A fiatal Sylvester Stallone a nehéz körülmények miatt kénytelen volt megválni hűséges társától

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 45 éve, 1976 novemberében bemutatott Rocky egy csapásra világsztárrá tette az akkor harmincéves Sylvester Stallonét, aki nemcsak a legendás bokszfilm főszerepét játszotta, de a forgatókönyvet is ő maga írta. A siker nem jött könnyen: Stallone korábban rendkívül nehéz körülmények között élt, még imádott kutyáját is kénytelen volt eladni, amikor már nem tudott enni adni neki.

Az 1946-ban Manhattanben, olasz bevándorlók fiaként született Michael Sylvester Stallone gyerekkora a folyamatos nehézségek jegyében telt, melyet szó szerint világra jötte pillanatától megtapasztalt: a szülést levezető ügyetlen orvos fogójával felsértett egy ideget a csecsemő arcának bal oldalán, amitől az részlegesen lebénult. Társai emiatt gyakran csúfolták a furcsa arckifejezésű, nehezen beszélő fiút, aki testi hibáját filmsztárként is igyekezett elfedni, szerződéseiben kikötötte, hogy a kamera csak a jobb profiljából veheti őt.

Sírva vett búcsút legjobb barátjától

Stallone 11 éves volt, amikor fodrász édesapja és táncosnő-csillagjós édesanyja elváltak, ezután négy évig szigorú apjával élt, majd anyjához és annak új férjéhez költözött Philadelphiába – a folyamatos csalódások, a kiközösítés és az érzelmi terhek elől ekkor kezdett a sportba menekülni, súlyt emelt, diszkoszt vetett, és tagja lett a középiskolai amerikaifutball-csapatnak is. Sportösztöndíjjal felvették egy svájci amerikai főiskolára, majd a Miami Egyetemen tanult színművészetet, azonban még diplomája megszerzése előtt otthagyta az intézményt, és visszatért szülővárosába, hogy valóra váltsa álmát, és színész legyen.

Stallone és Butkus a <i>Rocky</i> forgatásán
Fotó: Fotos International / Getty Images Hungary

A siker azonban nem akarta utolérni: ugyan számos filmbe (köztük A keresztapába) és színdarabba jelentkezett meghallgatásra, csupán apró statiszta- és szöveg nélküli epizódszerepeket kapott, az ezekből befolyó pénzből pedig gyakran még lakhatásra sem tellett – egy alkalommal, miután kitették albérletéből, három éjszakát töltött hajléktalanként egy New York-i buszpályaudvaron. Az anyagi nehézségek miatt bármilyen felkérést elvállalt, így adódott, hogy első főszerepét egy pornófilmben alakította: az 1970-ben forgatott Parti Kittynél és Studnál valószínűleg örökre a feledés homályába merült volna, ha a gyártó később a Rocky sikerét meglovagolva Olasz csődör címmel újra forgalomba nem hozza az alkotást – ezt Stallone természetesen minden erejével próbálta megakadályozni.

Az éhező, mellőzött színészaspiráns egyetlen társa a bajban hűséges bullmasztiff kutyája, Butkus volt, aki Stallone szerint „mindig nevetett a vicceimen, elviselte a dühömet, bármikor felvidított, önzetlenül szerette azt, aki vagyok”. Azonban eljött a pillanat, amikor a Rambo-filmek későbbi sztárja már annyira nehéz helyzetbe került, hogy választania kellett, magának vagy legjobb barátjának vásárol ételt, ezért kénytelen volt megválni társától: Butkus társaságában besétált a közeli italboltba, és közölte, hogy eladja a kutyát a legelső embernek, aki bármennyi pénzt hajlandó fizetni érte. A masztiffot végül 50 dollárért adta el egy Little Jimmy néven ismert környékbelinek, majd saját bevallása szerint zokogva távozott a helyszínről.

A történet végül mégis jóra fordult: amikor évekkel később hősünk eladta a Rocky forgatókönyvét egy hollywoodi producernek 35 ezer dollárért, egyik első dolga volt visszatérni az italboltba, és megkeresni Butkus új tulajdonosát. Napokat várt a férfi felbukkanására, míg végül a szerencse összehozta őket: Stallone 100 dollárt ajánlott a kutyáért, Jimmy azonban nemet mondott, 500 dollárra, majd 1000 dollárra emelte az összeget, de még mindig elutasításra talált. Végül 15 ezer dollárért, vagyis a forgatókönyvért kapott pénz majdnem feléért sikerült visszaszereznie hűséges barátját, aki később két Rocky-filmben is szerepet kapott a híressé vált gazdi oldalán.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.