Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Október 14-én lett volna 94 éves Az Angyal, a Minden lében két kanál és hét James Bond-film sztárja, az örök angol gentleman, Roger Moore. A jó kedélyéről és ironikus humoráról ismert világsztár már több mint négy éve nincs közöttünk, emlékét őrzi viszont számtalan vele kapcsolatos anekdota, forgatási és egyéb történet – ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót.
Moore, aki 007-es ügynökként kikötötte a szerződésében, hogy a forgatások idején korlátlan mennyiségű kubai szivart kötelesek biztosítani számára a producerek, későbbi éveiben pedig az UNICEF jószolgálati követeként kampányolt a gyermekek jogaiért, több kollégájában és rajongójában is mély nyomot hagyott – volt, aki jófejségéről mesélt történetet, más inkább az asztal alá menekült a joviális színész elől.
Terror a paplan alatt
Utolsó James Bond-filmjében, az 1985-ös Halálvágtában az impozáns testfelépítésű jamaicai énekes- és színésznő, Grace Jones volt Moore partnere. Az általa alakított Mayday ugyan a filmbeli főgonosz segítője, de kedvenc szuperkémünk természetesen ágyba bújik vele a cselekmény során. A kulisszák mögött korántsem volt ennyire harmonikus a két sztár viszonya: Jones az öltözőjében gyakran hangos rockzenét bömböltetett, ami kifejezetten zavarta a szomszédos öltözőben pihenni vágyó, ekkor már 57 éves Moore-t.
Miután a színésznő többszöri felszólításra sem halkította le a muzsikát, filmbeli partnere dühösen berohant a helyiségbe, kitépte a magnó zsinórját a konnektorból, majd nagy erővel a falhoz vágott egy széket, melynek nyoma Moore visszaemlékezése szerint évekkel később is látható maradt. Jones nem hagyta annyiban az esetet, pikáns bosszút forralt: a nem sokkal ezután forgatott ágyjelenet felvételekor egy hatalmas fekete műpéniszt vitt magával az ágyba, és Moore legnagyobb ijedtségére a paplan alá csúsztatta, mondhatni sakkban tartva őt a jelenet alatt.
David Bowie az asztal alá bújt előle
Egy másik legendás zenész sem úszta meg könnyen a Moore-ral való ismeretséget: David Bowie a ’70-es évek végén a magas adók miatt elköltözött Nagy-Britanniából, és Svájcban, a Genfi-tó partján vett magának házat, mint kiderült, nem messze a 007-es sztár villájától. Az egyik délután magas, ötvenes angol úr – Roger Moore – kopogtatott Bowie ajtaján: a zenész örömmel fogadta a látogatót, aki teázás közben anekdotákat kezdett mesélni a James Bond-filmek forgatásáról. A sztorizgatás végül az estébe nyúlt, a teát pedig idővel gin-tonik váltotta fel.
A kedélyesen eltöltött este másnapján Moore ismét meglátogatta szomszédját, és ismét belekezdett ugyanazokba az anekdotákba – és ez így folytatódott két héten keresztül mindennap, egyre kevésbé szórakoztatva a házigazdát. Bowie-nak végül annyira elege lett vendége unalomig ismételt történeteiből, hogy a következő látogatás alkalmával az asztal alá bújt, és úgy tett, mintha nem lenne otthon. Érdekesség, hogy évekkel később Bowie-t szemelték ki a producerek az említett Halálvágta főgonoszának szerepére, ő azonban határozottan visszautasította a felkérést – talán az is belejátszott a döntésbe, hogy nem volt kedve ismét nap nap után végighallgatni svájci szomszédja anekdotáit.
Inkognitóban utazó 007-es
Mark Haynes brit forgatókönyvíró osztotta meg azt történetet, hogy hogyan sikerült az inkognitóban utazó James Bondtól autogramot szereznie még gyerekként: 1983-ban a hétéves Haynes nagypapájával a nizzai repülőtér várójában üldögélt, amikor megpillantották a szintén ott várakozó Moore-t. A kisfiú rendkívül izgatott lett, és megkérte nagyapját, kísérje oda a hírességhez és segítsen autogramot kérni tőle. A színész készségesen teljesítette a kérést, szignózta az egyik repülőjegy hátoldalát, Haynes azonban csalódottan konstatálta, hogy a papírdarabon nem a James Bond név, hanem valamilyen Roger Moore aláírása olvasható.
A nagypapa – akinek fogalma sem volt róla, kicsoda az illető, akiért unokája ennyire rajong – továbbította Moore-nak unokája panaszát, mire a színész, aki azonnal vette az adást, odahajolt a kisfiúhoz, és bizalmasan a fülébe súgta: „álnéven kellett aláírnom, ugyanis Blofeld (a korai Bond-filmek legfőbb gonosztevője) nem tudhatja meg, hogy itt vagyok, kérlek, senkinek se áruld el a kilétemet”. A fiúnak nem is kellett több bizonyíték, hogy tudja, a világ legnagyobb szuperkémével találkozott, aki beavatta őt a titkába.
Évtizedekkel később, amikor Haynes immár felnőttként és filmesként az UNICEF egyik projektjén dolgozott, újra összefutott hősével egy forgatáson: amikor elmesélte neki az autogram történetét, Moore jót nevetett, azt válaszolta, nem emlékszik a dologra, de örül, hogy az ifjú rajongó találkozhatott magával James Bonddal. Később azonban, amikor a két férfi az autóik felé igyekezve újra összefutott, ezúttal négyszemközt, a színész bizalmasan bevallotta: „természetesen emlékszem a nizzai találkozásra, de nem árulhattam el, hiszen, lehet, hogy az operatőr Blofeld embere”.
