Horrorbaleset után arc- és kézátültetés: mára meg is nősült az új életet elnyerő Joe DiMeo

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 20 éves Joe DiMeo 2018 júliusában egy éjszakai műszakban teljesített munkanap végeztével beült Dodge Challengerébe, majd hazaindult. Élete perceken belül örökre megváltozott.

A fiatal férfi elaludt a volánnál, autójával egy póznának csapódott. A jármű felborult és lángolni kezdett. Joe testének 89 százalékán harmadfokú égési sérülések keletkeztek, ezt követően hónapokon át mesterséges kómában feküdt.

Joe sem a terméktesztelőként ledolgozott éjszakával, sem a hazaúttal kapcsolatosan nem emlékszik semmire. Azt mondja, a túlvilágon sem járt: a kutyáját sétáltatta, ennyiről van mindössze emléke. Igaz, ebből is biztos volt abban, hogy halott, mivel az állat a baleset előtt évekkel kimúlt. 

A kóma idejéből még arra emlékszik, milyen fájdalmat okoztak számára a kötözések – az orvosok heroikus küzdelmet folytattak a súlyos égési sérült életéért.

Csak egy példa, mely ezt érzékletessé teszi: az egészséges szervezetnek két liter körüli folyadékmennyiségre van szüksége ahhoz, hogy fenntarthassa magát. Joe közvetlenül a baleset után 30 liter infúziót kapott egyetlen éjszakára, hogy a károsodott szövetek okozta folyadékvesztést ellensúlyozni tudják kezelőorvosai, öt vértranszfúzió mellett.

Mindent elveszített egy pillanat alatt

A baleset következményei életét megváltoztató hatást gyakoroltak DiMeóra. A kómából ébredve először a fájdalommal kellett megküzdenie: hegszövettel borított, hónapokon át nem mozgatott testrészeit újra működésre kellett bírnia, emellett nyakmerevség, kétoldali részleges arcbénulás, légzési elégtelenség, beszédképtelenség sújtotta. Légzésének könnyítésére tracheosztómát is kapott: a légcsövén létrehozott nyílás segítette abban, hogy levegőt kapjon.

 Arcán nagyfokú szövetvesztést szenvedett el: hiába végeztek el rajta összesen 20 rekonstruáló műtétet, a súlyos égési sérülések erős nyomokat hagytak maguk után. A fiatal férfi ujjperceit amputálták, nem volt szemhéja, ajka és arcát pedig hegek borították. Finommotoros képességei szinte nem is voltak, a 18 éves kora óta önellátó fiatalember azzal szembesült, hogy felöltözni vagy egyedül enni sem tud, nem, hogy dolgozni. A kómából felébredve hosszú ideig nem látta saját arcmását, kezelői nem tájékoztatták arról, milyen pusztító hatást gyakoroltak arra a lángok. 

Egy videóhívás során szembesült először azzal, mi mindent vett el tőle a baleset.

Joe DiMeo nem adta fel

Egészen 2019 februárjáig abban a hitben élt, hogy helyzete még jóra fordulhat. Ekkor azonban a plasztikai sebészek elmondták neki, hogy ennél többet már nem tudnak tenni a külsejéért. Illetve egy dolgot mégis – ez azonban nagyon kockázatos, addig sikeres kísérlet nélkül álló transzplantációs beavatkozás volt.

Idézőjel ikon

A világtörténelem első arc- és kettős kézátültetése várt rá.

Előtte két másik pácienssel már kísérletet tettek – egyikük még a műtőasztalon elhunyt, másikuknál a kezeket kilökte a szervezet. Joe-nak azonban nem volt mit vesztenie, és nem is akart húszéves csecsemőként élni szülei házában. „Bármilyen műtétbe bele lehet halni, ez nem volt számomra kifogás” – mondta el a People-nek később.  

Dr. Eduardo Rodriguez, a műtétet végző plasztikai sebész nem kecsegtette sok jóval Joe-t és családját: elmondta, hogy még sosem végzett ilyen beavatkozást, ráadásul nem csak az a rizikója a műtétnek, hogy a fiatal férfi nem éli azt túl. Ahhoz, hogy megkaphassa az új arcot és kezeket, a régit el kell távolítani. Ha szervezete bármelyik új testérszt kilökné, annak következményei beláthatatlanok.

Az esélyei pedig nem voltak túl jók: a sok vértranszfúzió, a korábbi bőrátültetések olyan mértékben terhelték meg a férfi szervezetét, hogy mindössze 6 százalék esélyt láttak egy potenciális donorra, akinek kezeit és arcát egyetlen műtétben megkaphatná Joe.

Rodriguez alaposan körbejárta a témát, rengeteg időt töltött el a férfival és családjával, látta, hogy Joe élete abból áll, hogy a kanapén ülve tévézik. Ha valakinek, neki tényleg szüksége volt erre a műtétre.

Ez volt az első sikeres arc- és kettős kézátültetés

A donor végül egy 47 éves, stroke következtében elhunyt férfi lett. Az operáció 23 órán át tartott és összesen 140 fős csapat biztosította a körülményeket. A kezek átültetéséhez a singcsontot és a könyökcsontot, valamint 21 inat, három domináns ideget és hat eret kellett összekötni. Az arctranszplantáció a homlokot, szemöldök, a fülek, a szemhéjak és az ajkak mellette a koponya-, arc-, orr- és állcsont egyes részeit is érintette.

 Amikor a műtét után először emelte fel szemhéját fizioterapeutája, nem csak a külvilágot látta, hanem egy új élet kezdetét. Ujjait először nem tudta mozgatni: agyának újra meg kellett tanulnia, hogyan irányítson egy végtagot, melynek jelentős része hiányzott a korábbi hónapokban testéről. De Joe azt érezte, újra önálló lehet:

Idézőjel ikon

egyedül ehet, felöltözhet, sőt, akár autót is vezethet.

Napi öt órányi rehabilitáció, élete végéig szedendő immunszuppresszáns gyógyszerek jelentették új életének kezdetét a kórházban. A műtétet követően hétszer került kórházba szervkilökődés gyanújával, s bár ez végül nem történt meg, a férfinak keserűséget okozott, hogy ugyan tud fogni, nem képes ujjait úgy használni, ahogyan bármelyikünk. 

Mára nagyjából 45 százalékosnak ítéli meg keze működését – és abban bízik, elérheti még a 80 százalékot is.

Megnősült, könyvet írt

Egy valamit ugyanis soha nem hagyott maga mögött: a reményt. Gyakorlatilag pszichoterápia igénybevétele nélkül küzdötte át magát mindenen: egyetlen alkalmon vett részt, erre is csak hosszas unszolást követően került sor. Persze, egy fontos dolog még hiányzott új arccal megkezdett új életéből: egy kapcsolat.

 2021-ben, amikor a sikeres műtét híre nyomán a világsajtó felkapta nevét, Jessica Perez, aki utazó ápolónőként nem állt távol attól a világtól, melyben DiMeo új élete telt, az Instagramon olvasott először a nem mindennapi férfiról.

Joe a balesete előtt aktívan tinderezett, a kómából való ébredése után azonban törölte magát onnan.

Egyetlen lánnyal levelezett még hónapokig, akivel teljesen szinte volt – ám amikor annak kérésére küldött magáról egy friss fotót, új ismerőse eltűnt az életéből.

Jessica azonban más volt. Látta Joe arcát, ő írt neki, és hamarosan távkapcsolat bontakozott ki kettejük között. 2024-ben Hawaii-n házasodtak össze, azóta pedig együtt dolgoznak a szervtranszplantációban rejlő lehetőségek bemutatásának ügyén. Joe 80 Percent Gone név alatt található meg a közösségi médiában, és ezzel a címmel könyvet is írt arról, amit átélt – a kötet január végén jelenik meg Amerikában.

A pár időnként kap hideget-meleget – Jessicát aranyásónak vagy épp perverznek bélyegzik, Joe-t pedig valamelyik horrorfilm szereplőjéhez hasonlítják -, de ez sem állítja meg őket. Aki túlélte azt, hogy elveszítsen mindent, úgy tűnik, megállíthatatlan.

Egy beültetett szerv furcsa emlékeket is magával hozhat: bizarr történeteket jegyzett fel az orvostudomány. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.