A több mint fél évszázaddal ezelőtt tett felfedezés már csak azért is figyelemre méltó, mert Almeida semmilyen formális oktatásban nem részesült. Mivel szegény családból származott, 16 évesen be kellett fejeznie a tanulmányait, hogy pénzt keressen. Hogyan lett belőle mégis a korszak egyik legmeghatározóbb virológusa? June Almeida nem mindennapi életébe most a National Geographic cikke alapján nyerhetsz bepillantást.
Egy venezuelai férj oldalán irány Kanada
June Hart 1930-ban született Skóciában. Egy glasgow-i bérházban nevelkedett, édesapja buszsofőrként dolgozott. Bár a kis June kvalitásai korán megmutatkoztak, a család anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy egyetemre menjen. Így 16 éves korában otthagyta az iskolát, és laboratóriumi technikusként kapott állást a Királyi Kórházban. Az volt a feladata, hogy segítsen a szövetminták analizálásában. Egy idő után Londonba költözött, ahol hasonló munkát vállalt. Itt ismerkedett meg a venezuelai származású művésszel, Enriques Almeidával, akihez később férjhez is ment. A pár Torontóban kötött ki, ahol pont üresedés volt egy jó hírű, daganatos betegségekkel foglalkozó intézetben, az Ontario Cancer Institute-ban. Itt helyezkedett el June, és mivel Kanadában könnyebb volt diploma nélkül érvényesülni, mint a szigetországban, végre a tehetsége is zöld utat kapott.
Forradalmi újítás a virológiában
Az Almeida által létrehozott technika mai szemmel nézve egyszerűnek tűnhet, ám a maga korában hatalmas innovációnak számított. Ahhoz, hogy megértsük ezt az újítást, érdemes egy picit megismerkednünk az elektronmikroszkóp működési elvével. Ez egy olyan eszköz, amely elektronnyalábot – azaz nagy sebességre felgyorsított elektronokat – használ a megfigyelendő tárgy leképezésére. Az elektronágyúból származó nyalábot vákuumcsőben különböző elektromos és mágneses terek gyorsítják, fókuszálják a mintára, a készülékbe épített detektorok pedig azt a sugárzást érzékelik, ahogy a minta felületével kölcsönhatásba kerülnek a részecskék. Mivel az elektronoknak rövidebb a hullámhossza, mint a fénynek, így a hagyományos fénymikroszkópéhoz képest sokkal élesebb felvételeket kapnak a tudósok, amelyeken az atomok kontúrjai vagy a sejten belüli részletek is kivehetők.
Igen ám, de amikor mikroszkopikus részecskékkel dolgoznak a szakemberek, gyakran nem tudják pontosan, hogy mit is keresnek. Sokszor nem könnyű eldönteni, hogy az az egészen apró folt, amit látnak, micsoda: egy vírus, egy sejt, vagy valami egészen más. Ennek a problémának a megoldását szolgálta Almeida fantasztikus ötlete. Arra jött rá, hogy használni lehetne azokat az ellenanyagokat, amelyeket a korábban fertőzésen átesett s arra hatékony immunválaszt adott emberek fejlesztettek ki. Az antitestek úgy működnek, hogy felismerik és megkötik a szervezetbe került idegen anyagok (baktériumok, vírusok) molekuláinak egyedi részét, az ún. antigént. Ebből kiindulva Almeida azt várta, hogy ha az antitesteket bevonja a vizsgálatba, akkor azok laboratóriumi körülmények között is az antigén köré csoportosulnak majd, így láthatóvá fogják tenni magát a vírust. Feltételezése beigazolódott, és fontos tudományos előrelépéshez vezetett, hiszen az elektronmikroszkópot ettől kezdve vírusos fertőzések diagnosztizálására is alkalmazni lehetett. Almeida ezután számos vírust képes volt azonosítani: ő volt például a világon az első, aki látta a rubeolát, amelyet addigra már évek óta tanulmányozott a szakma.
A titokzatos B814, amely a legtöbb tudóson kifogott
Almeida tehetségét világszerte kezdték egyre jobban elismerni tudóskörökben, így a ’60-as években visszatért Londonba, ahol a St. Thomas Kórház Orvostudományi Iskolájában kapott pozíciót. Itt lépett vele kapcsolatba 1964-ben egyik kollégája, dr. David Tyrrell, aki Salisburyben vezetett egy kutatást. A csapata egy influenzaszerű vírusról gyűjtött mintákat, amelyet egy megbetegedett iskolás fiú azonosítója után B814-nek kereszteltek el, de sehogy sem tudták a laborban kitenyészteni. Mivel a tradicionális módszerek kudarcot vallottak, felmerült a gyanú, hogy a B814 teljesen újfajta vírus lehet. Ez könnyen előfordulhatott, hiszen több vírus van a Földön, mint amennyi csillag a világegyetemben. Tyrrell lehetőségei egyre fogytak, így Almeidának is mintákat küldött, hátha ő képes lesz azonosítani a vírust. „Nem bizakodtunk túlságosan, de egy próbát megért” – emlékszik vissza a döntésre később megjelent könyvében.
A koronavírus felfedezése
Noha csak korlátozott számú minta állt Almeida rendelkezésére, amit végül talált, az messze felülmúlta Tyrrellék legnagyobb reményeit is. Nemcsak képes volt azonosítani a vírust, és tiszta felvételt készíteni róla, de még arra is emlékezett, hogy két alkalommal is látott valami hasonlót a korábbi kutatásaiban. Egyszer amikor hörghurutos csirkékkel dolgozott, máskor pedig amikor egerek hepatitiszes májgyulladását vizsgálta. Ezek mindegyikéről tanulmányt is írt, de ezeket a munkákat a folyóiratok lektorai elutasították, mert tévesen azt gondolták, hogy a már ismert influenza részecskéinek nem jó minőségű képével van dolguk. Ezért Almeida kutatásai átmenetileg az asztalfiókba kerültek, azonban Tyrrellék mintájával együtt most már meg voltak győződve arról, hogy egy új vírusról van szó. Mivel a felvételeken glóriaszerű struktúrát lehetett látni az organizmusok körül, így a latin corona kifejezés után a csapat megalkotta az angol coronavirus kifejezést. Megszületett a koronavírus, amelynek egyik leszármazottja az a SARS-CoV-2, amely 2019 végén Vuhanban ütötte fel a fejét, hogy pár hónappal később végigsöpörjön a világban.
Az autodidakta zseni, akit nem kéne elfelejtenünk
Bár Almeida 1985-ben visszavonult a tudománytól, aktív és kíváncsi ember maradt. Kiképezte magát jógaoktatónak, emellett a finom porcelánok restaurálásában is jártasságot szerzett, hogy aztán régiségeket kezdjen el gyűjteni és helyreállítani második férjével, a szintén virológus Phillip Gardnerrel. A „nyugdíjas” éveket követően Almeida még 2007-ben, nem sokkal a halála előtt tanácsadóként visszatért egykori munkahelyére, a St. Thomas Kórházba, hogy segítsen kollégáinak a HIV-vírusról készült első jó minőségű felvételek előállításában és publikálásában. Hugh Pennington bakteriológus, az Aberdeeni Egyetem professzor emeritusa így nyilatkozott egykori munkatársáról, mentoráról: „Kétség sem férhet hozzá, hogy June Almeida generációjának egyik legkiemelkedőbb skót tudósa volt, akiről mégis megfeledkezett az utókor.”
Holott az általa bevezetett technikát mind a mai napig használják a kutatók, hogy gyorsan és pontosan azonosíthassanak vírusokat. Sajnos a mostani világjárvány teremtett lehetőséget ahhoz, hogy Almeida inspiráló történetét széles körben megismerjük, a munkája pedig elfoglalja azt a helyet a tudományos kánonban, amely az értéke alapján mindig is megillette. 56 évvel azután, hogy megpillantotta a koronavírust, felfedezései mit sem veszítettek a jelentőségükből.
Címlap- és borítókép: News24 YouTube-csatornája
