6 dolog, amitől modortalan turistának tartják a magyarokat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A külföldiek, sőt, sokszor még mi, magyarok is azt látjuk és azt tapasztaljuk, hogy sajnos külföldre utazva nemcsak az ország határát lépjük át, hanem turistaként modortalanok, harsányak vagyunk, és sokat káromkodunk.

Az elmúlt években több kutatás is bebizonyította, hogy magyarságunkat leginkább a viselkedésünk árulja el, ha idegen országban turistáskodunk. A ránk jellemző sajátosságokkal sajnos néha kitűnünk a tömegből. Nézzük, melyek azok a tulajdonságok, amelyek nem tartoznak az erősségeink közé. Íme 6 dolog, amitől modortalan turistának tartanak minket, magyarokat.

A magyar turisták sokszor harsányak, káromkodnak

A visszajelzések szerint a magyarok hangosan, harsányan, kiabálva beszélnek, és igen gyakran káromkodnak. Leginkább akkor igaz ez, ha külföldön is az anyanyelvükön szólalnak meg. Sokan ugyanis megfeledkeznek arról, hogy bár idegen országban vannak, lehetnek olyanok, akik értik a nyelvünket. 

A magyar turisták gyakran hangoskodnak, kiabálnak és káromkodnak külföldön
Fotó: mihailomilovanovic / Getty Images Hungary

Ezek a meggondolatlan megnyilvánulások kínos helyzeteket teremthetnek.

A magyar turisták öltözködése sokszor nem a legmegfelelőbb

Gyakran az öltözködésünk vagy épp alulöltözöttségünk is árulkodik arról, hogy magyar turisták vagyunk. Néhány honfitársunk ugyanis számos szituációban elfelejt felsőruhát ölteni magára. A magyarok sokszor képesek félmeztelenül vagy fürdőruhában asztalhoz ülni a tengerparton vagy a strandon, de az is megesik, hogy ebben a „lenge szerelésben” és papucsban indulnak el vásárolni.

A magyarok turisták nyelvtudás hiányában nehezen értetik meg magukat

Kellemetlen szituációk abból is adódhatnak, hogy még mindig nagyon kevés magyar beszél legalább társalgási szinten valamilyen idegen nyelvet. Bár hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal 2013 óta nem készített felmérést az idegen nyelvi tudásról, az Eurostat uniós statisztikai hivatal 2016-os adatai szerint a magyaroknak kevesebb, mint fele beszél idegen nyelvet.

Idegennyelv-tudás hiányában nehezen értetjük meg magunkat külföldön
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

A nyelvtudás hiánya szintén modortalanságnak tűnhet, mert azt üzeni, nem tiszteljük meg a másikat azzal, hogy szót értsünk vele. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi, de mennyi nevetséges vagy dühítő helyzetbe sodorhat, ha egy étteremben, vásárlás során, szállásfoglalás vagy útbaigazítás során félreértjük egymást. 

A magyar turisták ügyeskedők

A tapasztalatok szerint a magyarok külföldön sem tudnak kibújni a bőrükből, és ahol csak tehetik, ügyeskednek, trükköznek, keresik a megoldást, a kiskapukat, hogyan úszhatnák meg a sorban állást, a múzeumi belépők árát, bliccelnek a tömegközlekedési eszközökön, tolakodnak a buszon és a vonaton az ülőhelyekért. Előfordul. hogy nemcsak a piacon alkudoznak, hanem olyan helyen is, ahol ez egyáltalán nem szokás.

A magyar turisták nemcsak a piacon szeretnek alkudozni
Fotó: Oleh_Slobodeniuk / Getty Images Hungary

Degeszre eszik magukat a magyar turisták

A magyar turisták még az étkezési szokásaikkal is felhívják magukra a figyelmet. A legtöbb honfitársunk hűtőtáskával indul el a tengerpartra, a városnézéshez és a kiránduláshoz pedig előszeretettel csomagolunk magunknak szendvicset.

A svédasztalon felszolgált ételekből nem csak a tányérunkra, a táskánkba is jut sokszor
Fotó: molishka1988 / Getty Images Hungary

Tetszik vagy sem, sajnos az is tény, hogy a magyarok gyakran úgy viselkednek a szállodai svédasztalnál, mint a Móricz-novellában Kis János, legalábbis ami az étel mennyiségét illeti.

A magyar turista, ha csak teheti, végigeszi a svédasztal minden fogását. Sőt a szállodai reggeliből jut a táskájába vagy akár a zakója belső zsebébe is néhány minivaj és lekvár, valamint egy-két babán, mondván, ki tudja, mi lesz ebédre.

Ami ingyen van, azt összegyűjti a magyar turista

A turistáskodó magyarok néha a hotelben kapott köntöst is hazaviszik
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Nemcsak a minivajat és a minilekvárt gyűjtjük össze a svédasztalról, hanem szinte mindent viszünk, ami ingyen van. A szállodai szobába bekészített utazó méretű sampont, tusfürdőt, egyéb piperecikkeket is előszeretettel elcsomagoljuk, sőt megesik az is, hogy haza jön velünk a hotel saját emblémájával ellátott törölköző és köntös is. De van, hogy az apartmanokból a tányérok és az evőeszközök is.

Sokan nem tudják, hogy nem kell feltétlenül szó nélkül tűrniük a repülőgépjáratok késését vagy törlését. Olvasd el cikkünket, hogy megtudd, milyen lehetőségeink vannak ilyen helyzetekben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.