Anyám seggrészegen jött értem az oviba: menni alig tudott, de azt hitte, nem látják rajta

Amikor ezek a kérdések szóba kerülnek a konzultációkon, gyakran erős a tagadás. Persze, értem, nehéz szembesülni vele, hogy ellentétben azzal, amit korábban gondoltam, komolyan ártok a családomnak, hogy kiderül, a titok nem titok, vagyis nyílt titok, és ha nem is látják, mert titkolom, egészen biztosan érzik. A feszültség ezekben a családokban gyakran kézzelfogható, tapintható, olyan, amit nem lehet letagadni, elhazudni. Ha várják haza aput, sosem lehet tudni, mi várható. Milyen állapotban érkezik haza. Ha jókedve van? Örülünk. Ha rosszkedvű? Menekülünk.

Gyakran áll a kés a levegőben, miközben ha a gyerek kérdi, mi van, mi a baj, anyuka kényszeredetten mosolyog, hogy nincsen semmi baj. A gyerek ettől megzavarodik, hiszen érzi, hogy nem igaz, amit anya kommunikál felé, csak még kicsi ahhoz, hogy tudja az igazat. Mit is tanul ebből? Megtanulja az őszintétlen kommunikációt, rátanul arra, hogy nem azt mondjuk, amit érzünk. Ez a minta el fogja kísérni a felnőttkorban is, és nem lesz könnyű ebből kitanulni, ha egyáltalán valaha sikerül.

Sok kliensem gondolja azt, hogy az ivászatáról nem tudnak a gyerekei. Mert elvileg nem látják. De a gyerekek nagyon szenzitívek. Attól, hogy kicsik, ugyanúgy érzik, hogy nincsenek rendben a dolgok. Látják az anyjukon, hogy szomorú, hogy dühös, hogy minden erővel leplezni próbálja a férje dolgait.

• Apa most rosszkedvű, hagyjátok békén.
• Apa most fáradt, nehéz napja volt.
• Apa kiküldetésben van.
• Apa beteg, azért ilyen most.

A lényeg, hogy apa elérhetetlen. Ott van, de még sincs. Nem csoda, hogy az alkoholista szülő gyerekének később, párválasztásai során jó eséllyel érzelmileg elérhetetlen partnerei lesznek. Aztán apa előkerül, hatalmas bűntudata van, na ilyenkor lehet előjönni a kérelmekkel: új teló, új bicikli, xbox stb. Eközben anya feszült. Anya szomorú. Esetleg azt bírja mondani (azt mondja), apátok azért ilyen, mert ti (gyerekek) felidegesítitek, mert nem vagytok elég jók!

A gyerek mint szülő

Sok esetben a gyereknek kell felvennie a felnőtt szerepét a családban, ő viseli gondját a kisebb testvéreknek, ő hozza haza Apát vagy Anyát a kocsmából, vagy ő fizeti ki a tartozásokat, ő megy el idejekorán dolgozni, és próbálja menteni a menthetetlent. Ők nagy eséllyel később is megmentőként fognak funkcionálni, megtagadva a saját érzéseiket, szükségleteiket.

Apa miért nem áll le? Hiszen ez káros, bárki megláthatja. Igen, kivéve a használót, ő az, aki tagad, hárít, bagatellizál, ő mindig talál jó ürügyet arra, hogy igyon (vagy más függőségnek éljen). Az igazság az, hogy

a függő nem leállni akar. A függő használni akar, lehetőleg következmények nélkül.

A használat abbahagyása teljesen természetellenes egy aktív alkoholista vagy drogfüggő számára. Komoly és igen súlyos okok kellenek ahhoz, hogy ezt megpróbálja és olyan útra induljon, ami számára egyfelől teljesen idegen, másfelől félelmetes, újszerű. Ezernyi oka van annak, hogy az aktív használó nem akar még leállni, ám az évek múlásával és helyzetének súlyosbodásával egyre több oka lehet arra is, hogy megfogalmazódjon benne a vágy a használat abbahagyására. Eleinte lamentál. Miért is tegye? Miért is ne? Mit nyer vele? Mit veszít? Megy a patikamérlegen való méricskélés. 

Miért?

A konzultációkon minden kliensemet (használót és hozzátartozót egyaránt) gyakran foglalkoztató kérdés, miért lesz valaki függő. Nálam, a konzultációkon ez sűrűn előforduló kérdés. Konkrét választ erre nem tudok adni, hiszen ez egy rendkívül összetett kérdés. Egy biztos: elég sok determináló tényező akad, amik előrevetítik a későbbi alkohol- vagy szerhasználatot, ezekről itt írtam korábban:

A szakirodalom és a saját tapasztalataim alapján is elmondható, hogy az alkoholista családokban felnőtt gyerekek jóval nagyobb arányban válnak később, felnőtt korukban szintén szenvedélybeteggé. Az alkoholfogyasztás látványát szokják meg, ez lesz természetes. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a hozzám forduló függők (alkohol-, gyógyszer-, drog-, szerencsejáték- és társfüggők) szinte kivétel nélkül diszfunkcionális, rendellenesen működő (alkoholista, drogfüggő, abuzáló, érzelmileg elhanyagoló vagy éppen túlóvó ) családból kerülnek ki.

Sűrűn fordul elő, hogy a klienseim, akik már elég sokat használtak ahhoz, hogy érezzék, baj van, de még nem annyira kilátástalan a helyzetük, hogy ne találjanak kifogásokat a használatukra, próbálják még így is bagatellizálni a dolgot. Azzal áltatják magukat, hogy a gyerek nem látja, nem hallja, nem érzékeli, mi zajlik otthon.

Sokan és sokszor ringatják magukat abban a tévhitben, hogy a gyerekre nincsen hatással az otthoni légkör, hiszen nem szemtanúja a használatnak. 

• „Sose iszom a gyerek előtt, mindig csak akkor iszom, ha már lefeküdtek.” 
• „Még sosem vittem ittasan bölcsibe, oviba.”
• „Nem tudnak semmit, ez nem téma otthon.”

Ez azért is megdöbbentő, mert miközben a konzultációs alkalmakon a szerhasználó/alkoholista klienseim gyerekkora felől érdeklődöm, többnyire maguk is ahhoz hasonló családi légkörről számolnak be, amilyet ők is teremtenek a használatukkal tudtukon és akaratukon kívül otthon, de nem érzik ezt problémának. Ez ott szokott tudatosulni bennük, azáltal, hogy ezt megfogalmazzák magukban a beszélgetés során, és ki is mondják. Persze kiderül, hogy ha akkor nem is voltak tudatában, csak érezték, utólag kijózanodva a saját függőségükből már tudják, mi volt az oka. Tehát a diszfunkcionális család gyakran nincs tisztában, vagy szemellenzőt viselve nem hajlandó szembesülni azzal, hogy mit is okoz a gyereknek és hogyan öröklődik tovább a minta.

Hiába nincs ugyanis ott a látvány, ha ott van az érzés. A függők az érzéseikre használnak.

A gyerekek akkor is elszenvedői a szülők alkoholizmusának vagy szerhasználatának, ha éppen nem látják. Az alább felsorolt érzések, helyzetek akkor is ott lapulnak. 

• Szégyen
• Bűntudat
• Takargatás, titkolózás (úgy teszünk, mintha…)
• Félelem (abúzus), tettlegesség
• Szorongás
• Bizalmatlanság
• Kiszámíthatatlanság
• Önámítás
• Álarcok hordása
• Önhibáztatás
• Zavarodottság

A mostani vírushelyzet során sok helyen felszínre kerültek a bajok, a karantén okozta összezártság felerősítette a korábban is már jelen lévő problémákat. Sok alkoholista kényszerült arra, hogy otthon igyon, így a gyerekek szem- és fültanúi, elszenvedői lehettek a szülő alkoholizálásának, esetleges drogozásának. Mondanom sem kell, milyen hatással van rájuk, és egyáltalán a párkapcsolatra, a környezetre.

Mi lesz a hosszú távú hatása annak, ha valaki alkoholista/szerhasználó családban nő fel?

Az alkoholista családokban felnőttek egy jelentős része, mint említettem, maga is szerhasználóvá válik a későbbiekben. A másik gyakori opció, hogy az ilyen családokban felnőttek annyira megundorodnak az alkoholtól és az egyéb szerektől, hogy ilyen téren absztinensek lesznek, ám nagy eséllyel szerhasználó vagy alkoholista párkapcsolatuk lesz, amiből képtelennek érzik magukat kiszállni. Biztos találkoztál már olyan nővel vagy férfival, akinek ahogy megszűnik az egyik rosszul működő (például alkoholista) kapcsolata, azonnal ott a következő, és az is – mit ad isten – alkoholista. És ez így fog történni egész életében, ha nem kezd el fejlődni, ha nem kezd el foglalkozni magával.

Mindig olyan szinten lesznek a kapcsolatai, ahol ő éppen tart.

Senki se véletlenül, „csak úgy” él együtt egy szenvedélybeteggel. Erős lesz bennük a kontroll és a megmentő, túlsegítő attitűd, ezekről is írtam már, szintén a korábbi cikkeimben. Sajnos a gyerekek ugyanezt a mintát fogják látni, és felnőttkorukban hasonlóan diszfunkcionális kapcsolataik lesznek, mert ezt hozzák otthonról, ez a tanult minta. Nem lesz kitől megtanulni az intimitást, nem tudják, mi az egészséges, sokszor bizonytalan kötődési típust alakítanak ki, és komoly nehézségeik lesznek az elköteleződéssel. 

Nő kliensem meséli: „Apám alkoholista volt, én parentifikálódott gyerek lettem (olyan gyerek, aki szülői szerepet tölt be a családi rendszerben – a szerk.), intéznem kellett a dolgokat körülötte. Közben lavíroztam anyám és apám közt. Nagyon apás voltam, annak dacára, hogy ivott, mert amikor nem ivott, kedves volt. Apu folyton panaszkodott anyámra, ezért én sokáig őt hibáztattam, megromlott a viszonyunk, azt hittem, anyám tehet mindenről, ő egy rossz ember. Aztán az évek során fordult a kocka, és eljött az az idő, amikor én könyörögtem neki, hogy váljon el apámtól, mert már nem bírtuk a testvéreimmel a feszültséget. Anyám kétszer akart elválni, mindkétszer meggondolta magát apám könyörgésére, az ígéretei miatt, aztán 15 évesen azt mondtam anyámnak, addig nem megyek ki a bíróságról, amíg az anyu el nem válik. Ekkor anyu összehívta minden testvéremet, gyakorlatilag engedélyt kért, és azt mondta, ha egyvalaki is tiltakozik, nem fog elválni, de ha mindenki egyetért, akkor igen. Nem volt ellenkezés.”

Egy felépülőtárs, Zsolt története. Zsolt anyja is azt gondolta, hogy az alkoholizmusa nincsen hatással Zsoltra, ám Zsolt drogfüggő lett később, ma már évek óta tiszta, és igyekszik feltárni, rendbe rakni a múltját (is).

„Milyen úgy felnőni, hogy anyám végig iszik? Most, hogy felépülök, másként látok sok mindent, illetve sok új információm is van, amit a tesóm vagy apám mondott el. Ami fontos és nem tudtam, hogy nem volt ám ő mindig alkoholista, apám mesélte, hogy nagyon nyitott, kedves, intelligens és szép nő volt. Kalandvágyó, vagány, de nem alkesz. Az úgy az évek alatt érte utol valószínűleg a féltékenység és a szülés utáni depresszió hatására. Míg a tesómmal való terhessége alatt nem ivott, addig nálam már az egész terhesség alatt. Fogok olyat írni, amit a testvérem mesélt, de ha a gyerek énemnek kellene élménybeszámolót tartania, akkor az nagyon ambivalens lenne. Akaratos gyerek voltam, anyámat meg valószínűleg gyötörte a bűntudat és a szégyen, ezért ezt mindig ki tudtam használni. Szóval zavarodott voltam, mert nem tudtam őt hova rakni, sokszor volt nagyon kedves, aztán hirtelen megváltozott és veszekedett. Mindig másokhoz hasonlított, ha rossz jegyet hoztam, akkor jött azzal, hogy mások bezzeg jobb jegyet visznek haza. Sohasem voltam jutalmazva, ha jót tettem, de mindig le voltam szidva, ha rosszat. Kisfiúként emlékszem még szerelmes is voltam belé, később gyűlöltem, mert nem éreztem magam biztonságban, teljesen össze voltam zavarodva. 15-16 éves koromig bepisiltem, később a felépülésemben tudtam meg, hogy ez azoknál fordul elő, akik nem érzik magukat biztonságban. Soha nem mertem háttal az ajtónak elaludni, mert féltem, hogy megkésel valaki. Érted, otthon, ahol egy szobával arrébb alszik az anyám és az apám, velem egy szobában meg a bátyám. Anyám számomra kettő ember volt, Anyu és Ica. Anyu volt, amikor éppen nem ivott és kedves volt, Ica, ha be volt baszva. Icával többet találkoztam, olyankor is, amikor gyereknek nem kellene. Tesóm mesélte, hogy egyszer oviba, seggrészegen akart elindulni értem és ő, az akkor 8-9 éves gyerek próbálta lebeszélni őt és ajánlotta fel, hogy majd ő jön el értem. De anyám jött, úgy, hogy menni alig tudott, és azt hitte nem is látják rajta. Mondjuk a használatom alatt én is azt hittem. Szóval azt gondolom,valahol a gyerekkorom elején elveszett a bizalom anyám felé, azt akartam, hogy szeressen, és ezt ki tudja mutatni, de képtelen volt rá. Most már megértem, de kisgyerekként totál összezavart. Később általános iskolás, gimis koromban már féltem váratlanul felvinni valakit hozzánk, ennek az egyik oka az volt, hogy nem tudtam, anyu vagy Ica fog várni, a másik meg az, hogy valószínűleg az ágyamon a matrac nedves lesz, és szégyelltem volna, ha kiderül miért. Érkeztem úgy haza, hogy anyám kúszott ki az előszobán keresztül a wc-be, mert nem tudott felállni. Volt olyan, hogy munkából hazamenet találtam meg a folyosón vérző fejjel, vagy otthon az előszobában ugyanígy, mert elesett és beverte a fejét a szekrény sarkába. Anyám persze »sosem ivott«: »Zsoltika, én esküszöm nem ittam, csak most keltem fel, azért vagyok ilyen.« Ez volt anyám állandó kifogása, sosem próbált mást kitalálni. Mindvégig ragaszkodott hozzá, hogy nem iszik, ha már esélye nem volt tagadni, akkor bevallotta, »ittam egy sört«. Kamu... Persze kb. 13 éves koromtól tudtam, hogy gondja volt a piával.”

Mindkettejük megosztásából láthatjuk, gyerekként mennyire megszenvedték a szülők alkoholizmusát, illetve hogy ők maguk is továbbvitték a mintát. Ha alkoholista vagy egyéb rendellenesen működő családban nőttél fel, akkor esélyes, hogy a cikkekben található magatartásminták ismerősek lesznek a te számodra is. Ez a felismerés egyben lehetőség lehet a segítségkérésre és a változtatásra, amelyre egyéni konzultáció, valamint a terápiás és önsegítő csoportok formájában is kaphatsz segítséget.

Az alkoholista szülők gyerekeiről szóló sorozatunk következő részét itt olvashatod: