Isaac Newton angol fizikus, matematikus, csillagász kétségtelenül a modern tudományok egyik legfontosabb előfutára volt. Elképesztő életművet hagyott maga után, felfedezte többek között a differenciál- és integrálszámítást, a tömegvonzás törvényét, kidolgozta a mozgás törvényeit, részben neki köszönhetően terjedt el a heliocentrikus világkép. Az általa alkotott távcső, a fénnyel kapcsolatos felfedezései is jelentős hatást gyakoroltak a tudományos életre.
Ugyanakkor Newton nem boldogult túl jól az emberek világában, a mindennapi életben. Soha nem nősült meg, nem születtek gyerekei, nem igazán szerzett barátokat sem – ellenségeket annál inkább. Florian Freistetter osztrák csillagászt és tudományos írót annyira felbőszítette, hogy Isaac Newton: The Asshole Who Reinvented the Universe (Isaac Newton: A seggfej, aki újra feltalálta az univerzumot) címmel írt róla könyvet. Ebben leírja, hogy bár mindenekfelett tiszteli Newton tudományos munkásságát, elismeri zsenijét, sőt talán senkinek nem volt ilyen tartós hatása a tudományra, mint Newtonnak, de ettől még egy önimádó, bajkeverő, arrogáns, bosszúálló, kritikát elfogadni képtelen bunkó volt.
Már gyereknek sem volt épp kedves
A kis Isaac 1643. január 4-én apró koraszülöttként jött világra Woolsthorpe városában, ekkor édesapja már nem élt. Eleinte nem sok jele volt annak, micsoda zsenialitás rejtőzik az apró, ám annál konokabb homlok mögött: Newton kifejezetten rossz kapcsolatban élt az anyjával, aki újra megházasodott, kisfiát pedig a nagymamához adta. Nem csoda, hogy a leendő fizikus gyűlölte a mostohaapját, féltestvéreit és anyját is, olyannyira, hogy fiatalkori feljegyzései szerint legszívesebben rájuk gyújtotta volna a házat. Iskolába csak 12 éves korától járt, de ott is halálra unta magát, ugyanis kizárólag latint és ógörögöt tanítottak, reáltárgyakat alig. Newton ennek megfelelően nem is teljesített túl jól.
Bezzeg amikor egyszer meg kellett védenie magát egy csúfolódó iskolatársától, mindent beleadott. Nem volt erős fiú, de olyan elszántan kezdte péppé verni kis ellenfelét, hogy annak semmi esélye sem maradt. Isaac végül a fülénél fogva húzta a gyereket a templomhoz, a biztonság kedvéért még néhányszor beleverte a fiú fejét a falba, aztán magára hagyta. Egyben elhatározta, hogy ő lesz az osztálya legjobb tanulója: minden szinten le akarta győzni imént megvert társát.
Hát így teltek a kis zseni gyermekévei. 17 éves korában anyja kérésére inkább hazatért, és kis időre átvette a családi birtok intézését. Örömét ebben sem lelte, így kikönyörögte, hogy írassák be a Cambridge-i Trinity College-be. Ott már meredeken ívelt felfelé a csillaga, tanárai legnagyobb örömére. És a verekedéssel is felhagyott.
Kapóra jött neki a pestis
Newton Cambridge-ben diplomázott, ám mielőtt belevethette volna magát a tudomány látványos megreformálásába, 1665-ben kitört a pestisjárvány. A tudósnak haza kellett térnie a családi házba, ha nem akart megbetegedni. Az ott töltött magányos két év alatt azonban volt ideje gondolkodni, és ekkor készítette elő szinte az összes felfedezését: a gravitációs vonzás, a mozgástörvények, a differenciálszámítás mind ekkor fogalmazódtak meg egyre tisztábban a fejében. Az a bizonyos alma is ebben a két évben esett le a fáról makacsul a Föld középpontja felé tartva pont Newton orra előtt.
Ez még egy olyan felfedezés volt, ami senkinek sem járt fájdalommal, a tudós azonban attól sem riadt vissza. A fénytörés és a színérzékelés vizsgálatakor – mielőtt megépítette volna a híres Newton-távcsövet – csalódott a különböző prizmákban, így nem volt rest tűt szúrni a szeme és a járomcsontja közé, hogy a szemére gyakorolt nyomás hatására torzuló látását tesztelje. Ugyanebből az okból hosszan bámult a Napba is.
Nagyon megbánta, aki ujjat húzott vele
Newton végül kiszabadult a szülői házból, és egyik korszakalkotó felfedezését tette a másik után. De nem elégedett meg csupán a tudománnyal, egy időben politikai szerepet is vállalt: 1688-ban a Trinity College professzoraként mandátumot szerzett az angol parlamentben, de csak egyszer szólalt fel: arra kért valakit, hogy csukja már be az ablakot. 11 évre rá elvállalta a londoni pénzverde igazgatójának tisztségét is, és ezt is ugyanolyan komolyan vette, mint bármi mást az életben: szinte mániákus odafigyeléssel ellenőrzött mindent. Ennek, és a pénzérmék szélén az ő ötlete nyomán alkalmazott peremdíszeknek köszönhetően nagy sikereket ért el a pénzhamisítás visszaszorításában. Akik ellene dolgoztak, kegyetlen megtorlásra számíthattak.
Például William Chaloner pénzhamisító, aki egy pamfletben neki mert menni a bizniszét rontó Newtonnak. A korrupcióval megvádolt tudós alapos bosszút állt. Éveken át tartó nyomozásba fogott Chaloner ellen. Időt és fáradságot nem kímélve kutatta ki ellenfele gyenge pontjait, majd amikor elegendő bizonyítékot gyűjtött össze, szépen feljelentette a rendőrségen. A férfit – annak ellenére, hogy levelekben könyörgött Newtonnak irgalomért – 1699-ben ennek megfelelően pénzhamisításért letartóztatták és kötél általi halálra ítélték.
Newton tanárként sem volt könyörületesebb. 1669-től tanított Cambridge-ben. Dr. Stuart Clark The Sensorium of God című könyvében azt írja, Newton az egyetemi diákjainak szinte teljesíthetetlen feladatokat adott fel, aki pedig elbukott, azt rettenetesen megalázta – olyannyira, hogy három diák öngyilkos is lett emiatt.
Kész téboly
Newton egész életét különböző mániáinak szentelte. Soha nem járt szórakozni, nem volt humoros, sem könnyed, inkább szomorú, állandóan ideges, könyörtelen és bosszúszomjas. Két, hasonló felfedezésekre jutó tudóstársát, Robert Hooke-ot és Gottfried Leibnizet ellehetetlenítette, munkáikat lekicsinyelte, félig-meddig az ő műve, hogy máig kevésbé ismerjük a nevüket.
Soha nem nősült meg, sem barátai, sem barátnői nem voltak. Puritán életmódjából és vallásos neveltetéséből adódóan szabadidejében nem az emberi kapcsolatokat ápolta, inkább a Bibliát tanulmányozta. Azt azonban olyan alaposan, hogy saját elméletet alkotott az Újszövetség eredeti nyelvű szövegeinek tanulmányozása után. Arra jutott, hogy a Szentháromságot csak a későbbi korok fordítói találták ki – ez meglehetősen ironikus felfedezés a Trinitiy College professzorától. Titkolta is élete végéig, hiszen akár perbe foghatták volna eretnekségért. Így nem maradt más hátra, mint hogy ő maga keresse a világban Isten hátrahagyott nyomait, és próbáljon meg közvetlen kapcsolatot létesíteni vele. Szinte tébolyultan kutatta a válaszokat, és közben a mindennapi élet problémáit próbálta lerázni magáról.
A macskáknak például, akik állandóan megzavarták ki- és bekéretőzéseikkel, feltalálta és megépítette a macskaajtót. A pénzhiány megoldására alkímiai kutatásokba fogott, hogy aranyat állítson elő: saját laboratóriumot épített, ahol mindenféle fémekkel kísérletezett, sajnos eredmény nélkül. 1720-ban a meggazdagodás reményében már más módszerhez folyamodott: sokakkal egyetemben részvényeket vásárolt a Déltengeri Hajózási Társaságtól, ami eleinte jól is működött: olcsón vásárolta és drágán adta el a papírokat. De aztán már hiába vette meg őket viszonylag drágán, nagyot bukott, és jelentős vagyont veszített. „Ki tudom számítani az égitestek mozgását, de az emberi őrület kiszámíthatatlan” – jegyezte fel találóan.
Newton szerint már nem sok időnk maradt
Newton tényleg nagyon komolyan vette teológiai kutatásait, élete utolsó évtizedeiben szinte csak ezekkel foglalkozott, és mélyen hitt benne, hogy ugyanolyan fontos és maradandó felfedezésekre jutott, mint a gravitációval kapcsolatban. A Jelenések könyvének tanulmányozása során arra jutott, hogy a leírt jelenségek vizsgálata alapján 2060-ban jön el a világvége. Ezt persze már nem érhette meg: 1727-ben, 84 évesen ragadta el a halál.
Aldous Huxley találó összefoglalót írt róla: „Ha kitenyésztenénk az Isaac Newtonok fajtáját, az nem jelentene haladást. Az ár ugyanis, amelyet Newton felsőbbrendű intellektusáért fizetett, túl nagy volt: képtelen volt barátságra, szerelemre, apaságra és sok más kívánatos dologra. Mint ember kudarcot vallott, mint kolosszus nagyszerű volt”.
