Károly király történelmi beszédet mondott: elegánsan beszólt Trumpnak

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hetven éve nem volt példa arra, amit most Károly király tett, a kanadai parlamentben elmondott beszédében Trumpnak is üzent.

Történelmi jelentőségű beszédet mondott III. Károly király a kanadai parlament megnyitóján kedden, ugyanis 1957 óta nem fordult elő, hogy a brit uralkodó – aki hivatalosan Kanada államfője is – ilyen jelképes gesztust tegyen, a trónbeszédet általában a főkormányzó mondja. 

Elegánsan üzent Károly király Donald Trumpnak

A szokatlan esemény egyáltalán nem véletlen, Károly király így vágott vissza elegánsan Donald Trump amerikai elnök korábbi kijelentésére, amely szerint Kanada lehetne az Egyesült Államok 51. tagállama. 

Természetesen Károly nem említette Trump nevét, de egyértelműen utalt rá. Mint mondta: a kanadaiak „sokkal többet tudnak adni maguknak, mint amennyit bármelyik kontinens bármelyik idegen hatalma valaha is elvehetne” – idézte a királyt a The Guardian.

„Az Igaz Észak valóban erős és szabad” – jelentette ki Károly törvényhozók, őslakos vezetők és közjogi méltóságok jelenlétében, és méltatta Kanadát, amelyet „nagyon szeret”. 

Az Egyesült Államok és Kanada között azóta feszült a viszony, hogy Donald Trump úgy fogalmazott, a két ország határa mesterséges választóvonal, amelyet ideje felszámolni. A nemrégiben tartott kanadai választások után Mark Carney kormányfő kijelentette: „Soha, semmilyen formában nem leszünk az Egyesült Államok része. Amerika nem Kanada”. A két ország később súlyos büntetővámokat is kivetett egymás termékeire. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.