Miért van a Kálvin térnek lyuka? Illetlen épületek a nagyvilágban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fallikus szimbólumokként értelmezhető, magasba törő toronyházaknak időnként „női” párja is akad. Összeállításunkban pajzán asszociációkra alkalmat adó épületeket veszünk sorra.

A 177 méter magas Crain Communications Building 1984-ben épült, és Chicagói Vaginaépület néven vonult be az amerikai köztudatba. A 49 emeletes felhőkarcoló becenevét minden bizonnyal rombusz alakú tetejének köszönheti, és a szóbeszéd szerint azért tervezték ilyenre, hogy ellensúlyozza a felhőkarcolók általában véve erősen fallikus jellegét. 

A kaliforniai Oaklandben található Krisztus a Fény (Christ the Light) katedrális számtalan asszociációt ébresztett már. Tervezője, Craig Hartman a keresztény halszimbólumot (ichtys) látja bele, többek szerint méhkasra, püspöksüvegre vagy atomreaktorra hasonlít. De leginkább talán mégis egy óriási, üvegből és fémből épült női nemi szervre. 

A Spaceport America elölnézetből
Fotó: David Lienemann / Getty Images Hungary

Amerika első kereskedelmi űrállomása is meglehetősen sajátos formájú. A Spaceport America alakja állítólag az ötletgazda, Richard Branson brit milliárdos űrturisztikai vállalata, a Virgin Galactic logóját akarta utánozni. A Virgin Galactic a lakossági űrutazásban látja a jövőt, és Branson rengeteget költött rá, hogy megelőzze a szintén hasonló terveket dédelgető Elon Muskot és Jeff Bezost – kétséges, hogy ez sikerül-e, mindenesetre az űrállomásra sem sajnálta a pénzt: az építkezés közel 220 millió dollárba került. A tervező egyébként ugyanaz a Foster+Partners volt, akik a híres londoni „uborkát” is megálmodták. 

Az Al Wakrah, a 2022-es katari foci-vb egyik helyszíne belülről
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Zaha Hadid, a 2016-ban elhunyt iraki származású építésznő tervezte a katari Al Wakrah (Al-Janoub) Stadiont, amely finoman szólva is meglepő asszociációkra csábít. Hadidot saját bevallása szerint a dhow nevű hagyományos vitorlás hajó formája ihlette meg, amit a térségben évszázadok óta használnak a halászok. Szándékai szerint a stadion a „Katar múltja és progresszív jövőképe közötti kapcsolatot szimbolizálja”. Az építész visszautasította a pajzán asszociációkat, és a Time magazinnak adott nyilatkozatában felháborodását fejezte ki azok felé, akik szerint „bármi, amin lyuk van, vaginára emlékeztet”. 

Pekingi látkép, bal szélen a CCTV épületei
Fotó: DuKai photographer / Getty Images Hungary

A Kínai Központi Televízió székházá t sem kímélte az internet népe: vécén ülő alakhoz, óriási alsónadrághoz hasonlították az absztrakt épületeket. Később azzal vádolták az építész Rem Koolhaast, hogy szándékosan tervezte az épületet és a melléképületet úgy, hogy egy péniszre és egy előtte térdelő nőre lehessen róluk asszociálni. Koolhaas viszont azt állítja, hogy a CCTV épületének „nincs rejtett jelentése”. Szintén Kínában, Hangzhou városában található az  O-Tower,  az OPPO nevű okostelefon-gyártó cég székhelye. Az épületet tervező dán építészcsoport egy végtelenjelet szeretett volna megörökíteni, de egyesek szerint az épület újabb lépés afelé, hogy megtörje a klasszikus fallikus toronyházak hegemóniáját. Bármire is hasonlít, az összkép  meglehetősen futurisztikus .

Nápolyban járva érdemes megtekinteni a Monte St Angelo metrómegálló épületét, Anish Kapoor és Amanda Levete alkotását. Elképzelésük szerint a metrómegálló a „szépség és célszerűség szintézise, drámai, erőteljes és ősi” megjelenési formában, de az összes eddig felsorolt épület közül talán erről asszociálhatunk leginkább vaginára, a kép itt tekinthető meg róla. 

Végül, de nem utolsósorban, vessük vigyázó szemünket Budapestre, azon belül is a Kálvin térre. Aki arra jár, bizonyára feltűnt már neki az aluljáró falán lévő dombormű, ami egy függőleges nyílás a falba vájva. Közelebbről megnézve pedig az is kiderül, hogy egy macska ül mellette. Az alkotó Illés Gyula, aki az 1794-ben lebontott Kecskeméti kapu és az itt húzódó hajdani városfal emlékére komponálta alkotását, amely a város megállíthatatlan terjeszkedését szimbolizálja. (Azt pontosan nem látjuk, hogyan.) A macska pedig az alkotó Maci nevű cicája – egy igazi pussycat. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Rozália
Szabó Rozália
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.