A klímaváltozás undorító következménye ennek a kártevőnek az elszaporodása

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A klímaváltozás számos kárt, nehézséget okozhat, de olyan következménnyel is járhat, ami kifejezetten undorító. Ha eddig nem zavart, hogy nem tettél meg mindent a Föld védelmében, most biztosan bánni fogod.

Van két olyan állat, amely elsősorban a városlakó ember számára hívatlan vendég vagy utálatos lakótárs, sőt talán úgy is mondhatjuk, gyűlölt ellenség. Pedig mindkét állatfaj híresen szívós, és eszük ágában sincs maguktól eltávolodniuk a számukra kényelmes életet biztosító kétlábúak mellől.

A klímaváltozás nekik kedvez

A csótányokról régóta ismert, hogy szeretik a meleget, de most tudományos kutatások azt is megállapították, hogy a patkányok is kifejezetten hálásak érte. Így ha nem is szándékosan, de

Idézőjel ikon

a globális felmelegedéshez vezető felelőtlen magatartásunkkal sokat tettünk a patkánypopulációk elszaporodásáért.

Változás a szemléletben?

Köztudott, hogy a patkányok sok betegséget terjesztenek. Az Európát 1347 óta több hullámban is drasztikusan megtépázó bubópestisjárványt is például a fertőzött patkányok szőréről az emberekre átugrándozó bolháknak rótták fel.

Idézőjel ikon

A bő 400 éven át, több millió emberéletet követelve tomboló fekete halálért, ha nem is közvetlenül, de ezt a rágcsálót tettük felelőssé.

Jóllehet, azóta kutatások azt látszanak igazolni, hogy mégis inkább a mongol futóegér elszaporodási hullámainak felelnek meg a pestis újabb és újabb kitörési periódusai a középkorban, a patkányokat mégsem lehet felmenteni az alól, hogy

Idézőjel ikon

számos kórokozót terjesztenek, károsítják az infrastruktúrát, ráadásul viszolygást keltenek az emberekben.

A mennyiségben van változás, csak rossz irányban

Számos nagyváros már eddig is nagyon rosszul állt a patkányállomány tekintetében, mivel a szemétlerakó helyeken felgyülemlett élelmiszerfelesleg és a csatornahálózat együtt kitűnő terep számukra. A Nagy Alma például már régóta keresi a hatékony fegyvert a rágcsálók visszaszorítására, de eddig kevés sikerrel jártak.

Ez a New York-i metróállomás is csak rosszabb lesz a klímaváltozás hatására
Fotó: Gary Hershorn / Getty Images Hungary

New York jelenlegi polgármestere, a 2024 őszén korrupciós vádakkal eljárás alá vont Eric Adams 2022-ben nyíltan hadat üzent a város összes kártevőjének, mikor egy nyilatkozatában kijelentette: "Hát tudjátok mit? Igenis ölni fogjuk a patkányokat!" Többen kritizálták ugyanis, amikor 2019-ben, még csak Brooklyn polgármestereként szotyival és keksszel csalogatott rágcsálókat egy méreggel teli patkánycsapdába. Azóta a New York-iaknak nyilván kevés kifogása lehet a terv ellen, mert az állatok száma az utóbbi időben igencsak megugrott városukban. A patkánypopulációk méretét megbecsülni szinte lehetetlen feladat, a leggyakoribb módszer a rágcsálószám becslésére a lakossági bejelentések számából történő következtetés. Ez viszont sokszor fals eredményekhez vezethet: egyrészt, ahol már hozzászoktak ehhez a gusztustalan körülményhez, nem jelzik a gyarapodást. Másrészt lehet olyan, aki szégyelli, de olyan is, akit egy tiszta környezetben már egy példány felbukkanása is bejelentésre sarkall. 2022-ben a New York-i Egészségügyi Minisztérium közel 22 000 patkányészlelő panaszbejelentést rögzített, és annyi bizonyos, hogy ez 2 év alatt nagyjából 71%-os növekedést jelentett.

A klímaváltozás a hibás... vagyis mi?

A tengerentúlon Washington DC, San Francisco, Toronto és New York, az öreg kontinensen pedig Amszterdam és sok más egyéb város mellett nyilván hazai, sűrűn lakott településeink is érintettek a rágcsálók elszaporodásában, ami tehát a klímaváltozás következménye.

Minden nagyváros érintett a klímaváltozás okozta patkányelszaporodásban
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

Egy kutatócsoport a Richmondi Egyetemről Jonathan Richardson professzor vezetésével 16 nagyváros adatait vette górcső alá, és azt találták, hogy az egyre melegebb telek hozzájárulnak a patkányok elszaporodásához. Fagyos hidegben, ahhoz hogy az állat testhőmérsékletét a szabad levegőn megőrizze, nagy erőfeszítésre van szüksége, amely sokáig nem fenntartható, vagyis

Idézőjel ikon

hidegben az élelmiszer keresésére fordítható ideje igencsak véges.

Ha azonban nem éri el a hőmérséklet a kritikus hideget, amelyben már túl kényelmetlen az állatnak eleség után kutatnia, hamar tölti fel gyomrát, mivel napi 28 gramm táplálék elegendő számára a jóllakottsághoz. Tovább rontja a helyzetet, hogy

Idézőjel ikon

már egy-egy enyhébb téli nap is jó alkalmat kínál a rágcsálónak készletei feltöltésére,

amivel átvészelheti a következő, esetleg zordabb napot.

A globális felmelegedés és a klímaváltozás ellen számos dolgot tehetünk, akár már egész apró dolgokkal is, az otthonunkban. Reméljük, még nem késő a Földet megmenteni, de addig is, ha lakóhelyünket is kímélni akarjuk az egyébként élőhelyükhöz nagyon is hűséges patkányoktól, kezdjük azzal, hogy minél kevesebb élelmiszermaradékot halmozunk fel, és odafigyelünk a háztartási hulladék megfelelő tárolására.

Nem mindenki ódzkodik ettől a rosszhírű rágcsálótól. A témáról többet tudhatsz meg, ha elolvasod ezt a korábbi cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.