A szórakozást nem, a táncot száműzik Berlinből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerdától, azaz december 8-tól betiltják a táncolást a berlini szórakozóhelyeken az új koronavírus-fertőzések hirtelen megugrása miatt.

A küszöbön álló tilalmat még december 3-án megerősítette a berlini szenátus, amely rendkívüli ülést tartott az új intézkedések a szigorításokról az emelkedő fertőzési ráta miatt. A város hivatalos honlapja szerint a találkozót követően Christian Gaebler (SPD), a szenátus kancelláriájának vezetője kijelentette: „táncolni már tilos”. 

Egy nappal korábban a német kormány úgy határozott, hogy be kell zárni a szórakozóhelyeket azokon a területeken, ahol a fertőzések száma meghaladja a heti a 350 új fertőzést százezer főre vetítve. Jelenleg ez az arány Berlinben hozzávetőlegesen 361. A német fővárosban azonban egyelőre nyitva maradnak klubok.

Korábban az MTI arról számolt be, hogy az oltatlanokat kitiltják a kiskereskedelmi üzletekből Németországban, miután azt Angela Merkel bejelentette a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozása után. A döntések értelmében valamennyi tartományban bevezetik, hogy az oltatlanok kizárólag az alapellátást biztosító boltokba léphetnek be.

A vírus terjedésének lassításához egy sor további korlátozást is bevezetnek.

Az új szabályok közé tartozik, hogy az oltatlanokat a kulturális és más szabadidős intézményekből is kitiltják. Így nem járhatnak például moziba vagy uszodába. A tartományok választhatják azt is, hogy az oltással rendelkezőket és a fertőzésen igazoltan átesett embereket is csak friss negatív vírusteszt lelettel engedhetik be.

Fotó: mediaphotos / Getty Images Hungary

Az oltatlanok elszigetelését szolgálja az a szabály is, hogy egy-egy háztartás tagjai legfeljebb egy további háztartás maximum két tagjával tölthetik együtt az időt, ha van a csoportban oltatlan.

Mindenkire vonatkozó korlátozás egyebek mellett, hogy szilveszterkor és újévkor tilos a gyülekezés és a tűzijátékok használata. Korlátozzák a tömegrendezvényeket is, zárt térben a helyiség befogadóképességének legfeljebb 50 százalékát lehet kihasználni és maximum ötezer embert lehet beengedni. A szabad ég alatt tartott rendezvényeken legfeljebb 15 ezer ember vehet részt. Az oltatlanokat a tömegrendezvényekről is kitiltják. Szigorúbb előírásokat minden tartomány bevezethet, enyhébbeket nem.

A negyedik hullám megtörését szolgáló erőfeszítések másik fő iránya az oltási kampány felgyorsítása Németországban. A tervek szerint az eddigi 124,4 millió adag után karácsonyig további 30 millió adag oltást adnak be. A törvényi szabályozás átalakításával lehetővé teszik, hogy gyógyszerészek és fogorvosok is beadhassák a védőoltást.

Az adatok egyébként arra utalnak, hogy hamarosan megkezdődhetett a tetőzés Németorszégban. Ezt jelzi, hogy a legfontosabb mutatók között számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság – az egy hét alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma – a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint harmadik napja csökken, 439,2-en áll. A csúcs 452,4 volt, hétfőn regisztrálták. A negyedik hullám erejét jelzi, hogy a mutató értéke az első három hullám idején egyszer sem haladta meg a 200-at.

A hétnapi fertőzésgyakoriság mellett a napi új regisztrált fertőződések száma is csökkent.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.