A macskák és a kutyák azért válhattak modern házi kedvencekké, mert kiléptek a haszonállat kategóriából, és társsá váltak. Ám a korábbi évszázadokban kifejezett céllal tenyésztették és tartották őket: a kutyák a vadászatban és a birtok védelmében játszottak szerepet, míg a macskák a rágcsálókat pusztították, védték a terményt, és a gazda egészségét is – gondoljunk csak a patkányok által terjesztett betegségekre. De nem csupán a szárazföldi emberek tartottak igényt a macska szolgálataira, hanem a tengerészek is. A hosszú, tengeren töltött hónapok alatt az árukészletet és a köteleket, a fából készült berendezési tárgyakat, illetve később az elektromos vezetékeket is védeni kellett az egerektől, patkányoktól, e célból pedig a lehető legegyszerűbb volt egy négylábú kis szőrgombócot a hajón tartani.
Ha macska van a hajón, baj nem érhet
Sem a legénység tagjai, sem a kapitány nem idegenkedett a hízelgő macskától: egyrészt tudták, milyen hasznos, másrészt idővel egyfajta kabalaállatként tekintettek rá, aki megvédi őket a balszerencsétől. A macskák teljesen otthonosan érezték magukat a hajókon, bátran és ügyesen közlekedtek a kötélrendszeren, és jól kijöttek az emberekkel. Olyannyira jól, hogy sokukból helyi híresség lett. Az 1800-as évek elején a HMS Reliance hajókapitányaként dolgozó Matthew Flinders és emberei például Trim, a kandúr társaságában térképezték fel Ausztrália partvidékét. Minden utukon elkísérte őket a macska, sőt Trim akkora megbecsülésnek örvendett, hogy szobor is készült róla.
Sir Ernest Shackleton brit felfedező az Antarktisz megbecsült kutatójaként vitte magával Mrs. Chippy névre hallgató kandúrmacskáját. A Endurance nevű hajón 1914 és 1917 között szolgáló macskát a hajóácsról nevezték el, még azelőtt, hogy a cica neme kiderült volna. Mrs. Chippy annyira fontos szerepet játszott a legénység életében, hogy Caroline Alexander egy egész könyvet írt róla Mrs. Chippy’s Last Expedition: The Remarkable Journey of Shackleton’s Polar-bound Cat (Mrs. Chippy utolsó felfedezőútja: Shackleton sarkvidéki macskájának lenyűgöző utazása) címmel.
Tengerészcica mint időjós
A tengerészek körében különböző babonák terjedtek el a fedélzeti macskákkal kapcsolatban: ha az állat egyenesen odasétált hozzájuk, az jó szerencsét jelentett, ám ha elindult, de félúton visszafordult, azt rossz előjelnek tekintették. Emellett úgy vélték, a macskák a farkukban tárolt varázserő segítségével képesek előre jelezni az időjárást, és akár viharokat is képesek létrehozni. Ha a cicát ledobták a fedélzetről, esetleg leesett róla, garantált volt a hajó elsüllyedése, vagy jobb esetben kilencévnyi balszerencse. Ennek köszönhetően nagyon vigyáztak a macskára, és ha valaki utálta is, nem hajíthatta csak úgy a tengerbe. A hiedelmek egy része a valóságon alapult: az érzékeny macskák képesek voltak előbb észlelni az időjárás-változást, mint az ember, az alacsony légköri nyomás pedig, ami a viharok előjele, ideges viselkedésre késztethette őket.
A macska, aki mindent túlélt: Elsüllyeszthetetlen Sam
A macskák a világháborúk során is kabalaként szolgáltak. Egyrészt továbbra is védték a katonák élelmiszerkészletét, megelőzték a patkányok s velük a betegségek elterjedését, a harcok szüneteiben pedig szórakoztatták az embereket. Így volt ez a szárazföldön és a hadihajókon is. A Convoy nevű macskának még saját függőágyat is építettek a HMS Hermione fedélzetén.
Ilyen szerencsehozó macskának tartották azt az eleinte névtelen, fekete-fehér macskát is, aki a német Bismarck hadihajón élt. A hajó 1941-ben elsüllyedt, ám a cica túlélte a vészhelyzetet. A legénység több tagjával egyetemben a brit Cossack hajóra került, ahol nagyon megszerették, és elnevezték Oscarnak. Nem kellett sokat várni, a Cossack is hullámsírba merült, ám a macska ezt is túlélte. Az Ark Royal repülőgép-hordozó anyahajóra vezetett az útja, ám – hogy, hogy nem – az a hajó is elsüllyedt. Az immáron rutinos négylábú egy roncsdarab segítségével ezt is megúszta szárazon – bár a szemtanúk szerint nagyon dühös volt. Nem is merészkedett többet tengerre, életét a szárazföldön élte le békességben a tengerészek belfasti otthonában.
A macskák beveszik a Fehér Házat
Nemcsak a katonák ragaszkodtak a macskákhoz, de köztiszteletben álló politikusok is. Abraham Lincolnról például feljegyezte a történelem macskaimádatát. Ő volt az első elnök, aki cicákat vitt magával a Fehér Házba: Tabby és Dixie hamar megszokták a helyet és megszerettették magukat. Az elnök még 1861-ben kapta őket ajándékba külügyminiszterétől, William Sewardtől. A két macskának meglehetősen jó dolga volt, Lincoln az asztalról etette őket, akkor is, ha feleségét ezzel kiborította. Amikor az asszonyt arról faggatták, mi az elnök hobbija, csak ennyit felelt: macskák.
A másik amerikai elnök, akiről tudjuk, hogy nagy macskabolond volt, Bill Clinton. Socks nevű macskája kóbor állatként tengette mindennapjait, amíg ki nem szemelte magának a zongoraleckéjéről hazatérő Chelsea Clintont. Az állat a kislány nyakába ugrott, és úgy döntött, hazaviteti magát. Miután Clintont elnökké választották, a macskából kisebb híresség lett, és az egyik leggyakrabban fotózott háziállatává vált a Fehér Háznak.
Hasonlóan nagy népszerűségre tett szert Jock, Winston Churchill vörös-fehér foltos macskája is. A miniszterelnök 88. születésnapjára kapta ajándékba az állatot, és onnantól fogva magával vitte a kormányülésekre, no és persze helye volt az ebédlőasztalnál is. Churchill még arról is rendelkezett, hogy halála után egy ugyanolyan vörös macska lakjon a házban.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Az első macska az űrben
1975 óta higiéniai okok miatt macskák nem szolgálhatnak hadihajókon, legalábbis a briteknél. Ezt talán nem is bánják, hiszen azóta új területet hódítottak meg maguknak: a világűrt. 1963-ban a francia űrprogram keretében 14 macskát választottak ki abból a célból, hogy az űrbe küldjék őket. A megfigyelt állatok közül Félix – más forrásokban Félicette – evett a legtöbbet, így neki járt a megtiszteltetés: az első macska lehetett az űrben. A 210 kilométeren át tartó űrutazást és a földet érést is túlélte, állapotát az előzetesen a testbe operált elektródákon keresztül figyelték. Az Astrocat becenevű állat sajnos két hónappal a földet érés után elhunyt, de képe bélyegeken, illusztrációkon, fényképeken él tovább.
