Egyre terjed a kanadai erdőtűz, a fojtogató füst elérte az amerikai államokat

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem várt tempóban és mértékben romlik a levegő minősége az Egyesült Államok egyes területen a Kanadát sújtó erdőtüzek miatt.

A helyzet annyira rossz, hogy több államban is már elérte az „egészségtelen” szintet a levegő minősége – írja az Infostart.

Főként a határ menti államokat érinti a légszennyezés

Eddig három kanadai tartományból hozzávetőleg 25 ezer embert kellett kitelepíteni az erdőtüzek miatt. Elsősorban Manitoba és Saskatchewan tartományok érintettek, az előbbiből 17 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát, míg Albertában 1300 embert érint eddig közvetlenül a katasztrófa. A hatalmas füst miatt nemcsak a levegő minősége romlik, hanem a látási viszonyok is, ez pedig rendkívüli mértékben nehezíti a tűz megfékezését. Scott Moe saskatchewani miniszterelnök szerint a következő néhány nap kritikus lesz abból a szempontból, hogy hogyan haladnak a szakemberek az oltással. 

Amerika egyes területein már egészségtelen a levegő minősége a kanadai erdőtüzek miatt
Fotó: Lance McMillan / Getty Images Hungary

Az AirNow amerikai környezetvédelmi ügynökség Észak-Dakota, Minnesota, Montana és Dél-Dakota egyes területeit jelölte meg az „egészségtelen”  címkével, ennyire romlott a levegő minősége ezeken a területeken. Az Amerikai Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét folyamán újabb füstös légtömegek érkezhetnek ezekre a területekre

Kanadában a májustól szeptemberig terjedő időszakban jellemzőek az erdőtüzek, és sajnálatos módon ilyenkor hatalmas pusztítást végeznek, az egyik legsúlyosabb 2023-ban történt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.