Megkeserítették a turisták a gésák mindennapjait, nagy büntetést kaptak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Japánt elárasztják a külföldi turisták, olyannyira, hogy több nemzetközi látogatót fogad, mint valaha a történelme során. A kíváncsiskodók azonban egyre jobban megnehezítik a helyiek életét, különösen a képzett szórakoztató művészekét, a gésákét.

Kiotó elegáns, történelmi negyedében, Gion kerületében gésák és maikók (16-17 évesek gyakornok gésák) élnek és dolgoznak, azaz élnék mindennapi életüket. A fiatal nőkre a díszes ruházatuk miatt a külföldi turisták azonban turisztikai attrakcióként tekintenek, és folyamatosan fényképezik őket, amint munkába járnak a kövezett utcákon. 

A turisták túlléptek minden határt

Egyes turisták odáig merészkedtek, hogy agresszíven üldözték ezeket a nőket, hogy tökéletes fényképet készítsenek róluk, illetve a gésák és a maikók egyre jobban fenyegetve érezték magukat az erőszakos viselkedésük miatt.

Idézőjel ikon

Olyan is előfordult, hogy csak úgy bementek kíváncsiskodni a lakásukba.

A turisták nagyon megnehezítették a gésák mindennapi életét
Fotó: FilippoBacci / Getty Images Hungary

Miután az egyik gésa ruházatának egy részét el-, hajdíszét pedig kitépték, egy másiknak pedig cigarettacsikket szúrtak a gallérjába, 2019 októberében fotózási tilalmat vezettek be. Öt évvel azután, hogy ezt megtették, most a helyi tanács bejelentette, hogy további szigorításokat vezet be azáltal, hogy bizonyos utakról teljesen kitiltja a turistákat.

A türelmekről és alázatukról ismert gésáknál is van egy határ

A döntést nem könnyen hozták meg, mert a helyiek kezdetben igyekeztek kedvesen figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a látogatók évek óta lényegében magántulajdonokat sértenek meg, de a turisták számának növekedésével egyre nehezebbé vált a vállalkozások, a lakosság, illetve a turisták harmonikus együttélése. Ezért kellett újabb lépéseket eszközölniük.

Áprilisban a helyi tanács bejelentette, hogy korlátozást vezet be a terület egyik leghíresebb magánútján, a Kosode Kojin.

Május végén el is el is helyezték a behajtani tilos táblát az utca bejáratánál angolul, japánul és kínaiul jelezve, hogy tilos a belépés a magánútra, melynek megsértése 10 ezer jenes, vagyis körülbelül 24 ezer forintnyi pénzbírságot vonhat maga után. Gion kerületi tanácsának igazgatója, Isoichi Ota szerint

Idézőjel ikon

ez csak az első volt a számos tábla közül, amelyeket a környék magánútjaira terveznek felállítani, hogy ezzel is megóvják a helyiek életét.

Sikerült-e megfékezni turistákat?

Nem sokkal azután, hogy kikerült az első ilyen tábla, a japán média gyorsan bevette a helyszínt, hogy megfigyelje, hogyan reagálnak a turisták: megszegik-e a szabályokat, és belépnek, vagy tiszteletben tartják a kérést, és továbbállnak.

Nos, a turisták szinte meglepték a helyi médiát azzal, hogy betartották a szabályokat.

A jelentés szerint senkit nem láttak az útra belépni, és amikor a turistákkal beszélgettek erről, ők megértően álltak a témához. Megnyugtató, hogy tiszteletben tartják a helyiek magánélet iránti vágyát, így a tábla máris bevált. Minél több helyi lakos látja azt, hogy a turisták betartják a szabályokat, annál nagyobb az esély arra, hogy az útkorlátozások sem terjednek tovább, így mindenki számára jobb lesz az élet Gionban.

Már nem engedik be a turistákat mindenhova, így kiürült néhány utca is
Fotó: bee32 / Getty Images Hungary

Könnyű beleszeretni Japán szépségébe, különösen egy olyan sok történelemmel rendelkező helyen, mint kiotói Gion, mely szűk sikátorai és festői teaházai miatt különösen népszerű a látogatók körében. Bár a helyiek készek arra, hogy osztozzanak a területeken a turistákkal a mindennapi életükben, de eljött az a pont, amikor lépniük kellett, és ezt meg is tették, egyelőre úgy tűnik, sikeresen. 

Japánnak egyébként nem ez az első intézkedése, mely a turisták nevelését célozza meg.

2017-ben egy angol nyelvű kalauzt is megjelentettek arról, hogyan viselkedjenek a szigetország látogatói. A kiadványban felsoroltak olyan tiltott tevékenységeket, mint például az ittasan biciklizés vagy a közterületen történő dohányzás.

Ha tudni szeretnéd, hogy a japánok szerint mi a hosszú élethez szükséges 7 dolog, akkor olvasd el az erről szóló cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Cserháti Szilvia
Cserháti Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.