A járvány máshogy hat a nőkre, mint a férfiakra. De miért?

Shakespeare karrierjének nagy részét Londonban töltötte a színházak közelségében, míg a családja egy Stratford-upon-Avon nevű városkában lakott mintegy 20 km-re Birminghamtől, az Avon folyó partján. 1606-ban a drámaírót a sors megkímélte a fekete haláltól, ám sokan, köztük például a művész szállásadónője, nem voltak ilyen szerencsések. Shakespeare azért is tudott a krízis közepette dolgozni, mert a felesége és a két, akkor már felnőtt korú lánya biztonságban volt a vidéki otthonunkban. Newton pedig sohasem nősült meg, nem voltak gyerekei. 1665–66-ban a szigetország keleti részén húzta meg magát a családi birtokon, amikor ismét tombolt a pestis. Egyébként felnőtt élete jelentős részét Cambridge-ben töltötte, ahol az étkezéséről, a lakóhelye tisztán tartásáról az egyetem gondoskodott, hogy ő mindvégig a munkájára koncentrálhasson. 

Ezzel a szemléletes történeti bevezetővel indul Helen Lewis brit újságíró cikke, amely pár napja jelent meg a The Atlantic online felületén. A szerző többek között azt állítja, hogy „a nők függetlensége lesz világszerte a vírus egyik néma áldozata”. Ezt olvasva talán most dühösen legyintesz, és azt gondolod: emberi életek forognak kockán, nem igaz, hogy még most is nőjogi kérdésekről kell beszélni. Sajnos sok döntéshozó is így van ezzel, ezért máig nem készült olyan elemzés sem az egészségügyi szervezetek, sem a kormányok részéről, amely a készültség közepette külön reagálna a nők igényeire. 

Egyes kutatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez óriási hiba. Az alábbiakban Lewis írása mellett Wenham, Smith és Morgan a The Lancet nevű tudományos oldalon publikált munkája, illetve David Evans összefoglalója alapján mutatjuk be, milyen sokféle és komplex módon veszélyeztethetik a (középosztálybeli) nőket a koronavírus terjedésének hatására bekövetkezni látszó gazdasági és társadalmi változások.

#1 A fizikai betegség talán kevésbé érinti súlyosan a nőket

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján azt látjuk, hogy a fertőzöttek nagyjából azonos arányban oszlanak meg a nemek között. Úgy tűnik azonban, hogy kevesebb nő hal meg Covid-19 betegség következtében, mint férfi. A forrásként használt anyagok megírásakor az ismert globális halálozási arány a férfiak esetében 4,7 százalék, míg a nők esetében 2,8 százalék volt. A szakértők szerint a jelenség hátterében a két nem eltérő immunrendszeri működése állhat, vagy az, hogy a nagy számok szintjén a nők kevesebbet dohányoznak, mint a férfiak. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a statisztikák folyamatosan módosulhatnak, illetve a már meglévő adatok sem teljesen pontosak, így egyelőre inkább csak feltételezésekről beszélhetünk, semmint tudományosan igazolt állításokról. 

#2 A járvány felerősíti a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket

Az elmúlt napokban a járványról szóló közbeszéd elkezdett tágabb témákat érinteni: már rég nemcsak egy közegészségügyi krízisről beszélünk, hanem egy gazdasági válságról is. Nemcsak arról van szó tehát, hogy a következő 3 hónapban nagyon máshogy fogunk élni, hanem arról is, hogy emberek százezrei veszíthetik el a munkájukat csak Magyarországon. Könnyű belátni, hogy ez a bizonytalan helyzet várhatóan még nagyobb megpróbáltatásokat fog jelenteni azoknak, akik amúgy is marginalizáltabb helyzetben vannak a társadalomban. Zökkenőmentesebben tud otthonról dolgozni az, aki szellemi munkát végez; jobban védve lesznek az alkalmazottak, mint azok, akik maszekolnak vagy feketéznek; kevésbé kínzó az izolációt megélni egy tágas kertes házban, mint egy szűkös panellakásban. 

#3 A nyugati világ nem sokat tanult a közelmúlt eseményeiből

Elég sok arroganciát és önáltatást találunk abban, ahogyan az európai és amerikai politikusok reagáltak a koronavírusra, amelyről jó pár hete lehetett tudni, hogy el fog terjedni a világban. Ezzel párhuzamosan sokaknak az az érzése, mintha a nyugat semmit sem tanult volna a 2013-ban kezdődött ebolakrízisből, a 2015–16-os Zika-vírusból, a nemrég kirobbant SARS-járványból, vagy éppen a H1N1 vagy a madárinfluenza tapasztalataiból. Holott nagyon sok tudás a rendelkezésünkre áll az érintett térségekben zajló folyamatokból kiindulva, még ha ezek nem is mindig ültethetők át egy az egyben más kontextusokra. 

„Az ebolavírust például mindenkinek a bevétele megsínylette Nyugat-Afrikában, de a férfiak fizetése sokkal hamarabb visszatért a járványt megelőző szintre, mint a nőké” – nyilatkozta a The New York Timesnak Julia Smith, a Simon Fraser Egyetem egyik kutatója. „Gyakori tapasztalat volt az is, hogy ebben az időszakban sok gyerek nem kapta meg az amúgy szokásos védőoltásokat, így a későbbiekben is több, egyébként megelőzhető betegséggel küzdöttek. Ilyenkor az édesanyjuk maradt velük otthon, aki számára ez a krízis lezárultával is komoly kiesést jelentett a munkából” – tette hozzá Clare Wenham, a London School of Economics közgazdász adjunktusa. 

#4 Sok mindenkiről kell most gondoskodni, amit nem fizet meg senki

Hiába léptek be a nők tömegesen a munkaerőpiacra a 20. század folyamán, az ún. dupla nap vagy második műszak jelensége továbbra is létezik. Fizetett munkájuk végeztével máig a nők végzik a házimunka oroszlánrészét, így kimutathatóan kevesebb szabadidejük van, mint a férfiaknak. Számos norma és nemiszerep-elvárás irányul arra is, hogy a gondoskodás elsősorban a nők dolga legyen. Ezt sokszor azzal a téves állítással igyekeznek igazolni, hogy a nők – valamilyen különös biológiai sajátosság vagy isteni elrendelés miatt – ezeknek a tevékenységeknek az ellátására születtek, így magától értetődően jobbak is benne. 

Bármit is gondolunk erről, az biztos, hogy a következő időszakban bőven lesz kit gondozni: az iskolák bezárása miatt otthon maradó gyerekeket; az önkaranténban lévő időseket; azokat a távoli rokonokat, akiknek nincs más támaszuk; a krónikus betegséggel vagy fogyatékossággal élő embereket, akiknek speciális nehézségeik lehetnek. Az is biztos, hogy ezeknek a gondozási munkáknak a jelentős részét nők fogják elvégezni, ahogy eddig is. Csak az fog történni, hogy ezek a feladatok a pedagógusok, a bébiszitterek vagy az idősgondozók (nem túl busásan, de azért) fizetett munkájából át fognak vándorolni a privát szférába, ahol fizetetlenek és láthatatlanok lesznek. 

Félreértés ne essék: ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a tanárok nem fognak sokat dolgozni a digitális oktatás során, hanem azt, hogy a gyerekek napközbeni felügyelete extra terheket fog róni a családokra, elsősorban az anyákra. Azt is fontos megjegyezni, hogy a kényszerű otthon maradással azoknak a nőknek is meg fog szűnni a bevétele, akik akár külföldön, akár a saját országukban láttak el eddig gondozói feladatokat vagy háztartási munkákat.    

#5 Jó eséllyel a nők állását áldozzák majd be

A járvány kapcsán kialakult helyzet könnyen megingathatja azt az alaptézist, amelyben sok pár kimondatlanul is megegyezik: mindketten dolgozhatunk, ha addig valaki más vigyáz a gyerekeinkre. Ez a képlet viszont most borulni látszik, így előfordulhat, hogy sok családnak kényszerű döntéseket kell hoznia a munkamegosztást illetően. Mivel a nők általában amúgy is nagyobb arányban dolgoznak részmunkaidőben, mint a férfiak (Angliában ez az arány 40 vs. 13 százalék); átlagban kevesebbet keresnek; illetve felülreprezentáltak az alacsonyabb bérezésű szakmákban, így az ő munkájuk megőrzése valószínűleg kevésbé lesz prioritás a férfiakéval szemben (ha heteroszexuális kapcsolatokban gondolkodunk). 

Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy az apák ne vennék ki a részüket a gyerekek és az idősek ellátásából. Ezt biztosan nagyon sokan megteszik, s bizonyára vannak olyan párok is, ahol demokratikusan igyekeznek boldogulni a rájuk szakadó terhekkel, például kétóránként váltogatják azt, hogy ki dolgozzon, és ki legyen a gyerekekkel. Ugyanakkor az várható, hogy a hagyományos nemi szerepek szívóereje megnövekszik, és sokan ismét úgy fognak élni, mint a nagyszüleink: élesen szétválik a kenyérkereső férfi és a családgondozó, háztartást vezető női szerep. Persze lesznek olyanok is, akik számára ez a választás sem lesz adott. Nehéz elképzelni például hogy egy egyedülálló szülő hogyan fog egyszerre otthonról dolgozni, és közben a gyerekeire vigyázni. Az is előfordulhat, hogy az egyik vagy mindkét szülőnek olyan szakmája van (például bolti eladó, gyógyszertári alkalmazott, egészségügyi dolgozó, rendőr), hogy fel sem merül a home office. 

#6 Világszerte több nő dolgozik az egészségügyben, mint férfi

Boniol és munkatársai 104 országra kiterjedő 2019-es vizsgálatukban feltárták, hogy az egészségügyben dolgozók 67 százaléka nő. Kínában a kórházi személyzet tagjai közül (akiknek a 90 százaléka nő) 3000-en fertőződtek meg, és 22-en haltak meg a koronavírus következtében (Adams és Walls március 12-én publikált cikke alapján). A statisztikák szerint az európai térségben az orvosok 47 százaléka, viszont az ápolók 84 százaléka nő – ők fokozottan ki vannak téve a Covid-19 megbetegedés veszélyének. 

#7 Túl veszélyes, ha a kórházak csak a járvánnyal vannak elfoglalva

Az ebolakrízisnek vannak olyan megrázó tapasztalatai is, amik Magyarországon várhatóan nem fognak bekövetkezni, de a koronavírus globális terjedése kapcsán mindenképpen extra felkészültséget igényelnének. Az egyik legmegdöbbentőbb ilyen statisztika az akkoriban leginkább fertőzött térségnek számító Sierra Leonéból származik, ahol 2013–2016 között több nő halt meg szülés közben fellépő komplikációktól, mint magától a vírustól. Az történt ugyanis, hogy részben a kórházi dolgozók megbetegedései miatt amúgy is megzuhant helyi egészségügyben minden erőforrást átcsoportosítottak a fertőzöttek kezelésére, így sem elég szakember, sem elég eszköz nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy a kismamákon és az újszülötteken segíthessenek. Ez a legkonzervatívabb becslések szerint is 3600 ember életét követelte. A halálesetek jószerivel észrevétlenek maradtak a rendszer és a helyi média számára, mert minden figyelem a járvánnyal szembeni megküzdésre irányult.  

#8 Nőhet a nem kívánt terhességek száma és a lemorzsolódás

Az ebola másik tanulsága, hogy a járvány idején csökkent a nők reproduktív egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférése: nem tudtak fogamzásgátlót szerezni, abortuszra menni. Sok országban ugyanis nem áll rendelkezésre az a digitális infrastruktúra, amely lehetővé tenné a személyes találkozás nélküli gyógyszerfelírást, az egészségügyi kapacitások túlnyomó részét pedig a vírus kezelésére fordították, s az is kérdéses volt, hogy a nők az ebolával nem összefüggő problémáikkal, szükségleteikkel mennyire juthattak el az orvosokhoz. Egyes kutatások szerint ebben az időszakban 10,7 százalékkal emelkedett a várandósságok száma, amelyek jó része házasságon kívüli volt. Ráadásul nagyon sok tinédzser lány esett teherbe, akik gyakran szexuális erőszaknak voltak kitéve. Róluk az is elmondható volt, hogy az iskolák bezárása negatívabban érintette őket, mint fiú osztálytársaikat: sok lány később sem ment vissza tanulni, végleg lemorzsolódott az oktatási rendszerből. A családok ugyanis a krízis következtében még inkább elszegényedtek, így már nem tudták finanszírozni, hogy a lányok is iskolába járhassanak, vagy magasabb szinten folytathassák a tanulmányaikat. 

#9 Fokozódhat a családon belüli erőszak

Van tudásunk arról, hogy a természeti katasztrófákat követően megugrik a párkapcsolati és a családon belüli erőszakkal összefüggő esetek száma. Az új-zélandi földrengés után például 53 százalékkal több esetet jelentettek be, míg a Katrina hurrikánt követően közel duplájára nőtt a hatóságok látókörébe került esetszám az Egyesült Államokban. Mobarak és Ramos pedig azt találta, hogy a szezonális migrációval csökken a párkapcsolati erőszak Bangladesben, mert a bántalmazók (főként férfiak) kevesebb időt töltenek a partnerükkel.

Az utazásban és az otthon elhagyásában bevezetett korlátozások viszont valószínűleg épp az ellenkezőjét fogják kiváltani. Szakértők szerint a jelenlegi járványügyi helyzetben megjelenő stressz, a gazdasági krízissel járó anyagi problémák, illetve a szorongás csökkentését célzó túlzott mértékű alkoholfogyasztás mind olyan tényezők lehetnek, amelyek tovább növelik a fizikai, lelki vagy szexuális abúzus előfordulásának kockázatát. Sokan a bántalmazójukkal lesznek hónapokig összezárva, s előfordulhat, hogy a háztartások izoláltsága és a társas távolítás miatt nehezebben fognak segítséget kapni. Ezért is elemi jelentőségű, hogy a oda tudjunk figyelni a szomszédainkra, az ismerőseinkre. 

#10 Fontos, hogy a nők szempontjai is érvényesüljenek!

Caroline Criado Perez azt írja a Láthatatlan nők című könyvében (amelyről a minap tette közzé Kovács Blanka recenzióját a Mérce), hogy eddig mintegy 29 millió publikáció jelent meg az eboláról és a Zika-vírusról a lektorált szakfolyóiratokban, ám ezek kevesebb mint 1 százaléka foglalkozott a járványok nőkre és férfiakra gyakorolt eltérő hatásával (olyan transz emberekről már nem is beszélve, akik nem sorolják magukat ennek a két nemnek a valamelyikébe). Ez a tendencia sajnos most is érvényesülni látszik, holott ez lehetne az első olyan pandémia az emberiség történelmében, ahol az adatgyűjtés során szempontként jelenik meg a nemi különbségek precíz rögzítése. Ez a kutatók szerint rendkívül értékes tudást jelenthetne a jövőbeli járványok kezelésében. 

Fentebb igyekeztem röviden bemutatni azokat a speciális veszélyeket, amelyeket a koronavírus-járvány rövid és hosszú távon gyakorolhat a nőkre. A listát elnézve nem csoda, hogy sok szakértő aggódik. Elfogadhatatlannal tartják, hogy a döntéshozók világszerte egy nemileg semleges krízisként tekintenek a járványra, az intézkedések előkészítésében a nemekre teljesen vak megközelítést alkalmaznak. Pedig a gender most sem szitokszó, vagy zavaró mellékszál, ami elvonja a figyelmet az „igazi problémákról”. 

Amit most teszünk, Magyarországon élő nők és lányok százezreinek az életére lesz hatással a jövőben. Jó lenne nem elkövetni ahhoz hasonló hibákat, mint amilyeneket az ebolánál vagy a Zika-vírusnál láttunk. Ehhez viszont az kell, hogy mind a politikai, mind az otthoni döntési folyamatokba be legyenek vonva a nők és a női szempontok. Csak így biztosítható ugyanis, hogy a járványra adott mindenkori válaszokban nagyobb súllyal jelennek meg a nők jogai és szükségletei.