak három tehenet, öt kecskét, a feleséget „hivatalosan” is üdvözlik a családban, aki ezentúl főzhet férjére – no meg persze az összes többi fizikai munkát is elvégezheti. A feleség státusza azonban még így sem teljes: csak akkor válik azzá, ha már legalább két gyermeket szült.
A dél-szudáni társadalmi berendezkedés mélyen patriarchális; a feleség nemcsak férjének, hanem férje férfi rokonainak is engedelmességgel tartozik. Ahogy egy dél-szudáni asszony fogalmazott egy interjúban:
„Az életünk a marhák, a házasság és a gyerekek körül forog. A marhák teszik lehetővé a házasságot, a házasság eredménye pedig a gyermek.”
A nők helyzete egyébként sem irigylésre méltó Dél-Szudánban: napi 18 órát dolgoznak a ház körül, miközben a férfiak a háború miatt elvesztették őseiktől maradt megélhetésüket, így „egész nap ülnek és beszélgetnek, isszák a sört, miközben a nőkre hárul az összes nehéz fizikai munka, a főzés, a vízhordás és a gyerekek nevelése is”.
A nők nem házasodhatnak újra
Az, hogy valaki nő létére ne házasodjon meg és ne szüljön, a dinkáknál nem opció – és sajnálatos módon sok család azért nem taníttatja a lányait, mert az iskolázott nők kevésbé kelendőek a férfiak között. A férfiaknak viszont több feleségük is lehet, hiszen a többnejűség legális Dél-Szudánban; a feleségek számának legfeljebb a szarvasmarhák száma szabhat határt. Bár szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a szokás felgyorsítja a HIV terjedését, ezidáig nem sok változás történt a poligámia intézményében. Míg azonban a férfiak számára legális a poligámia, a házasságtörő nőket sokszor önbíráskodással büntetik. A családon belüli erőszak egyébként sem ritka, a válás pedig, bár technikailag lehetséges, a valóságban nem igazán opció: a nők válás után sem kezdhetnek új életet, továbbra is házasságtörőnek minősülnek.
Szellemházasság és szellemgyerekek
A dinkák között is gyakori az afrikai kultúrákban nem ismeretlen „szellemházasság”: a férj halála után a feleséget „megörökli” a férj egyik hozzátartozója – de a közösség továbbra is az elhunyt feleségének, születendő gyermekeit az elhunyt gyermekeinek tekinti. A polgárháborúk miatt sok nő kötött ily módon szellemházasságot, de ha nem tennék, sem lenne sok lehetőségük: a dél-szudáni hagyomány szerint a házasság nem ér véget a férj halálával, így nem házasodhat újra. De az a típusú szellemházasság is előfordul, amikor elhunyt férfiak családja fizet egy nő családjának szarvasmarhákkal azért, hogy továbbvigye a család nevét – függetlenül attól, hogy a gyermekek apja valójában kicsoda. Őket a törzs tagjai „szellemgyerekeknek” nevezik.
Ha szívesen olvasnál még a nők helyzetéről a világban, ezt a cikket ajánljuk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
