Bibb Latané és John M. Darley úgy gondolta, hogy ilyen helyzetekben két okból nem teszünk semmit. Egyrészt hat ránk a társak befolyása: mások passzív viselkedése azt a hamis képzetet nyújtja, hogy biztonságban vagyunk. Csak nem lehet akkora a baj, ha a többiek észre sem veszik. Másrészt megoszlik a felelősség: miért pont mi kezdeményezzük a cselekvést? Hol van ilyenkor a kísérletvezető, aki útmutatással szolgálna a teendőket illetően?
A fenti hipotézisek igazolására 1968-ban úttörő kísérletet végzett a két amerikai szociálpszichológus. Kiderült, hogy passzív társak jelentétében nagyon lassan vagy egyáltalán nem reagálunk vészhelyzetekben. Annyira nem akarunk kilógni a sorból, hogy néha ebbe halunk bele.
A passzivitás lesz a csoportnorma
Latané és Darley vizsgálatában az egyedül részt vevő személyek háromnegyede szólt a füstről a kísérlet befejezése előtt, ők rövid időn belül ki is mentek a szobából. Amikor azonban hármas csoportokban töltötték ki a kérdőíveket az emberek, mindössze 38 százalékuk jelentette a tűzesetet. Az igazán sokkoló eredmény azonban csak ezután következett.
Két beépített személy jelenlétében – akik tudomást sem véve a veszélyről, megszakítás nélkül folytatták a kérdőíven való munkálkodást – a kísérleti személyeknek csupán a 10 százaléka vonult ki a helyiségből. Tízből kilenc ember tovább válaszolgatott a kérdésekre, miközben a szemét dörzsölgette és próbálta elhessegetni az arcától a füstöt.
Megismételték a kísérletet
Az eredeti kutatás egyik legfőbb kritikája, hogy csak 24 személy vett részt benne. Bár a minta elemszáma az ismételt vizsgálatban sem nőtt jelentősen, rejtett kamerák és mikrofonok segítségével mi is láthatjuk, mi történik egy ilyen helyzetben. Dominic Abrams pszichológus tolmácsolásában szemtanúi lehetünk annak, ahogyan a hét színész társaságában részt vevő valódi kísérleti személyek átlagosan 13 percig bent maradnak a füsttel teli szobában. Szakértők szerint ez akkor is halálos fulladáshoz vezetne, ha a lángok nem csapnának át a szomszédos teremből.
Azért vesztek oda, mert ki akarták fizetni a számlát
Felvetődhet a kérdés, hogy ezek a kísérletek mennyire képeznek le valós élethelyzeteket, hiszen aligha elképzelhető, hogy egy tűzesetet ekkora érdektelenség fogadna a való életben (kivéve, ha azt hinnénk, hogy ismét egy unalmas tűzriadóról van szó). Sajnos a már megtörtént tragédiák azt mutatják, hogy a csoportnormák és a fejünkben levő forgatókönyvek bizony nagyban hátráltathatnak minket abban, hogy felelősen cselekedjünk és mentsük a saját életünket, valamint másokét. 1979-ben tűz ütött ki például a Manchester központjában található Woolworth áruházban. A vásárlók nagy része épségben megúszta az esetet, tízen azonban életüket vesztették. Ők voltak azok, akik az étteremben arra vártak, hogy kifizethessék a fogyasztásukat, mielőtt távoznak.
Miért hiszünk jobban másoknak, mint a saját szemünknek?Mások hatására még azt is kétségbe vonjuk, amit a saját szemünkkel látunk.
Tovább olvasom
