Kiderült, Leó pápa mely országokba látogathat el először

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sajtóértesülések szerint Leó pápa elfogadta az ukrán elnök meghívását, és két másik országba is hamarosan ellátogathat.

Csupán öt napja áll a katolikus egyház élén XIV. Leó pápa, de már kezd körvonalazódni, hogy melyek lesznek azok az országok, amelyeket elsőként meglátogat. Az olasz La Repubblica értesülései szerint a pápa hamarosan Törökországba, Ukrajnába és Peruba utazhat.  

Hamarosan három országba látogathat Leó pápa

A május 8-án megválasztott új pápa első hivatalos meghívását Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől kapta, aki telefonon kérte a katolikus egyházfőt, hogy tegyen apostoli látogatást Kijevben. Az egyeztetésre azután került sor, hogy a pápa vasárnapi beszédében a békére szólított fel. A lap úgy tudja, a pápa elfogadta Zelenszkij meghívását. 

Leó pápa Törökországba, Ukrajnába és Peruba látogathat a közeljövőben
Fotó: Vatican Media / Northfoto

Leó pápa azonban először Törökországot keresheti fel, hogy megünnepelje a 325-ben megtartott első nikaiai zsinat évfordulóját. A meghívást azonban még Bartholomaiosz pátriárkának is meg kell erősítenie, aki jövő vasárnap misére érkezik a Vatikánba. Az is további egyeztetés kérdése, hogy a pápa Ankarában is tiszteletét teszi-e. 

A harmadik ország, ahol jó eséllyel szintén üdvözölhetik Leó pápát, Peru lehet, ahol Robert Francis Prevost 20 évig szolgált misszionáriusként. A perui látogatásáról érdeklődő újságírói kérdésre korábban azt mondta: „hamarosan hallani fognak rólam Peruban”.

Leó pápa az Egyesült Államokban, Chicagóban született ugyan, de a közeljövőben nem tervez Amerikába utazni, ezt korábban egyértelműen kijelentette.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.