Paprikaspray-vel fújták le az aranyérmes olimpiai bajnokot

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Suni Lee olimpiai aranyérmes amerikai tornász éppen taxira várt egy éjszakai kiruccanás után barátnőivel, akik mind ázsiai származásúak voltak.

Éppen elhajtott mellettük egy autó, amikor arra lettek figyelmesek, hogy rasszista rágalmakkal illették őket. Ilyesmiket kiabáltak nekik, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.

Ezután paprikaspray-vel fújták le a lányokat, majd elhajtottak. Annyira dühös voltam, de nem tehettem semmit. Csak hagytam, hogy megtörténjen. Nem akartam olyasmit tenni, ami miatt bajba kerülhetnék – mondta a felemáskorlát-bajnok a PopSugar cikke szerint. 

A bajnok megerősítette az értesülést a CNN-nek, és arról is beszélt, hogy az eset októberben történt.

A lap beszámol arról is, hogy az ázsiai amerikaiak elleni támadások a világjárvány idején az egekbe szöktek. Az ázsiai amerikaiakkal szembeni rasszizmust és diszkriminációt nyomon követő koalíció szerint az idei év első hat hónapjában legalább 4533 incidenst jelentettek.

2020. március 19. és 2021. június 30. között viszont több mint 9000 ilyen incidenst jelentettek a Stop AAPI Hate nevű koalíciónak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.