Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Amikor az ókori Róma legőrültebb császáraira gondolunk, sokaknak elsőként Nero jut eszébe: a császár, aki a legenda szerint lantot pengetett, miközben Róma városa lángokban állt. Hatalmának megszilárdítása érdekében még saját anyját, Agrippinát is megölette.
Nero azonban messze nem az egyetlen volt, aki a hatalmat túlkapásokra használta fel: a történelem más császárai is hírhedtek voltak különcségeikről és kegyetlenségükről, sőt, talán még őt is túlszárnyalták botrányaikkal. Kik voltak ők?
Caligula: az őrült császár
Caligula (i. sz. 37–41) hírhedt uralkodása tele volt abszurdumokkal és borzalmakkal. Caligula uralkodása alatt néha úgy tűnt, hogy egy ló nagyobb megbecsülést élvezett, mint egy szenátor. Az egyik legismertebb történet szerint ugyanis szeretett lovának, Incitatusnak palotát ajándékozott, szolgákkal együtt, sőt, még konzullá is kinevezte volna. Bár ez a feljegyzés valószínűleg gúny vagy politikai irónia volt, jól tükrözi Caligula extravaganciáját és a római arisztokraták iránti megvetését.
Egyes források szerint a fiatal császár nem vetette meg a „különös szórakozást” sem: szívesen rendezett nyilvános kivégzéseket, és ezeket érdeklődve figyelte. A saját családja sem volt biztonságban: nővéreivel szemben koholt vádakat emelt, és végül száműzte vagy kivégeztette őket. Rövid, mindössze négy éves uralkodása alatt a birodalomban anarchia uralkodott, és végül saját nagybátyja, Claudius végzett vele.
Domitianus: aki istenként tiszteltette magát
Domitianus (i. sz. 81–96) hírhedté vált kegyetlenségeiről, valamint zsarnoki természetéről is.
Önimádata hatalmas mértéket öltött: mindenkitől kikövetelte, hogy „Urunknak és Istenünknek” szólítsa.
Uralkodása idején kegyetlen tisztogatásokat rendelt el, így számos politikai ellenfelét eltávolíttatta – akár koholt vádak alapján is.
Az uralma alatt rendkívül elharapódzott a besúgórendszer, emiatt sokan rettegésben éltek, hiszen akár egy apró vétség is halálos következményekkel járhatott. Bár jelentős építkezések is kötődnek a nevéhez – például a római fórum bővítése és a Colosseum befejezése – uralkodását sötét hangulat és állandó intrikák jellemezték.
Ez a paranoia nemcsak környezetére, hanem saját elméjére is kihatott: egyre kevésbé bízott saját hadseregében és a szenátusban. Végül egy palotabeli összeesküvés során meggyilkolták – halálában még saját felesége, Domitia Longina is érintett volt.
Commodus: a gladiátorcsászár
Commodus (i. sz. 180–192) uralkodása szinte teljesen szürreális: a császár saját magát Herkules földi megtestesülésének tartotta, és gladiátorként lépett fel az arénában. A kormányzás iránti érdeklődése meglehetősen csekély volt, intézkedései pedig leginkább arra korlátozódtak, hogy folyamatosan csökkentette a pénzérmék súlyát és ezüsttartalmát. Így ugyanabból az alapanyagból több pénzt tudott veretni a birodalom számára, miközben hosszú távon aláásta a római valuta értékét.
Végül önimádata olyan méreteket öltött, hogy Rómát saját magáról akarta elnevezni. Bár uralkodása 12 évig tartott, végül ő is merénylet áldozata lett: saját testőrei szőttek ellene összeesküvést, és egy viadal után leitatták, végül puszta kézzel megfojtották.
Halála után a szenátus a Damnatio memoriae büntetését rótta ki rá, amely az árulóknak kijáró legsúlyosabb ítélet volt: az emlékét teljesen meg kellett semmisíteni. A nevét kitörölték a feljegyzésekből, intézkedéseit visszavonták, a szobrait pedig ledöntötték.
A legelvetemültebb római császárok: az őrület és hatalom találkozása
A római császárok uralma nem egyszer bizonyította, hogy a hatalom valódi próbája nemcsak az erőben rejlik, hanem abban is, miképp viselik az uralkodók a korlátlan lehetőségeket. Ezek az uralkodók nemcsak Róma történelmét írták át, hanem egy figyelmeztetést is hagytak maguk után: a hatalommal való visszaélés a legnagyobb birodalmak végét is elhozhatja.
A történelem számos további botrányt is tartogat: tudtad, hogy a pápa kurtizánokat is megvendégelt? Olvasd el cikkünket ide kattintva, hogy megtudd, melyik 3 botrány szólt nagyot még a középkorban is.
