Ezt hallgatod, amikor összejössz valakivel. Miért határozzák meg a dalok az életünket?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alapvető érzelmeinkhez és az életünk fontos eseményeihez szinte minden esetben szorosan kötődik egy popdal. Vajon miért, és melyek ezek a dalok?

Ha a háttérben zene szól, amikor éppen összejövünk a szerelmünkkel, azt a dalt valószínűleg sose fogjuk elfelejteni, és mindig beindítanak majd bennünk bizonyos érzéseket. Zenét hallgatunk, amikor szerelmesek vagyunk, de akkor is, amikor éppen szakítottunk, amikor egyedül érezzük magunkat, vagy amikor társaságban vagyunk, amikor dühösek vagyunk, vagy félünk. A dalok átsegítenek minket a nehéz időszakokon, és velünk vannak, ha boldogok vagyunk.

A koncert mint szertartás

„A zene a kezdetektől fogva fontos szerepet tölt be az emberek életében. Nem egyszerűen szórakoztat vagy elűzi az unalmat, hanem 

egyik legősibb funkciója az, hogy a kívánt lelkiállapotnak megfelelő mintázatba rendezi elménket, azaz ráhangolja az agyunkat az aktuális érzésekre”

– mondja Hujber Szabolcs dalszövegíró és nyelvész, aki többek közt a Margaret Island, Zséda, Rácz Gergő és Radics Gigi slágereinek a szerzője.

És valóban: napjainkban szinte nincs olyan ember, aki ne tudná fejből énekelni, hogy „ha esik, test a testbe feledkezve bőrig ázva szeretkezne”, és ne kapcsolódna hozzá valamilyen élménye. Akár egy intim pillanat, akár egy koncerten összeölelkezve tombolás, akár csak egy lélekerősítés egy esős napon.

A zene régebben kifejezetten a vallási szertartásokhoz kötődött, manapság ez már nem mondható el, valami hasonlóság azonban mégis van.

„A popzenei koncertek közönsége bizonyos mértékben még részesül a zene rituális jellegéből – fogalmaz Szabolcs. – Én úgy látom, hogy a könnyűzenei dalszövegek az évek során egyre több olyan tulajdonságot vettek fel, amelyek a szakrális kommunikációban, vagyis a szent szövegekkel kapcsolatosan fennállnak. Ennek az az oka, hogy a társadalmi-technikai fejlődéssel gyorsabb normaváltások járnak együtt, az elbizonytalanodást ellensúlyozandó pedig értelemszerűen a legtöbben már nem a hajdani szent szövegekben, hanem másutt keresik a kapaszkodót. Tehát elmondhatjuk, hogy napjainkra a dalszövegek is mintegy szakrális szövegekként léteznek.”

A dal védelmet is nyújt

A dalszövegíró szerint ugyanis ma a popdalok ugyanúgy képesek jelölni az identitást, őrizni a kulturális hagyományt. 

„És ami szerintem a legfontosabb, hogy énvédő funkcióval bírnak, vagyis ha magányosak, elesettek vagyunk, vagy éppen tragikus eseményeket élünk meg, segítséget tudnak nyújtani.

Mindemellett lehetővé teszik az emlékezést is, gyakran szerelmi életünk fontos mozzanatai, fordulópontjai egy-egy dal mentén rögzülnek” – mondja.

Hujber Szabolcs segítségével össze is állítottunk egy listát, miket jó hallgatni az alapérzelmeink megéléséhez. Íme!

Amikor vidámak vagyunk: FISH! – Ne is figyelj rám

Amikor szomorúak vagyunk: Quimby – Ajjajjaj

Amikor félünk, magunk alatt vagyunk: Halott Pénz – Amikor feladnád

Amikor közösségben vagyunk, bulizunk: Bikini – Ki visz majd haza

Végül pedig álljon itt egy ötös lista a legjobb összejövős dalokból!

1. Maroon 5 – Girls Like You ft. Cardi B

 2. John Paul Young – Love Is In The Air

3. A-ha – Take On Me

4. Ed Sheeran – Perfect

5. Bryan Adams – Let's Make A Night To Remember

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.