Fénnyel írt történelem sorozatunkban ezúttal a könnyűzene történetének egyik legismertebb és legtöbbet idézett fotóját vizsgáljuk meg kicsit közelebbről: a posztereken, pólókon és megannyi más helyen látható ikonikus képen a countryvilágsztár Johnny Cash gitárral a nyakában, dühös arccal középső ujját mutatva beint a fényképező objektívjének. De vajon miért vetemedett ilyesmire a botrányokkal tarkított életű zenész, kire haragudhatott meg ennyire?
Börtönben adta nagy visszatérő koncertjét
A híressé vált fénykép Cash 1968-as, a kaliforniai San Quentin állami börtönben tartott fellépése során készült, melynek előtörténete sokkal régebbre nyúlik vissza: az 1950-es évek elején a fiatal Cash az amerikai légierő kötelékében szolgálva látott egy filmet a hírhedt sacramentói Folsom börtönről, melynek hatására néhány évvel később megírta óriási slágerré lett Folsom Prison Blues című dalát. A dal ihletésére Cash befutott zenészként többször is fellépett börtönökben, ahol a rabokból és őrökből álló közönség mindig lelkesen fogadta, ezért a ’60-as évek végén nagy visszatérését is egy ilyen esemény köré szervezte.
A magánéleti problémák és a kábítószer poklából kilábalt Cash menedzsmentje 1967-ben megállapodott a Columbia lemezkiadóval egy börtönkoncert rögzítéséről és nagylemezen való megjelentetéséről, a sztár pedig a Folsom és San Quentin, vagyis a két legjelentősebb kaliforniai fegyház igazgatóságát is felhívta a tervével kapcsolatban. A Folsom hamarabb reagált, ezért végül a nagy eseményre 1968 januárjában ott került sor, azonban a San Quentin sem akart kimaradni a jóból, így egy hónappal később, február 24-én az ő falaik között is felcsendült a country és a rock’n’roll.
Középső ujjával üzent a börtönparancsnoknak
A San Quentin-i fellépést szintén lemezre rögzítették, egy angol tévéstáb pedig a helyszínre utazott, hogy koncertfilmet forgasson az eseményről a Granada Televízió számára. A koncert során, ahol első ízben hangzottak el élőben Cash A Boy Named Sue és San Quentin című dalai, gyakoriak voltak a feszültségek a stáb és a fellépő között, előbbiek ugyanis folyton próbálták megmondani Cash számára, hová álljon, és merre nézzen, hogy a kamerák és a fények megfelelő pozícióból vehessék őt. A történet egyik változata szerint a zenész egy ilyen vita alkalmával dühödött fel és intett be az angol stábtagoknak, amit Jim Marshall fotóriporter épp a legjobb pillanatban kapott lencsevégre.
Egy interjúban azonban a rockfotográfia nagy öregjének számító, 2010-ben elhunyt Marshall – aki többek között a Beatles utolsó rendes fellépését és a woodstocki fesztivált is megörökítette gépével – eloszlatta a fentebbi legendát, és elmesélte a kép készítésének valódi körülményeit. A híressé vált fotó még a zenekari beállás során készült, amikor pár percre megkérte Casht, pózoljon pár fényképhez; utolsónak azt az utasítást adta számára, csináljon úgy, mintha a börtönigazgatónak és a börtönparancsnoknak játszana, mire amaz jobb kezét felemelve, a klasszikus mozdulattal kinyilvánította véleményét az említett urakkal szemben.
Szarkasztikus újsághirdetés tette híressé a képet
A fénykép dinamizmusa és hatásossága ellenére évtizedekig a feledés homályába merült, csupán 1998-ban vált igazán ismertté, miután a híres zenei producer, Rick Rubin sajátos módon használta fel. Rubin akkoriban egy sor albumon dolgozott Cashsel, melyeken az idős sztár ismert dalokat dolgoz fel magányosan, egy szál akusztikus gitár kíséretében – így született a Nine Inch Nails Hurt című számának legendássá vált Johnny Cash-féle feldolgozása is –, és úgy gondolta, küld egy üzenetet a countryzene fejeseinek, akik addigra teljesen elfelejtették és elhanyagolták a műfajt egykor igazán jelentőssé tevő személyt.
A producer vásárolt egy egész oldalnyi hirdetési felületet a Billboard zenei szaklapban, melyet a San Quentin-i beintős fotó foglalt el, szarkasztikus szöveggel kísérve, miszerint „Johnny Cash szeretné megköszönni a [countryzene Mekkájának számító] nashville-i zeneiparnak és a countryrádióknak a nagylelkű támogatást”. A frappáns üzenet célba ért, a fénykép pedig egy csapásra világhírű lett – készítője szerint „talán nincs is olyan fotó, amit ennyiszer utánoztak volna le”.
