Így szépítkeztek dédnagyanyáink: a magyar szépségipar aranykora

Budapesten már 1867 és 1914 között megteremtették a tisztálkodás és szépségápolás kultúrájának gyakorlati feltételeit, a városi infrastruktúra kiépítésével, egészségügyi intézmények létrehozásával, az orvosképzés megreformálásával és a külföldről (főleg Németországból) „importált” szemléletváltással. Ehhez igazodott azután a bővülő, differenciálódó kereskedelmi kínálat az 1920-as évektől, amikorra tudati szinten is elfogadottabbá vált már a változás – persze igen nagy helyi és időbeli különbségekkel. A kor igazi vívmánya volt, amikor a korábban patikákban kapható higiénés és szépségápolási szerek egyszer csak egy új típusú kereskedelmi egységben, az ún. drogériákban voltak már kaphatók.

Violette krém és dezodor a Magyar utcában

Az 1889-ben alapított „Molnár és Moser Laboratoriuma” a Magyar utca 26. szám alatt, az 1920-as évektől fogalom volt a budapesti úri dámák körében. Igazi csoda volt a hely, ahol korábban nem ismert szépségpraktikák kellékeit gyártották, gondos, Franciaországban kitanult képzettséggel. Bartha István gyógyszerész igazi szépségipari fellegvárat varázsolt Budapest szívébe, aminek hamar híre ment külföldön is.

„Nagypapa szokásos napi körútjára indult, hogy megszaglássza a rózsákat. Az ő kifinomult szagló érzéke alapozta meg a családunk jövőjét. Maga gyártotta saját kozmetikumainak, parfümjeinek és szappanjainak egész sorát. A családunknak egy drogériahálózata és gyára volt, amit Nagypapa és Apuka együtt vezettek. Magyarország minden élelmiszer üzlete és drogériája árulta a termékeinket, amelyeket nagyapám maga fejlesztett tökélyre.” – írta később a kezdetekről az alapító unokája.

A drogista szerek gyártása olyan jól ment, hogy az 1930-as években Magyarország minden élelmiszerüzlete és drogériája árulta a Molnár és Moser cég termékeit. A Molnár és Moser fenyőkivonatot tartalmazó fürdősó, a Violette krém vagy a csodás nőknek sárga, férfiaknak zöldes csomagolású Molnár és Moser Russé, valamint a Molnár és Moser Chypré kölnik, igazi izgalomban tartották Budapest előkelő hölgyeit. Elsőként Molnár és Mosernél lehetett dezodort kapni, ami akkortájt igazi különlegesség volt, de fejlesztettek itt fogkrémet, szájvizet és hajszeszt vagy épp folttisztítót is. A külföldről importált Yesso Hennára keresztelt szemfestéktől pedig csábító szemekre tehettek szert az arra vágyók.

Kék és ezüst hódítás

Molnár József és Moser János 1889-ben alapították drogériavállalkozásukat. Bartha István az eredeti bejáratott nevet meghagyva az első világháború után vette meg tőlük és tette Közép-Európa leghíresebb szépségipari termékeivé saját gyártású áruit. A Károlyi kert melletti patinás épületet 1931-ben építette a Bartha család, melyet Miletin Ferenc és Sürü János építőmesterek terveztek. A lakás és a „laboratórium” egy helyen volt. Az első emeleti részen volt a sokszobás, reprezentatív, bálok megtartására is alkalmas lakrész, a földszinten pedig a laboratóriumi műhely.

A cég olyan jól prosperált, hogy Bartha felvásárolta a belváros egykori patikáit, és drogériákat nyitott bennük. A legnagyobb a Petőfi Sándor utca 11.-ben volt, ez volt a főüzlet. Molnár és Moser drogérialáncok nyíltak még a Váci utcában, az Apponyi téren (ma Ferenciek tere), a Kossuth Lajos utcában. Bartha megvette az Arany Méhkashoz címzett drogériát, amit 1872-ben Neruda Nándor alapított és patinás üzletet csinált belőle. A Szent István körúton és az Olasz (Szilágyi Erzsébet) fasorban is volt drogériája, és övé lett Stessel Nándor gyertya-, szappan-, illatszer- és gyógynövény-kereskedése, Irgang Kálmán a Sárkányhoz néven futó drogériája és Fried Dezső Mussolini tér 4. szám alatt álló illatszertára is, a mai Oktogonon. A kozmetikai cég jellegzetes színe az „azúrkék és ezüst” szín volt. Ilyen színű papírba csomagolták a saját márkás termékeket.

Francia hatás

Bartha nemcsak a fővárosban terjeszkedett: exportra is gyártott, de azt is felismerte, hogy a szakmát Franciaországban kell megtanulni, sőt profitját tovább növelve francia kozmetikumokat kezdett importálni. A Molnár és Moser Laboratóriuma jó kapcsolatokat ápolt a híres parfümkreátor, Elisabeth Arden párizsi cégével, amelynek a Vendôme téren volt egy kozmetikai szalonja.

„Csak az élmény kedvéért - mondta Anyuka, mert elhatározták Apukával, hogy mivel mi képviseljük az Elisabeth Arden vállalatot, visszatérve Magyarországra, nyitunk egy hasonló kozmetikai intézetet Budapesten. […] Nagymama nem helyeselte a sminket, és még Anyuka sem készítette ki nagyon magát. Legalábbis 32 éves koráig, és utána is csak azért, mert igy tetszett Apukának. A kozmetikus különböző kezeléseknek vetett alá: először egy maszkot kent rám, ami rákeményedett az arcbőrömre, majd forró és hideg törülközőkkel riogatott mind engem, mind a bőrömet. Ezt követően lehelet könnyű krémes alapozást rakott föl, kirúzsozta az ajkamat, és bepúderozta az arcomat...ahogy belenéztem a tükörbe, nem ismertem magamra” – emlékezett később az unoka a család nőtagjainak párizsi kalandjaira.

A drogéria és a kozmetikumok gyártása olyan jól ment, hogy a Bartha család Budapest egyik leggazdagabb családja lett. Bartha igazi filantróp volt, a Kis Akadémia Könyvtára című sorozat 61 kötetében publikálták a legújabb természettudományos kérdéseket, az Egyetemi Asztaltársaság tagjai, aminek ő is a tagja volt, és amelynek kiadását Bartha István jelentős pénzadományokkal támogatta.

Illatszerreceptek egy tengerentúli széfben

A cégbirodalmat az unokának, a család történetét a Vasfüggöny kölnivel. Magyarország 1942-1956 című könyvében megíró Szablya Ilonának szánta a család. Egy drogistának (nem ugyanaz, mint a gyógyszerész) széles műveltséggel kellett rendelkezni: „Minden az üzletben árusított gyógynövényt, illetve kémiai, vegyi készítményt ismernie kellett. Szintén a kisujjában kellett lennie a kenőcs, a parfűm, és az ehhez hasonlók elkészítési módjának, sőt olyan általános tárgyakat is kellett tanulnia, mint a magyar irodalom és az egészségtan.” A cégvezetéshez emellett Ilona megtanult vakon gépelni, kereskedelmi levelezést, valamint német, francia és angol nyelvet tanult, és magyarul és németül is elsajátította a gyorsírás alapjait.   

A második világháború után Ilona tolmácsként kísérte el apját, aki Elizabeth Arden mellett más hatalmas parfümgyárak képviselőivel tárgyalt Párizsban. Könyvében így mesél ezekről az évekről: „Régi üzletfeleink bizalommal voltak irántunk és fel akarták újítani az üzleti kapcsolataikat Magyarországgal. - Mi Önökkel, bármikor készek vagyunk üzletet kötni - mondta nekem egy idős úriember. Az Ön nagyapja még a háború kitörése után is kifizette a számlákat, amikor pedig az ellenséges országokkal szembeni minden tartozást töröltek. Kicsempészte a pénzt az országból, hogy a számláit kifizesse. Az üzleti életen törtem a fejem és rádöbbentem, hogy az első amire szükségük lesz az embereknek, az az ennivaló. Második a kozmetikumok. - És néha - mondta csillogó szemmel -, a hölgyeknél a kozmetikumok megelőzik az ennivalót. Éppen ezért elhatároztam, hogy belevágok a drogéria üzletbe.”

Visszavásárolta tehát a Molnár és Moser drogériát. Ám az illatszer-birodalmat 1949-ben államosították, így a Magyar utcai illatszerközpont is megszűnt. A család 1956-ban Kanadába menekült. Az egykori Molnár és Moser drogéria illatszereinek receptjeit ma is egy gondos családi széf őrzi a tengerentúlon. 

Molnár és Moser Laboratóriumával várostörténeti sétán ismerkedhetünk meg közelebbről.