Így lett az örmény bevándorlóból nyilas, majd embermentő Budapesten

Sokan megalkudtak a totalitárius rendszerekkel, sokakat felőrölt régiónkban a 20. századi történelem vihara. Ara Jeretzian kilóg ebből a sorból. Ösztönösen óvakodott a politika közelségétől, de kész volt segíteni a rászorulókon, és igazságérzetétől vezérelve gúnyt űzni az ordas eszmékből.

A Konstantinápolyban született örmény bevándorló története elképesztő fordulatokban bővelkedő életút, hiteles keresztmetszete az abszurd 20. századi magyar történelemnek, amely számtalanszor állította próbatételek elé a hétköznapi embereket. Ara Jeretzian élettörténetét két részben mutatjuk be, először fiatalságának éveiről írunk.

Olaszország helyett Budapest

Ara Jeretzian szülei az 1915-ben kezdődött törökországi örmény népirtás elől menekültek el hazájukból, a fiú 1918-ban született a mai Isztambulban. Édesapja Nerses Yeretzicyan, édesanyja Sophie Mechterian volt, és a hároméves Arával és pólyás húgával igyekeztek új hazát keresni. Velük tartott az anyuka édesanyja és négy lánytestvére, valamint az apa korábbi házasságából származó két felnőtt lánya is. Egy angol menekültszállító hajón indultak útnak, úti céljuk Olaszország volt, ám az apa meg akarta látogatni Budapesten élő öccsét, aki végül rábeszélte a családot a Magyarországon való letelepedésre.

A letelepedési és munkavállalási engedély birtokában a magukkal hozott és eladott ékszerek árából Nerses egy kis műhelyt bérelt, ahol néhány alkalmazottjával együtt magyaros kézimunkákat készített. A munkák hamarosan Nagy-Britanniába kerültek, ahol az apa Londonban élő lánytestvérén keresztül értékesítették őket. Az üzem ugyan szépen fejlődött, de a szülők a sok munka mellett elhidegültek egymástól, végül elváltak. A kis Ara már gyerekként is mindent megtett azért, hogy kortársai befogadják. Úgy érezte, mindenben jobbnak, ügyesebbnek kell lennie az átlagnál, így már elemi iskolás korában is azért küzdött, hogy elismerjék. Különösen a sportban nyújtott kiemelkedő teljesítményét. Menekültként tisztában volt vele, hogy mit jelent a kiszolgáltatottság, ezért gyakran a gyengébbek védelmezőjeként lépett fel.

Honvágy Párizsban és Velencében

Jeretzian serdülőkorú volt, amikor édesanyja úgy döntött, Párizsban élő testvéréhez küldi, hogy elsajátítsa a francia nyelvet. A fiú a nyelvet jó nyelvérzékének köszönhetően gyorsan megtanulta, az iskolában nem az idegen nyelv tanulása okozott számára nehézséget. Bár a kommunikáció az első időkben nehezen ment neki, de ennél nagyobb akadály volt, hogy osztálytársaiban élt a szüleiktől átvett idegengyűlölet.

A későbbiekben a középiskola negyedik osztályát Jeretzian Olaszországban, intézeti körülmények között végezte, mert édesanyja elhatározta, hogy egy örmény szerzetesrend, a velencei mechitaristák gondjaira bízza a fiát. Az intézet lakói a világ minden tájáról érkező örmény fiúk voltak, akik között akadt olasz, francia, görög, albán és libanoni állampolgár is. A diákok kevés szabadidejükben fociztak, a nyarat a rend Velence közelében lévő nyaralójában töltötték.

Az ifjú nem érezte jól magát Velencében a kötöttségek között, ezért édesanyját meggyőzte arról, hogy hazatérhessen.

Kalandok a sztárok világában

Jeretzian édesanyja tehetsége, kifinomult ízlése révén szabóságát a vezető budapesti divatszalonok közé fejlesztette fel. Vevőkörébe illusztris személyiségek tartoztak, így többek között Rozsnyai Sándorné Sugár Mici, művésznevén Miss Arizona is, aki az Arizona mulató sztárja volt. A Rozsnyai Sándor vezette szórakozóhely jelentősen eltért társaitól, ugyanis kabarét nem, hanem csak revüt és énekszámokat tűzött a műsorára. Rozsnyainé Jeretzianéknál, egy ruhapróba alkalmával meglátta a tehetségesen rajzoló fiú által készített karikatúrákat, és megkérdezte, volna-e kedve hasonlókat rajzolni egyik nagyestélyi ruhájára. A fiatal örömmel vállalta a rendhagyó megbízást, és ettől kezdve munkája kapcsán is rendszeres vendége lett a mulatónak.

Az Arizonában megfordult többek között a walesi herceg, több indiai maharadzsa, tucatnyi arab sejk, valamint számos német, olasz és francia politikus, író és hazájából elmenekült orosz nemesi emigráns is. A háború kitörésével azonban minden megváltozott. A tulajdonos házaspár fia egy táncosnő iránt táplált reménytelen szerelme miatt öngyilkos lett, Rozsnyai Sándort zsidó származása miatt koncentrációs táborba hurcolták, felesége pedig 1944 telén a fővárosból való menekülés közben eltűnt.

Nyilas bűvkörben

Jeretzian nagynénjének későbbi férje a nemzetiszocialista eszmék híveként beszervezte Arát a Nemzeti Frontba, de az 1939. évi választásokon a párt rendkívül gyenge eredményt ért el, majd nemsokára meg is szűnt. Jeretzian ekkor felkereste a nyilasok terézvárosi alapszervezetét és munkára jelentkezett. Életkora miatt párttag még nem lehetett, de a fiatalok körében nemsokára rendkívüli népszerűségre tett szert. A talpraesett fiatalember felhívta magára a vezetőség figyelmét, így hamarosan felkérték, hogy vállalja el a tervezett ifjúsági mozgalom irányítását, amire igent mondott. A szervezőmunka az Andrássy út 60. alatt folyt. Az ifjú örmény és társai számos kérdésben a vezetőségtől eltérő álláspontot képviseltek, így végül az ifjúsági szervezet autonómiáját megszüntették, a fiatalember többedmagával kilépett a pártból, és a szervezetüket hamarosan feloszlatták.

A szerencsétlen politikusi kitérő után Jeretzian úgy döntött, hogy a gazdasági életben tevékenykedik tovább. Életének ebben az időszakában létrehozott egy vegyi üzemet is, amelynek beindítására édesanyjától kapott kölcsön 500 pengőt. Az üzemben mesterséges kencepótlót és kenőszappan-utánzatot is gyártottak. E termékek feltalálását a háborús hiánygazdaságban folyamatosan hiánycikknek számító nyersanyagok, így a lenolaj és különböző zsiradékok pótlásának igénye sürgette. A kencepótlót mosáskor használták, a kenőszappant többek között ipari fémmegmunkáláskor. A készítmények beváltak, rengeteg megrendelés érkezett, és a fiatalember hamarosan komoly pénzösszeg felett rendelkezett. Az üzem nemsokára nagyobb helyiségbe költözött Ferencvárosban, és felvette a Neokémia Vegyipari Művek nevet. Jeretzian egyre több embernek adott munkát, és mint későbbi élete során is oly sokszor, nem feledkezett meg a nála nehezebb sorsúakról.         

A fokozódó mosószerhiány a fiatalembert arra ösztönözte, hogy olcsó alapanyagot kutasson fel. Így jutott el a vadgesztenyéhez. Az üzem vegyészmérnöke felhívta Jeretzian figyelmét, hogy a vadgesztenye termése nagy mennyiségű szaponint tartalmaz, amellyel erőteljes mosóhatás érhető el. A gyártáshoz szükséges nyersanyag gyűjtését főleg diákok végezték. Időközben Jeretzian befektetett a hulladék koksz hasznosításába, zöldségek tartósításába, egy motorversenyző sofőrje rábeszélésre még versenymotorok importálásába is. Eközben azonban zajlott a világháború, és Budapestet hamarosan elérte a front.

A Zichy Jenő utcai védett ház

Budapest hadszíntérré válásával a főváros közlekedése szinte teljesen megbénult. Jeretzian vállalkozásai tönkrementek, és mivel nem volt magyar állampolgár, hontalannak számított, így nem volt katonaköteles. Hogy hasznosítsa magát, légoltalmi szolgálatot vállalt, és hamarosan tömbcsoport-vezetői megbízást kapott. Feladata a légoltalmi házparancsnokok ellenőrzése, a központi utasítások továbbítása és mentőállomások felállítása volt.

Elhatározta, hogy a rendkívül súlyos hiányosságok pótlására szükségkórházat állít fel, és igyekszik a deportálások ellenére minél több zsidó elhurcolását megakadályozni. Így szemelte ki magának a Zichy Jenő utca 1. szám alatti házat, ahol még laktak zsidó orvosok, és létrehozta a segélyhelyet. Igyekezett minél több zsidót befogadni, s a ház lakóinak létszáma hamarosan négyszázra nőtt. A ház védelme azonban nem volt egyszerű, Jeretzian számtalanszor kockáztatta az életét azzal, hogy egyre-másra hamisította a legkülönbözőbb engedélyeket a szükségkórház működtetéséhez. Ehhez kihasználta korábbi politikai kapcsolatait, és sok alkalommal egészen elképesztő módon csinált bolondot a nyilasokból.

Először Svájc Budapestre akkreditált nagykövetétől szerzett védettséget a háznak, majd amikor a nyilas pártszolgálatosok a svájci védleveleket nem fogadták el, felkereste a nyilasszervezetet, amely a nemzet totális mozgósításáért és harcba állításáért volt felelős, és onnan szerzett pecséteket a saját maga által gépelt engedélyre. Számtalanszor illetéktelenül kiállított parancsokkal szállította be a zsidó orvosok lakásaiban zárolt gyógyszereket, kötszereket, műszereket. Hátrahagyott vegyi üzeméből több mázsa sztearint hozatott, hogy mécseseket önthessenek, a sebészek az ostrom alatti áramhiány miatt ugyanis gyakran operáltak gyertyafényben. Egyik vállalkozásának ipartelepéről szerzett kokszot, hogy fűteni tudjanak.

A Budapest ostroma alatt folyamatosan vezetett nyilvántartás szerint a kórház dolgozói mintegy 10 ezer sebesültet láttak el, a polgári lakosok mellett számtalan nyilas pártszolgálatost és magyar, illetve német Wehrmacht- és SS-katonát. Itt talált menedéket Markos József, azaz Alfonzó, a neves humorista is, aki korábban a Rókus Kórházban dolgozott műtőssegédként, így kitűnő segítsége volt az orvosoknak. Humora a nehéz körülmények között sem hagyta el: „Nem lesz több tyúkszeme, sosem fáj a lába, ha Sticker doktor amputálja” – mondta. Néha egészen hajszálon múlt Jeretzian és a bújtatottak szerencséje. Az ostrom során gyanút fogott a főváros nyilasrendészeti biztosa, és 40 nyilas és SS-katonával körülvette a házat. Ám látva a szükségkórházban folyó emberfeletti életmentő tevékenységet nem kérdezősködött tovább, sőt elismerését fejezte ki a megdöbbent orvosoknak, ápolóknak.

Az örmény–magyar embermentő kalandos életének történetét következő részünkben folytatjuk.