Elvis Presley és Freddie Mercury élete ugyanattól mehetett tönkre? Ezt tette velük a menedzserük

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor valakit csodálunk kivételes tehetsége okán, hajlamosak vagyunk minden tulajdonságában nagyszerűnek látni, egyéb emberfeletti képességekkel is felruházni, tökéletesnek hinni mindenben. De úgy tűnik, mindig akadnak olyanok is, akik kiszolgáltatottabb oldalukat látják, és felmérve gyengébb pontjaikat közelükbe férkőznek, hogy a tömegek rajongása mellett gyakran magányos és túlérzékeny sztárról az összes bőrt lehúzzák.

A csapból is az Elvis-film folyik, de leginkább abból az aspektusból, milyen nagyot alakít a két főszereplő. Az ifjú titán Austin Butler valóban szuperhitelesen remekel a Király szerepében, és a régi motoros, akitől már nem is vártunk mást, mint nagyszerű alakítást, a mi jó öreg Forrest Gumpunk, aki volt már AIDS-ben szenvedő homoszexuális sztárügyvéd és legénységéért tűzbe, azaz kapszulába menő Phillips kapitány, aki kiszabadult már lakatlan szigetről és reptéri terminálról is, de mindig a maximumot hozza: Tom Hanks. A főszereplőkhöz hasonlóan a többiek is a megtévesztésig jól maszkírozottak, és tényleg visszaröpítik a máig lelkesen bálványozó tömegeket Presley legendás korszakába.

Freddie Mercury és a Bohém rapszódia

Nem volt ez máshogy, amikor 2018-ban bemutatták a Bohém rapszódia című filmet Freddie Mercury és a Queen pályafutásáról. A sajtó akkor is attól volt hangos, mennyire élethűen hozta az addig kevéssé ismert Rami Malek a kiváló énekes figuráját. És valóban, a Bryan Singer rendezte Freddie-sztori többi alakja is zseniálisan eltalált és élethű képet festettek, sokszor mintha csak archív felvételeket láthatott volna a néző.

Pedig nem lehetett könnyű átadni Freddie Mercury kisugárzását
Fotó: Phil Dent / Getty Images Hungary

De már sokkal kevesebb szó esik mindkét alkotás kapcsán arról, amit el akarnak mesélni szeretett bálványunkról, ahelyett, ahogyan ezt teszik. Látjuk a korhű környezetet, sminkeket, ruhákat, kocsikat, még a színek is tovább segítik az illúziókeltést, és nem utolsósorban magával ragadnak a jól ismert zenerészletek. Így aztán kicsit hajlamosak vagyunk átsiklani a fölött a mondanivaló fölött, hogy

ezek az istenített sztárok, megközelíthetetlen bálványok, példaképek, ikonok és legendák, valójában hiperérzékeny és teljesen kiszolgáltatott, olykor talán magányos és felkarolásra szoruló közönséges emberi lények is voltak,

akik szomjazták azt, hogy bízhassanak valakiben, hagyatkozhassanak tanácsaikra.

Önfeledt pillanataiban Elvis
Fotó: GAB Archive / Getty Images Hungary

Jóhiszeműség, naivság, flegmaság, netán butaság – hol a határ?

Talán a zenei tehetség jár együtt egy olyan finomlelkűséggel, ami már-már túlérzékenységként is értelmezhető. Nem lenne meglepő, hiszen valami ilyesmi adja a Michael Jackson személyét évtizedek óta körüllengő találgatások és vádak alapját is: csak nagyon szerette a gyerekeket, mert tiszta és naiv lelkükben rokon szálakra talált, vagy több volt e mögött?

Elvis és Freddie is határozott elképzelésekkel bírtak a zenéjükkel és egyedi stílusukkal, egyéniségükkel és a zenei horizonton elfoglalt helyükkel kapcsolatban, de amennyire megingathatatlanul tudták, mikor alkotnak valami maradandót és mikor fásultak kicsit bele, annyira bizonytalanok és irányításra szorulók voltak számos egyéb téren. Szinte a naivságig megvezethetők és befolyásolhatók.

Saját menedzserük okozta vesztüket?

Távol járunk-e a valóságtól, ha azt mondjuk, a bizalmas árulása, önös érdekeinek szem előtt tartása, és saját céljainak eléréséért semmit nem sajnálva, 

az aranytojást tojó tyúk koncként bedobása okozhatta e két ikon végzetét?

Talán, ha ezek a menedzserek hosszabb távon és kevésbé önző módon gondolkodnak, az énekesek akár még ma is köztünk lehetnének?

Parker ezredes

Elvist a kétes múltú és megkérdőjelezhető jelenű Parker ezredes manipulálja saját céljai és vágyai beteljesülése felé. A holland migránsból lett menedzser precedens nélküli módon tette rá kezét Presley bevételeinek több mint felére, amelyet egy 1980-ban indított bírósági vizsgálat ítélete etikátlannak is talált. Mindent saját anyagi kényelmének rendelt alá, még Elvis egészségét is, ami hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult. Presley vesztére, még saját édesapja is, gyengeségből, együgyűségből vagy mohóságból, esetleg kényelemből inkább hagyatkozott a fiát marionettbábuként mozgató menedzserre, mint apai szeretetére. 

Imádott édesanyjával és édesapjával
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Paul Prenter

Freddie árulója is egykori bennfentes embere volt, Paul Prenter. A belfasti rádió-DJ-ből 1977 és 1986 között a Queen menedzserévé és közben Freddie szeretőjévé lett férfi a Bohém rapszódiában ugyan még Brian May bevallása szerint is kicsit eltúlzottan negatív figuraként lett beállítva, de bizonyosan nem alaptalanul. A film több apró csavart is megenged magának a valósághoz képest a Paul Prenter-szálon: a filmben a híres Aid-koncert előtt már lapátra kerülő és leleplezett férfi tévéinterjúban tálal ki minden piszkos részletet Freddie magánéletéről, szokásairól és félelmeiről.

A magabiztos fellépés mögött néha egészen más lakozik
Fotó: Pete Still / Getty Images Hungary

A valóságban az Aid-koncert után, 1986-ban kirúgott negatív hős 1987-ben a The Sunnak számolt be jó pénzért számos részletre kiterjedően Freddie titkairól, adott el nekik fotókat és húzta rá a vizes lepedőt, amiben csak lehetett. Pedig a korábbi hedonista életben, a változatos élvezetek hajhászásában ő maga is osztozott a világsztárral, olyannyira, hogy maga is az AIDS szövődményeinek következtében távozott erről a világról 1991 augusztusában, mindössze pár hónappal megelőzve az 1991 novemberében jobblétre szenderült énekeslegendát.

Önzetlen, őszinte, örök szerelem?

Érdekes párhuzam továbbá, hogy mindkét esetben a szerelmi szál tűnik az egyetlen időtálló és őszinte, önzetlen ragaszkodásnak. Hogy ez a beállítás ennyire fedi a valóságot, azt a még ma is élő hölgyektől valószínűleg sohasem fogjuk megtudni. Ezt a mítoszt akkor sem csapnák agyon, ha nem lenne valóságalapja, de jó érzés hinnünk benne, hogy a szerelem mindenen átívelő, örök és őszinte is tud lenni, még ha időközben át is lényegül igaz barátsággá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.