Az ember, aki a szemét adta az elveiért: Miért vakították meg Fekete Istvánt?

Fekete István 1900 januárjában született Göllén. Kalandos, igazi falusi gyerekkoráról sokat mesél ő maga a Ballagó idő vagy a Cönde című könyveiben. Egészen kiskorától nyilvánvalóvá vált, mennyire szereti és érti a természetet, az élővilág működését. Nem csoda, hogy felnőve híres vadász és mezőgazdász lett belőle. Az akadémián töltött évek alatt már írt kisebb-nagyobb novellákat. Az írást akkor is folytatta, amikor 1929-ben megnősült, majd feleségével, Piller Edittel Ajkára költözött, ahol gazdatisztként kapott állást. A holland származású Nirnsee Ferenc birtokán annyira felvirágoztatta a gazdaságot – fellendítette a tej- és sajtipart, búzamagot nemesített, díjnyertes kosokat tenyésztett –, hogy országos hírnevet szerzett. Hogy mégsem csupán gazdálkodó eredményeiről híres, azt írói tehetségének köszönheti. 

Vadászkalandoktól a színdarabokig

Eleinte vadászkalandjait jegyezte csak le, amiket a Nimród című vadászlapban rendszeresen meg is jelentettek, de Feketében ennél sokkal több rejlett. Lírai elbeszélései, novellái, a természetről, gyerekkoráról, a paraszti életről, erős istenhitéről, emberségéről szóló művei szintén nagy sikert arattak már a kezdeti próbálkozások idején is. Kittenberger Kálmán biztatására egyre komolyabban foglalkozott az írással. Sehol nem volt még ekkor a Vuk vagy a Tüskevár. Fekete A koppányi aga testamentumával és a Zsellérekkel nyert díjakat. Ez utóbbi könyv még nagyon fontos lesz a későbbiekben. Akkor hatalmas sikernek számított, 1939-es megjelenése után hétszer adták ki négy éven belül. Ez tehát Fekete egyik legsikeresebb könyve. Hogy miért nem hallottunk akkor róla, miért nincs a kötelező olvasmányok között? Erre a kérdésre nem lehet egyszerű választ adni.

Fekete kifejezetten sikeres szépirodalmi írónak számított. Első írói virágzása idejében alkotta meg novelláit, amiket a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című folyóiratban adtak közre. Ekkor került a neve olyan szerzők mellé, mint Gárdonyi Géza. Hajnalodik című színdarabját, forgatókönyveit elismeréssel fogadták (a legnagyobb sikert a Dr. Kovács István című film forgatókönyve hozta, de a többit is elolvashatjuk, ugyanis a Fekete István Társaság kiadta őket). 1940-től a Kisfaludy Társaság tagjává és az ország 15 legjobb írójának egyikévé választották. Olyan barátokkal vadászott, mint az íróként és a Nemzeti Színház főrendezőjeként ismert Csathó Kálmán, gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán vagy Tőrey Zoltán, a Magyar Filmiroda igazgatója. A siker évei azonban 1946-ban lezárultak. 

„Mondj igazat, betörik a fejed”

Fekete István saját kora áldozatává vált. Soha nem politizált, ám az igazat mindenről megírta, a vörös terrorról is. Ez utóbbi jelent meg a Zsellérek című könyvében, amit 1946-tól az akkori rendszer tiltólistára tett. Ha ehhez hozzávesszük még Fekete mély és nyilvánosan vállalt istenhitét (lánya, Edit 1949-ben apáca lett), konzervativizmusát, máris értjük, miért bántotta annyira a szemét a kommunista vezetésnek. Apropó szem… A Zsellérek betiltása, elégetése, Fekete írói pályájának teljes zárolása nem volt elegendő büntetés. Az írót egyik nap az ÁVO emberei elkapták, elcipelték az Andrássy út 60.-ba, és úgy megverték, hogy búcsút kellett mondania fél veséjének és a fél szemének is. Fekete túlélte a súlyos bántalmazást, ahogy azt is, hogy másnap reggel egyszerűen kidobták egy katonai autóból a János kórház mellett. Két járókelő segítségével jutott be a kórházba, ahol hetekig kezelték.

Fekete István mint patkányirtó

Fekete ma Jókai Mór mellett Magyarország legolvasottabb írója. A negyvenes évek végétől azonban évtizedekig egyetlen betűt sem közöltek, amit ő írt volna le, sőt mezőgazdászként sem dolgozhatott. Az író patkányirtásból, uszálykísérésből tartotta fenn családját. 1951-től sikerült tanárként elhelyezkednie, rendszersemleges kis novelláit pedig a katolikus Új Ember és a Vigília közölte. Ekkortól kezdte el írni az állattörténeteket, illetve az olyan ifjúsági regényeket, mint a Tüskevár. Kénytelen-kelletlen vált ifjúsági íróvá: ezt engedték meg neki. 1960-ban még megérte, hogy utóbbiért József Attila-díjjal tüntették ki, de tíz évre rá a harmadik infarktusa már végzetesnek bizonyult. Jellemző a korra, hogy az író halála után özvegyének kellett elintéznie, hogy a szovjet könyvpiacon megjelenjenek Fekete művei oroszul – a magyarok semmiféle ajánlást nem tettek. 

Horváth Tibor elnök, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke mesélt az író munkásságáról, és arról, hogyan dolgozta fel a rendszer igazságtalanságát.

Hiányzó lapok

„A verésről Fekete István nyilvánosan soha nem beszélt, hiszen azzal még nagyobb bajba sodorhatta volna magát és a családját. Senki, ő sem tudhatta, hogy a Horthy-rendszerben megírt Zsellérek a Rákosi-rendszerben ekkora problémát fog okozni. Fekete onnantól, hogy a kor megkívánta, vigyázott arra, mit írt le: az 1947-es Gyeplő nélkül című művében nem véletlenül nincs egyetlen felismerhető személynév vagy helységnév sem. A Zsellérek azonban korábban, 1939-ben íródott.

Megírta, hogy egy idős parasztot felakasztottak az árokparton. Ilyen ugyebár nem történhetett meg. Még a rendszerváltás után is csak olyan változatai jelentek meg a Zselléreknek, amikből kihagytak oldalakat. Azóta természetesen elérhető a teljes, csonkítatlan verzió, érdemes elolvasni. 

Nem véletlen az sem, hogy Fekete első állatregénye, az 1955-ben megjelent Kele egy sérült gólyáról szól, akit otthagytak a társai, és idegen közegben kell boldogulnia. Talán az író magára gondolt az írás közben. A Kele ugyanakkor egy kedves állattörténet, amibe nem lehetett belekötni, politikai veszélyt nem hordozott magában. Innentől kezdődnek hát az ifjúsági regények, ezt az ösvényt hagyták meg Feketének, ezen lépdelt tovább.” 

Mikor történt meg Fekete István rehabilitálása?

Igazából soha. Nem kértek tőle bocsánatot és nem rehabilitálták. A magyar irodalomban sem tölti be azt a helyet, ami megilletné őt. Ott kéne lennie a legnagyobb magyar írók között, hiszen – többek között – jelentősen hozzájárult a magyar paraszti világ bemutatásához. Ennek ellenére az Akadémiai Kiadó 1966 és 1982 között kiadott A magyar irodalom története 1919-től napjainkig című, több mint ezer oldalas művéből egyszerűen kihagyták. Nincs benne Fekete István. Azt gondolom, talán lustaságból sem rehabilitálták őt. Nincs egy olyan erő és bázis a Fekete István-életmű mögött, ami arra kényszerítene bárkit, hogy messzebb lásson az ifjúsági műveknél. Az 1987-ben létrejött Fekete István Irodalmi Társaság sok mindent megtett és megtesz az író népszerűsítésének érdekében, több mint ötszázan vagyunk szerte az országban, de tagjaink már főleg idős emberek. Szeretettel várjuk egyébként sorainkba azokat, akik fontosnak tartják Fekete eszmeiségének megőrzését, hagyatékának ápolását. 

Milyen Fekete-műveket szeretne látni az iskolákban?

Középiskolai tanárként fontosnak tartanám, hogy a diákok megismerjék a Hajnalodik című színdarabját, ami az 1920-as években játszódik Erdély elcsatolása után. Egy magyar-román pár szerelmét mutatja be, és ami fontos, a történet vége a megbékélés a két nép között. A novellái közül azoknak adhatnánk még nagyobb szerepet, amelyek bemutatják a kort, és néprajzi vonatkozásban nagyon erősek.

Fekete művei a mai napig átélhetők, olyan emberi vonásokat emelnek fel, amelyek örökérvényűek, és pozitív példát állítanak a fiatalok elé. 

„Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el”

„Ahogy kutattam Fekete ajkai élete után, kirajzolódott előttem a gazdatiszt képe – teszi hozzá Horváth Tibor. – Találkoztam egy cselédasszonnyal, aki még neki szolgált. Ő mesélte, hogy a cselédsoron olyan rosszul voltak megépítve a házak, hogy mindig visszafújta a szél a kályhák füstjét. Az asszony Feketéhez fordult, hogy mint intéző csináljon valamit. Az író pedig elment a falu kovácsához, és minden ház kéményére csináltatott füstelterelőket. Akármilyen problémával fordultak hozzá, ő mindig segített, adott tűzifaelőleget, vagy amire szükség volt. A saját javadalmazásából minden nap több liternyi tejet adott a szegény gyerekeknek, az ajkai katolikus templomot az ő szolgálati telkének kertjében építhették fel. Amikor a vidék két nagy ura, a nagybirtokos és a bányatulajdonos összevesztek, akkor is Fekete csinált rendet. A vita miatt ugyanis az ajkai uradalmi gyerekeket kitiltották a bánya által üzemeltetett egyetlen iskolából, és azok csak hosszú kilométereket gyalogolva tudtak egy másik intézménybe járni. Fekete addig tárgyalt a bányaigazgatóval, amíg az vissza nem engedte a gyerekeket. Ezer ilyen apróság van, amik mind példamutatók: emberek, hát így kellene élni!"