Ilyen az igazi Bábel tornya: 700 nyelven beszélnek ebben a városban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az 1820 és 1920 közötti időszakban a New York melletti Sóhajok-szigetén (Ellis Island) szinte folyamatosan nyüzsgött a hatalmas, különböző emberekből álló tömeg. Mindenki máshogyan beszélt, a kavarodásban olyan nyelveket lehetett kihallani mint a lengyel, az olasz, az ír, a német és a magyar.

Azonban New York sohasem hagyta el ezt a fajta változatosságát, főleg nem nyelvek terén, ugyanis most, a 21. században is ez a világ legtöbb nyelvű városa.

A bibliai Bábel tornyának sokszor idézett, ősi története (Mózes I. könyve, 11:1-9) szerint az emberek hiúsága és gőgje arra hajtotta őket, hogy az ég felé törjenek, ezért hatalmas felfelé nyúló tornyot építettek. Isten ezért azzal büntette őket, hogy összezavarta a nyelvüket: hirtelen mindenki más nyelven kezdett beszélni, és mivel nem értette egymást senki, káosz tört ki, a torony építése pedig abbamaradt.

New Yorkban még ez az „ég felé törő” magatartás is megvan, hiszen ez a város híresült el igazán felhőkarcolóiról, melyek aztán annak szimbólumaivá is váltak.

Az Ellis Island 1892-es megnyitása után nagyjából egymillió magyar érkezett az „Ígéret Földjére”
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Itt is megvan a bábeli nyelvek forgataga

A New York-i utcákon, különösen Brooklynban sétálva a bábeli nyüzsgéshez hasonló élményben lehet része az embernek. Az olyan „megszokott” világnyelvek mellett, mint az angol, a spanyol, vagy a kínai, a városban további, egészen ritka nyelvek beszélői is élnek. Az egyik boltból jiddisül, egy taxiból üzbégül vagy esetleg egy olyan ritka himalájai nyelven szólnak ki, melyet az egész világon összesen csak 700-an beszélnek. De még sorolhatnánk azt a rengeteg, különlegesebbnél különlegesebb nyelvet, melyek az utca hangjai között morajlanak.

Miután csak az 1820 és 1920 közötti időszakban 30 millió bevándorló érkezett Észak-Amerikába, furcsa is lenne, ha ott az angolon kívül más, ott külföldinek számító szóval nem lehetne találkozni.

Mára New Yorkon belül 700 különböző nyelvet beszélnek az ott élők, amely a világ legtöbb nyelvű településévé tette a várost.

Úgy tűnik viszont, hogy a bábeli történettel ellentétben, ebben a világvárosban nem alakul ki különösebb káosz a különböző nyelvek miatt, sőt előnyére is válhat ez a színes légkör.

Tudatosan figyelnek a nyelvközösségek

A különleges soknyelvű és gazdag kulturális keveredést azonban „nem adják ingyen. A külföldről származók sokat tesznek azért, hogy nyelvüket és kultúrájukat megőrizzék, nyelvórákat adnak, tradícionális éttermeket nyitnak, és próbálják erősíteni az egynyelvűek közösségét találkozókkal és különböző programok szervezésével.

Magyarok New Yorkban

Az említett törekvésben a magyarok sem kivételek. Ugyan az USA-ban hatalmas tömeg, nagyjából 1,4 millió magyar vagy magyar származású ember él, de általában szétszóródnak a nagy területen, így nem árt erősíteni a közösség magyar identitását. New Yorkban például erre hozták létre a Hungarian House-t (ahol egy magyar-amerikai könyvtár is található), de itt is megtalálható a Liszt Intézet, sőt egy nyelvet, kultúrát és történelmet oktató iskola is, a János Arany Hungarian School. Ezek mellett azonban megannyi tradícionális magyar étterem is található, mi több, magyar néptánccsoportok is működnek a városban.

Ha szívesen olvasnál még az USA-ba emigrált magyarokról, ajánljuk ezt az érdekes cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.