Mi segít járvány idején? – Orvosi tanácsok a spanyolnátha idejéből

Juhász Márta mezőtúri cselédlány 1918 októberében érkezett Budapestre, és szolgálatra jelentkezett. Másnap belázasodott. Spanyolnáthát állapított meg a kerületi orvos, aki már a rendelési idején túl, de azonnal megjelent a betegnél. Az orvos délután fél 2-kor telefonált az akkori Fertőtlenítő Intézetnek, kérve, hogy sürgősen szállítsák a lányt kórházba, mert már 40 fokos a láza és szinte eszméletlen. Este a lányt szolgálatra felfogadó család sürgetve hívta az intézetet, és azt a választ kapta, hogy bármelyik percben megérkezhet a kocsi, de éjfélig okvetlenül ott lesz. Éjfél után a lány erős szúró fájdalmat érzett a tüdejében, rohamosan romlott az állapota. A fertőtlenítő emberei reggel 5 órakor érkeztek meg, 15 órával a bejelentés után.

A Pesti Hírlap újságírója az esetről megkérdezte dr. Hammer Dezsőt, a Fertőtlenítő Intézet igazgatóját, aki elmondta: van 50 pár lovuk, 27 betegszállító kocsijuk, 8 db szintén e célra átrendezett személyszállító kocsijuk és az a szép reménységük, hogy a hadvezetőség autókat és embereket bocsát majd a rendelkezésükre, mert bizony a mostaniakkal alig tudnak a kötelességüknek megfelelni.

Közben hasonló esetről számolt be a Friss Újság 1918. október 9-én egy Molnár Ilona nevű cselédleányról, aki miközben kórházat keresett, rosszul lett az utcán. A rendőr telefonon értesítette a mentőket. A mentők azonban, mivel „járványos betegről” volt szó, nem vállalták a lány elszállítását. A rendőr ezután a Fertőtlenítő Intézetet hívta. Az intézmény emberei azonban a „a székesfőváros szégyenére – csak félkilenc órakor jelentek meg a helyszínen”, a beteg pedig éppen a kocsi megérkezésekor hunyt el.

A járványirtás csúcsintézménye

A járványnak sokkal jobban ki voltak téve azok, akik rossz higiénés körülmények között éltek, és azok, akik jelentős társasági életet folytattak, például a spanyolnáthajárvány idején a mindennapi élethez jelentősen hozzátartozó kávéházak látogatói.

A járványok és a rossz szociális viszonyok megelőzésére 1913-ban alakult meg a Fertőtlenítő Intézet a Váci úton. Bárczy István polgármester 1913. február 17-én nyitotta meg hivatalosan az intézetet, amely Európa egyik legkorszerűbb fertőtlenítője volt. Az épület két részre volt osztva, a tiszta és fertőzött részekre. A két rész között semmiféle átjáró nem volt, csak fertőtlenítő kazánokon, illetve a fürdőmedencén keresztül lehetett a fertőzött oldalról a tiszta oldalra átjutni. A fertőzött emberek ruháját kazánokba rakták be, majd a fertőtlenítés után a tiszta oldal felől kiszedték és átadták a tulajdonosnak.

A fertőzött emberek levetkőzve először egy fürdőbe mentek, majd a tiszta oldalon visszakapták a közben fertőtlenített ruhájukat. A Váci úti oldalon voltak a fürdők, ezek mögött a fertőtlenítő csarnokok és a fertőzött ruhaneműk számára a mosókonyhák. A fürdők a földszinten és az első emeleten voltak. A földszinten 3 férfi és 3 női, kb. 12 négyzetméteres medence épült a szegények számára, az emeleten 6-6 fülkében kádfürdőket építettek „az intelligensebb közönség” számára. Pestis, kolera, himlő és kiütéses tífusz – ezek voltak azok a betegségek, amelyeket a leggyakrabban kezeltek az intézet területén. A ruhákat gőzös, illetve formalinos fertőtlenítőgépekbe tették, a betegek pedig lysoformoldatos vízben mostak kezet és fejet mostak, majd káliszappannal mosakodva fürdőt vettek. Az öltözők, a ruhacsomagok mind meg voltak számozva, így azonosították be a betegeket és a holmijaikat.

Fürdés után tilos volt visszamenni a fertőző oldalra, az átvett holmikkal csak a tiszta oldalon távozhattak a betegek. Ugyanez a fertőzések elkerülése érdekében a személyzetre is vonatkozott, akik így naponta háromszor-négyszer is átestek a tisztasági fürdőn. A fertőzött oldalon a betegszállító automobilok garázsa, kocsiszínek, a kocsik mosására egy fűthető kocsimosó helyiség, a lovaknak patamosó, lószerszám-fertőtlenítő kád, istállók voltak. Ugyanitt egy kemence is épült a fertőzött istállókból behozott trágya, az intézeti szemét és trágya elégetésére.

Melyik használ vajon? 

A járványos spanyolnátha ellen nem volt sem speciális gyógyszer, sem vakcina. Sőt az sem volt még az orvosok számára sem egyértelmű, hogy vírus okozza a fertőzést. Sokan bakteriális fertőzésnek hitték, és így alkalmazták az egységesnek sokszor nem mondható gyógyítást. A spanyolnátha terjedéséről, tudományos orvosi megközelítéséről alig volt bármiféle szakmai tudás, így egyedül a nyájimmunitás megszerzésére lehetett alapozni.

   

Az orvosok azért próbáltak saját megfigyelésen alapuló, gyakran egymásnak is ellentmondó tanácsokat adni a járvány leküzdésére. A betegség kezdetén jó szolgálatot tehetettek a rövid ideig tartó forró (42 °C-os) fürdők, utána egyórai száraz pakolás. A német orvosok egy speciális kininkészítményt ajánlottak, amelynek napi egy-másfél grammnyi adagja különösen tüdőkomplikációknál előnyösen befolyásolta a baj lefolyását. Komplikált, súlyos, fertőzéses esetekben életmentésre a tejinjekciót és a lószérummal való oltást ajánlották. Német orvosok tették azt a megfigyelést is, hogy jóddal, illetve jódgőzökkel dolgozó munkások a legnagyobb spanyoljárványok alatt is mentesek maradtak a betegségtől.

A köztudatban élt az a téves hit, hogy a szeszes italok védelmet nyújtanak a fertőzés ellen. Ezt a gyógymódot az orvosok természetesen ellenezték: „Ezt az elvet legfeljebb csak a megrögzött alkoholisták vallhatják, józan ember sohasem. A szeszes italok lefokozzák a szervezet ellenállóképességét. Hiába »dezinficiáljuk« a’ gyomrunkat konyakkal és pálinkával, amikor a fertőzés az orron és a léghuruton át jut a tüdőbe” – óvtak a sajátos járványmegelőzéstől.

Testi és lelki higiéné járvány ellen

A spanyolkór elleni védekezés további ajánlott megelőzési módja a jó mentális állapot megtartása volt. „Óvakodjunk a betegségtől, de ne rettegjünk tőle, mert a félelmi érzések sorozata valósággal kikészíti, hajlamossá teszi a szervezetet a fertőzés befogadására. A derült lelkiállapot a leghatásosabb védelem a spanyoljárvány ellen” – figyelmeztettek a háziorvosok.

A doktorok szerint nem ártott volna a rendszeres testi higiéné, ami a spanyolnátha idején, a fürdőszobák alacsony száma miatt nem volt általános, főképp az alacsonyabb társadalmi rétegek között. Erre a célra az ötperces izzasztófürdők feleltek meg leginkább. „Mellőzzük a kézfogást; üzenjünk hadat a kézcsóknak és mindenféle csókolózásnak. Erősítsük a szervezetünket, táplálkozzunk jól, kerüljünk minden olyan körülményt, ami a szervezetet legyengítené: éjszakázást, dorbézolást, túlhajtott munkát, meghűléseket. Ne tévesszük el szem elől, hogy az alkohol mellett a nikotin és a koffein csak gyengíti a szervezetet” – óvtak további jó tanácsokkal a gyógyítók.

    

A járványok idején kerülendő volt minden olyan zárt helyiség, ahol tömegek fordultak meg. Az orvosok azt javasolták az embereknek, hogy ne menjenek kávéházba, színházba, moziba, táncmulatságba, és ne utazzanak vonaton, ellenben sokat tartózkodjanak a friss levegőn, a napon, és ha van rá lehetőségük, sportoljanak.

A spanyolnátha elleni védekezés legfontosabb óvintézkedése a gyakori kézmosás volt, amit szintén nagyon fontosnak tartottak az orvosok. A kezek fertőtlenítésére a legjobb eszközök a meleg víz, a szappan és a körömkefe voltak. „Kézmosás után tiszta alkohollal szárítsuk le kezeinket. Az alkoholos, esetleg kölnivizes kézmosást naponta többször is végezhetjük. A száraz kéz, illetve tenyér kevésbé alkalmas a baktériumok felvételére, mint a nedves” – hangzott az ajánlás.

Gargarizálás vs. maszkhordás 1918-ban

Budapesten, szemben több nyugat-európai országgal, a spanyolnátha idején nem a maszkhordás terjedt el a megelőzésre, sokkal inkább a száj- és garatfertőtlenítést ajánlották az orvosok. Erre a Pantlavin pasztillát vagy a Formamint tablettát használtak. Voltak azonban, akik ezzel ellenkezőleg arra intettek: „A torok, száj és az orrnyálkahártya túlzásba vitt »dezinfekciója« teljesen céltalan, hiszen a fertőzés a levegővel a tüdőkön keresztül történik. Az orrmosás, az orrdezinfekció is több kárral, mint haszonnal jár.”

Az egészséges táplálkozás, a rendszeres tejivás megóv a betegségtől – gondolták és javasolták továbbá a spanyolnátháról a járvány idején még keveset tudó orvosok. „Erősen ajánlott a gyapjú alsó fehérnemű, a vastag talpú cipő és gyapjúharisnya. Ha ennek segítségével el tudja kerülni az egyszeri meghűlést, minden valószínűség szerint még jobban el tudja hárítani magától a spanyolnáthalázat” – szólt az orvosi utasítás.

A spanyolnáthának, a történelem egyik legnagyobb  járványának az 1918-as évben is többen estek áldozatául, mint az egész első világháborúnak. A járvány 1918. október–novemberben tetőzött, és Magyarországon, leginkább Budapesten is tömegek életét követelte.