Dél-Amerikától Európán át egészen Ázsiáig összesen 98 ország kutyatenyésztő egyesületeit fogja össze a Federation Cynologique Internationale (FCI) nevű szervezet, melynek 2019 áprilisától egy magyar kutyatenyésztő és küllembíró, dr. Jakkel Tamás a vezetője. Megválasztása óta a szakember rengeteg időt tölt külföldön, ám sikerült elcsípnünk egy találkozóra, ahol nemcsak a terveiről, de a rövid orrú kutyafajtákkal kapcsolatos problémákról, a szaporítókról és az állatvédőkről is beszélgettünk.
Hogyan lesz egy kutyatenyésztőből nemzetközi küllembíró, majd FCI-elnök?
Ehhez nagyon sok minden kell. Mert szenvedélyes kutyás lehet az is, akinek mindig egy kutyája volt, de ha valakinek más jellegű ambíciói vannak, és számára ez egy kreatív tevékenység, akkor ebbe belevág, ha pénze, lehetősége, tudása és – nem elhanyagolható – szerencséje is van. Az én életemben három fajtában alakult így. Az, hogy a kutyapolitikai karrier hogyan alakul, arra különféle példák vannak. Voltak már olyan vezetői a kutyás világnak, akiknek az országuk volt fontos, ahonnan érkeztek, és úgy is tudtak politikai irányító funkciót betölteni, hogy nem voltak igazán kutyások, valójában nem voltak soha tenyésztők. Nyilvánvaló, hogy az ő hozzáállásuk más volt. Professzionális volt, de elsősorban egy politikus mentalitásával nyúltak politikai és szakmai kérdésekhez. Értelemszerű, hogy ehhez kell egy szakmai tanácsadó kör, ami vagy volt nekik, vagy nem.
Én mindig úttörő voltam, első orvos vagyok a családomban. Valóban tenyésztő voltam, és úgy ismert meg a világ, mint eredményes tenyésztőt. Már 8 éve nincs például spánielem, de a mai napig az általam alapított vonalakból származó kutyák nyerik a Világ és Európa Győztes címek jelentős részét. Ilyen emberből pedig eddig még soha nem lett FCI-elnök.
Soha nem volt egyébként célom kutyapolitikai vezető szerep betöltése, ez valamilyen szinten csak úgy történt velem, amikor egyszer csak észrevettem, hogy hatással vagyok az emberekre. Tudtam, hogy rosszat nem akarok, és egyre többen követték, amit akarok. Akkor elkapott a szenvedély. Nem a pozícióvágy, hanem hogy próbáljuk meg ezt jobbá tenni.
Amióta megválasztottak, hihetetlenek a reakciók a világ minden sarkából, hogy:
És akkor most van egy olyan elnök, aki tenyésztő? És ő most minket képvisel?
Olyan várakozás övezi ezt a dolgot, aminek úgy is nehéz megfelelni, hogy minden nap sokat dolgozom vele. A másik mellékhatása annak, hogy én nem egy ejtőernyővel érkeztem egy piedesztálra úgy, hogy sosem találkoztam az ott lévő emberekkel, hanem onnan jöttem én is, hogy mindenki szabadon, privátban kommunikál velem, ami nem túl egyszerű.
Egy dolog biztos: eddig az FCI kommunikációjában azt lehetett látni, hogy a kényes pontokhoz nem nyúltak. Ugyanis nem tudsz olyan döntést hozni, ami mindenkinek jó. Én viszont nem a leendő szavazataimat számolom, hanem arra használom fel ezt az időt, hogy meghozzam azokat a döntéseket, amelyek az egész dolgot normális kerékvágásba teszik. Eddig úgy néz ki, hogy ezt még el is fogadják.
Úgy tudom, hogy a közelmúltban Norvégiában járt egy rövid orrú fajtákkal kapcsolatos konferencián. Ezek a fajták manapság rendkívül népszerűek, és az anatómiájukból fakadó betegségek miatt gyakran előkerül, hogy változtatni kellene a tenyésztésükön, vagy éppen be kellene tiltani őket. Milyen tapasztalatokat szerzett ezen a találkozón?
Ezek a fajták több száz évesek, talán most alakult ki ez a probléma? Nem. De most váltak igazán jó célponttá. Miért? Azért, mert a világ minden pontján a fajtatiszta kutyák regisztrációjában az első helyen vannak. Tehát ha valaki bármilyen megfontolásból, akár politikai indíttatásból valamifajta előre megírt forgatókönyvet próbál megvalósítani a világban, ami adott esetben a kutyák eltörlése Európából, nyilván nem egy olyan fajtát választ ki, amiből 200 született egy évben, hanem ami jelentős. Bárki bármit mond, a francia buldog nem változott meg az elmúlt évtizedek alatt. A probléma létező, azonban egyértelművé vált, hogy ez a légzési nehezítettség szindróma nem feltétlenül – sőt kutatások szerint egyáltalán nem – korrelál az orrhosszúsággal, hanem olyan genetikai faktorok is szerepelnek benne, amelyek a hosszú orrú fajtákban ugyancsak előfordulnak. Ezért aztán vannak a rövid orrú fajtákban tökéletesen egészséges és nem tünetmentes egyedek is, de az való igaz, hogy a rövid orrú fajtákban gyakrabban fordulnak elő problémák.
Hogy lehet ezt megoldani? Az egyik, hogy azt mondom: az egész hülyeség, nem foglalkozunk vele. Nem vagyok emellett, mert ez nem a megfelelő reakció, és csak elmérgesíti a helyzetet. A másik, ami a legegyszerűbb módszer, és amivel próbálkoztak néhány országban, ami egy politikusi hozzáállás: akkor ilyen fajta kutya ne legyen! Mi történik ezekben az esetekben? Minden fajta tiltás és szabályozás csak és kizárólag az érvényben lévő kennelklubokat érinti. Ők elérhetők, velük lehet kommunikálni, ha úgy tetszik, ők, az ott bejegyzett tenyésztők szankcionálhatók. Amint a tiltás megtörténik, és azt mondják, hogy nem lehet tovább ezeket a kutyákat tenyészteni, megszűnik a kontrollált, regisztrált, programok mentén zajló tenyésztés, és az egész bekerül a szürke zónába, ahol sem regisztráció, sem nyomon követhetőség, sem tenyésztési programok, sem genetikai tesztek nem kísérik a tevékenységet.
Mondok egy nagyon rossz példát: tavaly Németországban, ahol egy nagyon erős és nagyon jól szervezett tenyésztési program van, úgy döntöttek, hogy az annak nem megfelelő kutyákat nem is regisztrálják. Így tavaly 260 francia buldogot regisztráltak, de statisztikáik szerint 6600 született az országban. Ez azt jelenti, hogy 6400 örökre minden kontroll, minden ellenőrzési lehetőség nélkül marad, és mivel a piac létezik, ezek szaporítása tovább fog zajlani. Ami azt jelenti, hogy a jövőben a franciabuldog-állomány töredéke marad csak kontroll alatt. Egyetlen épeszű politikusnak sem lehet az a szándéka, hogy ezt a helyzetet létrehozza, hiszen lehet, hogy valakinek a kívánságát teljesíti, a helyzetet ugyanakkor elmérgesíti.
Ezért aztán úgy döntött az FCI, hogy semmiképpen nem ezt támogatjuk, hanem olyan megoldást próbálunk keresni, amelyik szem előtt, kontrollálási lehetőséggel és mindenképpen regisztrálva tartja ezeket a kutyákat. Ezért mentem Oslóba, ahol találkoztam egy cambridge-i professzor asszonnyal, aki ennek a munkacsoportnak a vezetője Angliában, és aki kidolgozott egy vizsgálati módszert és besorolást. Eszerint a kutyák fizikai terhelés előtt és után kerülnek vizsgálatra (egész pontosan a légzési paramétereik és az ezzel járó egyéb fiziológiai tulajdonságaik), és ez alapján kerülnek bizonyos kategóriákba. Ez lehet olyan kategória, hogy nem is javasolják a továbbtenyésztését, de ha átmeneti csoportba kerül, és az életminősége rendben van, akkor megszabják, hogy ha tenyésztésbe kerül, akkor a másik egyed milyen kategóriájú kell legyen.
Ez az út azért volt érdekes, mert 30 állatorvos is részt vett ezen a tréningen. Ők ebben látják a jövőt. Miután mindezt személyesen megtapasztaltam, az FCI elnökségével egyeztetve alá is írtam egy együttműködési szerződést a professzor asszonnyal, akinek a már meglévő monitorrendszerét át fogjuk venni, így felajánlunk egy modellt a tagjainknak, ami manapság a legkorszerűbbnek tűnik.
Nyilvánvalóan felmerül majd egy olyan igény, hogy több ország szeretne a saját országából állatorvosokat bevonni ebbe a folyamatba, akiket ki kell majd képezni. Ezért fogunk szervezni egy nemzetközi állatorvosi konferenciát, ahol elhangzanak az elvi előadások és lesznek gyakorlati tréningek is. Egyelőre ez a terv, amit mindenki pozitívan és örömmel vesz.
De még egy dolgot mondok. Magyarország büszke a pulijára? Igen. Ez egy nemzeti örökség. Annak is, aki nem magyarkodik, megdobban egy kicsit a szíve. A franciák ugyanígy vannak a francia buldoggal, az angolok a mopsszal. Tehát ez nem úgy van, hogy valaki eldönti valahol, hogy egy kutyának mi jó és mi nem, és utána olyan drasztikus lépéseket tesz, amivel belenyúl egy ország kulturális örökségébe. Azt gondolom, hogy a megszüntetés semmiképp nem megoldás, az együttműködő állagfejlesztés viszont mindenképpen feladat. Eddig az FCI elég némán viszonyult ezekhez a dolgokhoz, de most beszáll. Ez egy folyamat kezdete, ami közben alakítható. Csak most már profik fogják alakítani. Nem egy politikus, aki nem ért hozzá, nem is feltétlenül egy sima tenyésztő, akinek nincs kapcsolata, hanem a kennelklubok állatorvosi segedelemmel.
Mi a véleménye az állatvédőkről?
Nagyon sokszor a tenyésztők szempontjából az állatvédő egy szitokszó, mert nagyon sok komoly állatvédő szervezet van, aminek úgy érzem, hogy az a feladata, hogy jelentős tőke felhasználásával válogatás nélkül támadásokat indítson függetlenül attól, hogy a hátsó kertben, a disznóólban tenyésztőt zaklatja, vagy azt, aki 8 generáción keresztül DNS-mintavételekkel, teszteléssel, kiállítási kontrollokkal végez akár egy világszínvonalú munkát.
Az FCI általam azonban elkezdte felvenni a kapcsolatot az állatvédőkkel, mert bármilyen ország statisztikájában azt találjuk, hogy 7-20 százalékig terjed a kutyapopulációnak az a szegmense, ami kennelklubokhoz kötött, amit regisztrált tenyésztők hoznak létre. 80-93 százalék ezzel szemben nem ilyen, akkor sem, ha úgy néz ki, mint egy labrador retriever. Mert nem hívjuk fajtatisztának, hanem úgy hívjuk, hogy hasonmás. Mert bár úgy néz ki, mintha, de valójában nem tudunk semmit a hátteréről.
Szeretném az állatvédők együttműködését megnyerni azon a téren, hogy azt a fajta túlprodukciót próbáljuk meg együtt visszaszorítani, ami mindenfajta kontroll, regisztráció, ellenőrzés és tenyésztési program használata nélkül történik. Csak ez nagyon nehéz, mert ezek (a szaporítók – a szerk.) névtelen emberek. Nem könnyű Mari nénire szankciót hozni, miközben kennelklubra egyszerű. Csak akkor pont azt a 10 százalékot (Magyarországon ez nem éri el a 10 százalékot) próbálják nehéz helyzetbe hozni, miközben a 90 százalék malmára hajtják a vizet.
Gyakran elhangzik, hogy a keverék kutya egészséges, és csak jó géneket örököl, a fajtatiszta kutya meg beteg. Erről azt kell tudni, hogy minden egyes genetikai teszt azért létezik, mert profi tenyésztők mintákat adtak, pénzt áldoztak, külföldi és magyar laboratóriumokat kerestek meg, hogy próbálják kitalálni, van-e egy-egy betegségnek genetikai háttere, és hogy az hol van. Rengeteg pénzt és energiát öntenek a tenyésztők ebbe, pedig a betegségek nem a fajtákhoz tartoznak, hanem a kutyához mint fajhoz. Aztán egyszer csak ezeket az eredményeket ellenük fordítják, és ha eléggé hangosak, akkor még lesz is, aki ezt elhiszi.
Ebből a szempontból nagyon érdekes eredmény, hogy egy nemzetközi csoport 152 genetikai hiba vonatkozásában 100 000 kutya genetikai vizsgálatát végezte el, és egyértelműen minden egyes betegségcsoportban azt találták, hogy
a keverék kutyáknál a beteg gének előfordulása magasabb, mint a fajtatiszta kutyáknál.
Egy dolgot nem tagadunk le: mivel a tenyésztés arra irányul, hogy lehetőleg a jó tulajdonságokat homozigóta formában rögzítsük, ezért gyakrabban fordul elő, hogy a betegséghordozó gének a két szülőből összetalálkoznak, és akkor az már tünetet is okozhat. Ez valóban gyakoribb a fajtatiszta kutyáknál, de a gének előfordulása magasabb a keverék kutyáknál.
Mit gondol a dizájner fajtákról, amikor meglévő fajtákat kevernek azért, hogy újakat hozzanak létre?
Se én, se az FCI nem áll emellé, mert hangsúlyozottan azt gondoljuk, hogy egy kutyafajta egy nemzet kulturális örökségének a része. Mari néninek viszont ne legyen kulturális öröksége, mert volt egy labradorja meg egy uszkárja, és nekiállt labradoodle-t tenyészteni. Emögött mindig komoly anyagi lehetőség rejlik és kizárólagosan az. A mai világ rendkívül individualista. Ezzel nincs semmi baj, csak van egy csomó következménye. Az individualizmus következménye, hogy valaki azt mondja, hogy nem akarok egy olyan kutyát, amelyik pont úgy néz ki, mint a szomszédé. Én egy olyat szeretnék, aki olyan, mint senki más ezen a földön. Ezt viszont nem lehet egy fajtatiszta kutya esetében produkálni. Akkor gyerünk, kísérletezzünk! Töltsünk ki egy lottószelvényt, hogy az ebből születő egyedekből hány lesz életképes, vagy hányat lehet eladni – ezt nem tudjuk, de vágjunk bele. Ez is egy szemlélet, de biztos, hogy nagyon sok mellékterméke van. A kutyatenyésztés egy múzeumi tevékenység, ami egy fennálló kultúra fenntartásáról szól.
A legtöbb fajtának ma már nincs funkcionális értéke, mert egyszerűen nem kell annyi pásztor- és vadászkutya. Tehát ez egy múzeum fenntartása élő kiállítási tárgyakkal, csak a felelősség más, mert amikor létrehozok egy almot, akkor élőlényeket hozok létre, aminek olyan életminőséget kell megélnie, ami hozzá méltó. Itt a selejtgyártás nem olyan, mint egy futószalagon. Az idézőjeles selejt is lehetőleg élni fog 8-10-15 évet, nem tudom előre. Ha én a saját anyagi érdekem miatt olyan kísérletet végzek, hogy ezt az időszakot nehezen vagy gazda nélkül megélni kénytelen egyedeket hozok létre, akkor egyfajta bűnt követek el. Ezt soha nem csinálja meg egy lelkiismeretes tenyésztő.
Azt látom, hogy a szaporítók ellen alapvetően kétféleképpen lehet fellépni. Egyrészt a szaporítókat kellene megfogni, másrészt az embereket edukálni, hogy ne onnan válasszanak.
Az emberek edukálását a bejegyzett kennelklubbokkal karöltve működő média tudja segíteni, mert a kennelklubok végeznek oktató tevékenységet, de az mindig abban a zárt körben marad. Ezért jó, ha a média közérthető, nem fennkölt, nem valóságtól elrugaszkodott formában közreműködik.
Jövő héten például Franciaországba megyek, ahol az FCI egyik szponzora készített egy iskolai programot, amit szeretnék megnézni. De Litvániában a kennelklub reprezentánsai elmennek az általános iskolákba is, és beszélnek a kutyával való felnövésről és a feladatokról, amit a kutya jelent, ez tehát a tananyag része. Ami egy óriási dolog.
Idén Kínában volt a világkiállítás, és sokat lehetett hallani arról, hogy ott megeszik a kutyát. Valóban van ilyen része Kínának, nem tagadom. Engem ott választottak meg az FCI elnökének. De ami ott történt, az még nem történt meg Európa legtöbb országában, hogy a Best in Show (ahol kiválasztják a kiállítás legszebb kutyáját – a szerk.) körbe hoztak egy nagy asztalt, ahol a kínai kennelklub reprezentánsai, a kínai kisállatvédő szervezet elnöke és az oktatási miniszterhelyettes aláírt egy nyilatkozatot, hogy az elemi iskolákban tantárgyként fogják beilleszteni a felelős állattartás kérdését. Hát ha valaminek értelme van, akkor ennek igen. Mert az a kisgyerek, amelyik egy apró uszkárt (náluk az a legnépszerűbb) ölelgetve alszik éjjel, az nem fogja megenni a kutyát. De aki ezt már 20 éve csinálja, annak senki nem fogja tudni kiverni a villát a kezéből. Tehát nem azzal kell foglalkozni, amin nem lehet változtatni, hanem a jövővel.
Nem sokkal a megválasztása után indított egy kampányt Save the Breeds néven. Miről szól ez pontosan?
A Védd meg a fajtákat! kampány nem jelent annál többet, mint amit elmondtam, hogy ezt a fajta múzeumi tevékenységet profi szinten fenn kell tartani. Magyarország ezzel kifejezetten testközelből szembesül. Én magyar agarat tenyésztek, és ez a fajta majdnem eltűnt. Az elmúlt években nem is tudom, hány világ meg Európa-győztes kutya született a családomban, és egyfajta propagandát próbálunk folytatni.
Ma már a világ minden pontján – részben miattam, de nem csak – ha látnak egy képet, akkor tudják, hogy az magyar agár. Ha jó idegzetű, kellemes együttélést biztosító kutyákat mutatunk fel, akkor annak a piaca is megteremtődik. Mert nem hozok létre úgy almot, hogy nem tudom, hogy vannak, akik várják. Mert az felelőtlenség. Annak idején, amikor a magyar állam beszállt a magyar fajtakutyák tenyésztésének szabályzásába (amit a mai napig fenntart egyébként), akkor erről nagyon sok szó volt. Mindig elmondtam, hogy ami állami pénzkészletek felhasználásával megtörténhet, az a piac szélesítése, vagyis annak az ötletnek a megteremtése, hogy mi lenne, ha magyar vizslát választanánk egy másik fajta helyett. Ehhez ismertető anyagok kellenek, illetve a média ez irányú részvétele, például egy-egy jól sikerült reklám, amiben nem palotapincsi van. Ez valóban segítség, mert a szándék, hogy a magyar fajták legyenek népszerűbbek, önmagában nem ér semmit.
Melyek azok a fontos dolgok, amelyekkel az FCI vezetőjeként még foglalkozni szeretne?
Talán a legfontosabb a tenyésztés ázsiójának a visszaállítása. Mert historikusan mi volt a tenyésztés? Volt egy ember vagy egy család, amely sikeres volt, és egyszer csak eljutott oda, hogy elkezdett kutyát tenyészteni. Ez egyfajta extra tevékenység volt a részükről, hogy megmutatják, ezt is meg tudják tenni, és valami másra is költenek, mint saját magukra. Ez biztosított egyfajta státuszt, és jelentett egyfajta osztálybesorolást.
Ami gyökeresen megváltozott elsősorban azért, mert a mai társadalmi, gazdasági környezet nem alkalmas már arra, hogy egy 100-200 kutyás birtokot és kennelt bárki fenntartson. Ezáltal nagyon sokféle ember kezdett tenyésztésbe, más célokat is kitűzve, amivel semmi baj nincsen. Egy dologgal van baj: hogy állandóan támadások kereszttüzében vannak. Mert úgy vagyunk szocializálva, hogy egyszer csak akartunk egy kutyát, a szüleink pedig azt mondták, hogy nem. De én akarok egy kutyát. De nem. És aztán lett egy. De akkor még egyet szeretnék. Tehát az első konfliktus a kutyák miatt a családban volt. Aztán elkezdtünk dolgozni. De vajon szerette a főnök, hogy a péntek délután 6 órás értekezletre már nem mennék el, mert akkor már a kutyával készülnék a hétvégi kiállításra? A szomszéd mindig szeretett azért, hogy van 2-3-4 kutyám? Nem feltétlenül. Tehát egy igazi, szenvedélyes kutyás úgy szocializálódik, hogy ennek a megrögzött fixa ideának a mentén rengeteg kompromisszumot köt, és egy védekező testtartást vesz fel. Megértem, én is voltam ebben a stádiumban. Azt gondolom, hogy
ha az ember ezt úgy csinálja, hogy a saját lelkiismerete is tiszta, akkor erre büszkének kell lenni, mert érték, amit létrehoz,
ami magányos emberek életét javítja (nem beszélve az egyéb funkciókról).
A másik, amivel szembesülni kell egy 98 tagot számláló világszervezet élén, hogy a tagok egész más kulturális, anyagi, mentális, iskolázottsági színvonalat képviselnek, és ezeket közös szabályzás alá kellene vonni. Mert azt szeretném, ha ez olyan franchise rendszer lenne, mint amikor elmegyek egy országba, ahol még soha nem jártam, és nem tudom, hogy mit kell enni, akkor elmegyek egy gyorsétterembe, mert ott pontosan tudom, hogy mennyiért, hány grammot, milyen ízben fogok megkapni. Egy ilyen rendszernek a felépítése már zajlik, és ezt szeretném előrevinni, majd olyan állapotban hátrahagyni, hogy ha már nem leszek az FCI elnöke, egy abszolút nyugodt keretet biztosítson majd minden jóakaratú és tehetséges tenyésztő számára.
