Szinte mindenkivel megesett már, hogy egy forró nyári napon az irodában ücsörögve kétségbeesetten gondolkodott azon, vajon hol siklott félre az élete, miért nem követheti az álmait. A legtöbben azzal a gondolattal is eljátszottak már, hogy igazából meg nem értett zsenik, akiket olyan emberek hagynak megfőni egy betonkockában, akik nem képesek értékelni az igazi tehetséget. William Sidis története azonban szépen megmutatja, hogy nem elég a jó szándék, nem elég a kiemelkedő tehetség, ennél sokkal több összetevőből áll az, amit úgy szoktak hívni, hogy boldog élet.
Gyerekként vették fel a Harvardra
A kis William James 1898-ban látta meg a napvilágot Amerikában, politikai üldözés elől menekülő ukrán szülők gyermekeként. Már anyja és apja is kiemelkedően tehetséges, okos ember volt: az anya orvos, az apa pszichiáter és a filozófia doktora volt. Fiuk nagyon korán megmutatta kiemelkedő képességeit, állítólag másfél évesen már megtanult olvasni. Apját követve poliglott gyermekké fejlődött, azaz több nyelvet is képes volt majdhogynem anyanyelvi szinten elsajátítani: nyolcéves korára már nyolc nyelven beszélt, sőt ezek mellé kitalált egy sajátot is. A család felhőtlenül örült a csodagyereknek, tanították, könyvekkel vették körül, támogatták, és 11 éves korára elérték, hogy a fiút a világ legfiatalabb diákjaként felvegyék a Harvard Egyetemre.
A tökéletes élet receptje
Sidis lubickolt a legbonyolultabb kérdéseket boncolgató tantárgyakban, sőt egy évvel a felvétele után már ő tartott matematikai előadásokat a négydimenziós testekről a Harvard Matematika Klubban. 16 éves korára lediplomázott, és fényes tudományos karrier előtt állt. Tanárai azt jósolták, hogy új módszereket kidolgozó csillagász és matematikus válik belőle, a tudományos élet egyik vezető alakja – ám Sidis nehezen boldogult egy olyan világban, amelyben szinte mindenki csodabogárként bánt vele, vagy még rosszabbul. A média folyamatosan érdeklődött iránta, ám kortársai között nem talált barátokra, sőt az egyetemi társai fizikailag is bántalmazták. Egy interjújában Sidis már egészen fiatalon úgy fogalmazott, hogy számára a tökéletes élet receptjét az elvonulás jelenti, gyűlöli a tömeget, soha nem fog családot alapítani, cölibátust fogad egész életére.
A fiatal, 18. életévét még mindig be nem töltött kamasz tanítani kezdett, miután a szülei állást szereztek neki a houstoni Rice Egyetemen, ám nagyon nehezen viselte azt, ahogy a nála korban előrébb járó diákjai bántak vele. Inkább tovább tanult a Harvard jogi karán, de később onnan is távozott, mégpedig a jó hírneve védelmére hivatkozva. Rögtön ebben az évben, 1919-ben letartóztatták, mivel részt vett egy szocialista májusi parádén. Másfél év börtönt szabtak ki rá, amitől csak úgy menekült meg, hogy szülei szanatóriumba vitették. A sajtó pontonként szedte szét és adta el a botrányt, ami az oly híressé vált csodagyerek körül alakult. Sidis ragaszkodott pacifista nézeteihez, irritálta, hogy vádakat koholnak ellene, kínjában saját liberális filozófiát alkotott meg, amivel végre egyet tudott érteni. A bíróságot azonban nem tudta elkerülni, 1944-ben már ő volt az, aki vádolt, mégpedig egy újságot, azzal, hogy rossz hírnevét keltik. A The New Yorker gunyoros stílusban azt állította, hogy Sidis unalmas és végtelenül bezárkózott életet él. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a férfi ekkor kelt a maga védelmére, és pereskedett egészen addig, amíg másodfokon is el nem utasították.
Hogy lett belőle irodista?
A felnőtt Sidis mintha nem találta volna a helyét a világban. Szüleivel megromlott a kapcsolata, évekig attól félt, megint letartóztatják koholt vádak alapján, kerülte az embereket, akik folyton gúnyt űztek belőle, és már a tudományos életben sem vett részt. Inkább letette a közszolgálati vizsgát és elment irodistának, könyvelt, számolt, ám minden olyan állásból menekülnie kellett, ahol kiderült, hogy ő az egykori csodagyerek. Filozófiai és történelmi téren azonban továbbra is publikált, értekezett, bár nagyon szűk körben. Arról panaszkodott, hogy tehetsége, esze fizikailag is megbetegíti, mivel eltérő gondolkodásmódja miatt soha nem hagyják békén.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Magányosan és korán halt meg
Sidis apja 1923-ban, 56 évesen vesztette életét agyvérzésben, és az erre való hajlamot valószínűleg fia is örökölhette. William 1944-ben, csupán 46 évesen hunyt el egyedül a lakásában, szegényen és magányosan, gyermektelenül. Szállásadónője talált rá a holttestére, s ezután már csak találgatni lehet, hogy az a kisfiú, aki nyolcévesen még megalkotta az addig nem létező vendergood nyelvet és erről könyvet is kiadott, vajon tovább, vagy boldogabban élt volna, ha sikerül beilleszkednie a társadalomba és szót tud érteni az emberekkel. Vagy azok szót tudnak-e érteni vele...
Ezért nem olyan inspiráló Einstein, mint gondolnád
A zsenikultusz kifejezetten nyomasztó tud lenni egy új amerikai kutatás szerint.
Tovább olvasom
