Ez a lépcsősor döbbenetes látványossághoz vezet, félelmetes lehet felmenni rajta

GettyImages-1853206370
Olvasási idő kb. 2 perc

A káprázatos La Pedra szikla tetejére vezető lépcsősor a maga 200 méteres magasságával még a légifelvételen is félelmetes: 649 lépcsőfokból áll.

Komoly elszántság és izomzat kell ahhoz, hogy valaki elinduljon felfelé ezen az ijesztő lépcsősoron, mely Kolumbia egyik legkülönlegesebb látványosságán segíti a magasba jutást.

Egyedülálló látvány ez a latin-amerikai lépcsősor

Kolumbiában két város is verseng azért, hogy a közöttük elhelyezkedő sziklát sajátjának mondhassa. A nemes egyszerűséggel csak La Piedra (A kő) néven ismert szikla Guatapé és El Peñol városa között magasodik a tájban a maga 200 méterével. De ez még mind semmi! A nagyjából 70 millió évvel ezelőtt keletkezhetett El Peñon de Guatapé vagy La Piedra del Peñol föld alatti része ugyanis a becslések szerint kétszer akkora, mint amennyi szemmel is látható belőle.

Nem csoda, hogy egy ekkora sziklát egy város sem akar könnyen átengedni a másiknak. Guatapé például egyszer odáig jutott az irigy harcban, hogy öles betűkkel igyekezett felfesteni városuk nevét a szikla oldalára, mintegy megjelölvén azt magukénak. A szomszédos El Peñon nem ocsúdott teljesen időben, így egy jól kivehető G betű már így is megpecsételi a hatalmas szikla egyik oldalát.

Ha a világ legrémisztőbb repülőterét is szívesen megismernéd, olvasd el ezt a cikkünket!

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek