Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ tudjunk adni, azzal kell tisztában lennünk, hogy mi az emberiség, illetve hogy mit jelent tanulni egy emberi közösség kontextusában. Ha az emberi fajra gondolunk, akkor biológiai alapon könnyedén meg lehet határozni, hogy mi az emberiség. Természetesen egy faj is képes tanulni, mindannyian hallottunk már a biológiai alkalmazkodásról, ez azonban lassú, generációkon átívelő biológiai folyamat, a kérdés nyilvánvalóan nem erre vonatkozik.
Megszólalónkról
Paksi Dániel filozófus, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék oktatója. Tudományos tevékenysége jelenleg elsősorban Polányi Mihály ún. posztkritikai filozófiájára, valamint az emergencia fogalmára koncentrál. Az emergencia „egy köztes lételméleti álláspont a modern nyugati filozófiára jellemző két véglet, vagyis a materializmus (csak anyag van) és a dualizmus (az anyag mellett létezik egy örök vagy Isten teremtette lélek) között, és amely azt állítja, hogy a kezdeti anyagi feltételekből egy evolúciós fejlődés során jött létre például az emberi lélek (a mai neo-darwini elmélet ezt tagadja)”.
A kérdés arra vonatkozik, hogy az emberiség itt és most, vagyis kulturális értelemben mit tanulhat a világjárványból. A mi kérdésünk tehát az, hogy hogyan tanul kulturális értelemben egy emberi közösség. Minden emberi közösségének van egy nyelve, amelyen megosztja a tagjaival a tudást, minden emberi közösségének van egy hagyománya, történelmi tapasztalata, amelyek alapján értelmezi az új eseményeket, és persze minden emberi közösségnek megvannak azok az intézményei, különböző eszmékkel és a tudásfeldolgozás különböző folyamataival, amelyek konkrétan felelősek a válaszok és az új ismeretek megfogalmazásaiért.
Kiket kérdezünk?
A hónap dilemmája cikksorozatunkban minden hónapban az élet egy nagy morális dilemmája mentén szólalnak meg a filozófia, valamint a hazánkban jelentős egyházak képviselői.
A többi megszólaló véleményét az alábbi – folyamatosan frissülő – linkekre kattintva olvashatod:
Az emberiség azonban csak olyan intézményekkel rendelkezik, mint például a WHO. Az, aki valamennyire tud angolul, és rendelkezik internetkapcsolattal, ha akarta, legkésőbb február elején pontosan tudhatta, hogy mi vár ránk.
A WHO ezzel szemben március közepéig letagadta a helyzet súlyosságát, és azzal volt elfoglalva, hogy a Kínai Kommunista Pártnak segítsen eltussolni az eseményeket; azokat pedig, akik figyelmeztetni próbálták az embereket, a Szilícium-völgyi nagy cégek segítségével igyekeztek megbélyegezni és elhallgattatni. Mit tanulhat tehát az emberiség a világjárványból?
Mivel az emberiségnek nincs közös nyelve, nincs közös hagyománya és történelmi tapasztalata, és így nem is lehetnek ezekre a mélyebb alapokra épülő megbízható nemzetközi intézményei, amelyek az emberiség javát szolgálnák, a válasz szívfájdítóan egyértelmű: semmit. Röviden fogalmazva: nincs emberi kultúra, nincs emberi civilizáció, az emberiség biológiai és nem kulturális fogalom; így kulturális értelemben triviálisan nem tanulhat semmit, mert nem is létezik. Csak nyugati civilizáció van meg román nyelv meg keresztény vallás meg olasz kultúra.
Az olyan nemzetközi intézmények, mint a WHO nem az emberiség intézményei, hanem bizonyos globális hatalmi konfliktusok és érdekek következményei, képviselői, éppen ezért a létező emberi közösségek, ha komoly a baj, nem is számíthatnak rájuk. De ez az, amit az emberi közösségek talán mégis megtanulnak a világjárványból: ha komoly a baj, csak és kizárólag saját magukra számíthatnak; illetve azokra az együttműködésekre, amelyek a létező emberi közösségek között jönnek létre kölcsönösen, megalapozott módon, nem pedig az úgynevezett globális intézményekre, amelyek mögött legfeljebb hatalmi érdekek és megalapozatlan, bár néha kétségkívül nagyon jól hangzó ideológiák húzódnak.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
