Mégsem szigorít az EU, rengeteg magyar kapott haladékot

GettyImages-1490666012
Olvasási idő kb. 2 perc

Egyelőre nem mutatta be az Európai Unió testülete azt a tervezetet, amely szigorúbb előírásokat vezetett volna be a fatüzelésű kályhák és fűtőtestek károsanyag-kibocsátására.

Az eredeti tervek szerint február 10-én mutatta volna be az Európai Bizottság az úgynevezett ökodizájn-szabályozás, valamint a környezettudatos tervezési követelményekkel kapcsolatos, 2015-ös szabályozás felülvizsgált tervezetét. Ez a többi között szigorúbb előírásokat tartalmazott volna a fatüzelésű kályhák és fűtőtestek károsanyag-kibocsátására vonatkozóan, ám cseh és német európai parlamenti képviselők tiltakozása miatt egyelőre elhalasztották a tervezetnek még a bemutatását is – derül ki a Portfolio cikkéből

Eltűnnének az EU-ból a fatüzelésű fűtőberendezések?

A dokumentum 2017-től követelt volna meg a fatüzelésű kazánok és tüzelőberendezések gyártóitól alacsonyabb káros részecske-kibocsátást. A háztartási fűtő- és főzőkészülékek gyártóinak európai bizottsága, a CEFACD szerint a tervezet hibás adatokon alapul, és lényegében

tönkretenné a 11 ezer kis- és középvállalatot, illetve 200 ezer munkahelyet magába foglaló európai ágazatot.

Rengetegen fűtenek fával az EU-ban
Rengetegen fűtenek fával az EU-ban

Az érdekvédelmi szervezet véleménye szerint a szigorúbb szabályozás miatt lényegében eltűnnének a piacról az új szilárd tüzelésű fűtőberendezések. Pedig a CEFACD szerint a háztartási fatüzelésű kályháknak több előnye is van:

  • költséghatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású fűtési megoldást biztosítanak a legkiszolgáltatottabb lakosságnak,
  • csökkentik az elektromos hálózat és a gázhálózat igénybevételét,
  • segítik a vidéki gazdaságot, mivel támogatják a fenntartható erdőgazdálkodást.

A CEFACD azt is közölte: amíg a hálózati villamosenergiát nem teljes mértékben megújuló forrásokból állítják elő, addig a gáz- és elektromos fűtés alacsony szén-dioxid-kibocsátású fatüzeléssel történő helyettesítése csökkenti a kibocsátást, vagyis a klímavédelmi célokat is szolgálja.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek