Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A történelem tele van olyan alakokkal, akik valami miatt kilógtak a sorból. Egy kicsit másképp csinálták a dolgokat, mint az átlag, egy kicsit hangosabbak voltak, vagy nagyobb volt az igazságérzetük. Sokszor pedig épp ennyi kell ahhoz, hogy a világ tudomást szerezzen a létezésükről.
A Medium cikke alapján itt van öt ember, aki jobban nem is különbözhetne egymástól. Ami mégis közös bennük, hogy a végsőkig kitartottak amellett, amiben hittek. Még akkor is, amikor úgy tűnt, az egész világ ellenük van.
#1 Harry Markopolos
Harry Markopolos amerikai pénzügyi elemző feladata egy olyan termék kifejlesztése volt, ami segít elérni a Wall Street egyik legismertebb alakjának, Bernie Madoff korábbi üzleteinek hozamát.
1999-ben, miután átnézte Madoff kimutatásait, Markopolos tájékoztatta az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdei Bizottságát (SEC), hogy véleménye szerint jogilag és matematikailag is lehetetlen a Madoff által bejelentett hasznot elérni. Azt mondta, hogy négy percbe telt, hogy rájöjjön, Madoff számai hibásak, és egy percbe, hogy csalásra gyanakodjon. Markopolos felfedezte azt is, hogy Madoff stratégiájának legitimitása érdekében több opciót kellett volna vásárolni a Chicagói Opciós Tőzsde igazgatóságán, mint amennyi valójában létezett.
Szerinte ehhez egyfajta Ponzi-rendszerre volt szükség, egy olyan piramisjátékra, amiben a korábbi befektetőket az újonnan érkezett befektetők pénzéből fizetik ki, egészen a rendszer összeomlásáig.
2000 és 2005 között Markopolos többször is jelezte, hogy csalást gyanít a haszon mögött, ám sem a SEC-et, sem pedig más befektetőket nem tudott meggyőzni, így senki sem kezdeményezett nyomozást az ügyben. 2008 decemberében Madoff fiai jelezték a hatóságoknak, hogy apjuk bevallotta: a cég vagyonkezelő részlege egy hatalmas Ponzi-rendszer volt. Apjukat idézve elmondták, hogy az egész egy nagy hazugság. 2009. március 12-én Madoff bűnösnek vallotta magát 11 súlyos szövetségi bűncselekményben, és bevallotta, hogy az általa irányított vagyonkezelési üzletágat hatalmas Ponzi-rendszerré alakította át. A befektetési botránynak több ezer károsultja volt, a teljes kár több tízmilliárd dollárt tett ki.
#2 Semmelweis Ignác
Semmelweis Ignácot (1818–1865) ma már az anyák megmentőjeként tiszteljük, de úttörő felfedezését életében nem vették komolyan, sőt őrültnek hitték. Abban az időben, amikor orvosi diplomájának megszerzése után a bécsi klinika szülészeti osztályán dolgozott, a gyermekágyi fertőzések óriási problémát jelentettek Európában, a halálozási arány a 30 százalékot is elérte.
Semmelweis rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A klórmészoldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak, majd kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást, ami könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúra volt.
Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották.
1861-ben Semmelweis kiadta fő művét, német nyelvű könyvét (A gyermekágyi láz kóroktana, fogalma és megelőzése), de tanait, az osztályán gyakorlatban bizonyított hasznosságuk ellenére, az orvosi közvélemény visszautasította, eljárását mások nem alkalmazták. A módszer hasznossága csak később, a kórokozók felfedezésével nyert bizonyítást.
#3 Sinead O’Connor
Sinead O'Connor ír énekes-dalszerző, aki Prince Nothing Compares 2 U című számának 1990-es feldolgozásával vált világszerte ismertté.
1992. december 3-án O’Connor a Saturday Night Live kamerái előtt előadta Bob Marley War című számát, majd kettétépte II. János Pál pápa fotóját, tiltakozásul a gyerekek elleni visszaélések miatt a katolikus egyházban. Az NBC televíziója több mint 4400 felháborodott telefonhívást kapott, amikben O'Connort kritizálták.
O’Connor karrierje az eset után gyakorlatilag beleállt a földbe, kilenc évvel később viszont II. János Pál elismerte az egyházon belüli szexuális visszaéléseket. A 2020-as vatikáni jelentésből az is kiderül, hogy a pápa tudott a Theodore McCarrick elleni vádakról, ennek ellenére mégis érsekké, majd bíborossá léptette elő.
#4 Martha Mitchell
Martha Mitchell (1918–1975) John Mitchell államügyész felesége volt, Richard Nixon elnöksége idején. Martha Mitchell jelentős népszerűségre tett szert azzal, hogy bensőséges kapcsolatot ápolt filmsztárokkal és újságírókkal. Szokásává vált, hogy bármikor képes volt hívogatni sajtókapcsolatait azért, hogy a legfrissebb politikai fejleményeket véleményezze, beszélgetős műsorokba hívták, sőt a Life magazin címlapján is szerepelt.
Martha Mitchell azt állította, hogy Nixon újraválasztási kampánya nem volt egészen tiszta a demokratákkal szemben. Amikor 1972-ben öt férfit tartóztattak le betörésért a Demokrata Párt washingtoni Watergate-épületben található választási irodájában, Marthát egy szállodai szobába zárták, hogy megakadályozzák, hogy kapcsolatba lépjen a sajtóval. Elmondása szerint napokon keresztül fogva tartották, hiába próbált többször is az erkélyen keresztül elmenekülni. Bántalmazták és akarata ellenére benyugtatózták.
Később azt terjesztették róla, hogy alkoholista és pszichiátriai kezelés alatt áll, így hiába volt az elsők egyike, akik szerint a Watergate-betörés mögött a republikánusok kémkedése állt, senki sem hitt neki. A Watergate-üggyel kapcsolatos nyomozás végül alátámasztotta Martha Mitchell állításait, aki a botrányt követően elvált férjétől és elidegenedett lányától. Kell-e nagyobb elégtétel, mint hogy azt a jelenséget, amikor valakit paranoiásnak tüntetnek fel, miközben igazat mond, az amerikai pszichológia azóta „Martha Mitchell-effektusnak” nevezi.
#5 Gary Webb
Gary Webb (1955–2004) amerikai oknyomozó újságíró 1996-ban olyan információkat kapott, miszerint a szovjetbarát nicaraguai rendszer ellen harcoló kontrák mozgalma, valamint az őket támogató CIA az USA-ban történt drogüzletekből finanszírozta Daniel Ortega kormányával szembeni gerillaháborúját. A lázadás támogatását az Egyesült Államok kongresszusa az 1984-es Boland-törvénnyel megvétózta, azonban a Reagan-adminisztráció bizalmi emberei illegális tranzakcióból pénzelték a nicaraguai antikommunista mozgalmat.
Akkoriban alig lehetett egy kontrát megkülönböztetni egy perui vagy salvadori gerillától, ez pedig gyakran okozott kommunikációs zavarokat Washingtonban, így az amerikai sajtó inkább csak felületesen foglalkozott a helyzettel.
Webb egy Danilo Brandón nevű díler, védett tanú és fedett informátor tanúvallomásából kiindulva kezdett oknyomozásba. Sötét szövetség címen futó háromrészes cikksorozatának lényege az volt, hogy végső soron a CIA volt a felelős azért, hogy az országot – és különösen az afroamerikai gettókat – elárasztotta a kokainnál sokkal veszélyesebb crack kokain. A cikkek szerint a CIA tudtával és támogatásával lett az amerikai drogkereskedelem meghatározó szereplője a kontrák csoportja.
Csakhogy a megjelenés után a többi újság, valamint a hivatalos szervek is a feltételezett ügy nyomába eredtek, végül pedig megírták, hogy Webb tévedett, és a riport tartalmára semmiféle bizonyíték nincs.
Webb végül abba bukott bele, hogy ő és a szerkesztői elkövettek több szakmai hibát, és ennek következményeként összeomlott az elsőre szenzációsnak tűnő sztori. Egy belső vizsgálatot követően a lap végül elhatárolódott a cikktől, Webb pedig soha többet nem dolgozott az úgynevezett mainstream médiában. 2004-ben öngyilkosságot követett el.
