Kozma-Vízkeleti Dániel: Ma már legalább 16-féle családmodell létezik

A múlt század közepén a család mindenki számára egyenlő volt az apa, anya és gyerekek egységével, amihez gyakran társultak még a nagyszülők is. Ebben a leosztásban rendszerint az apa volt a családfenntartó, az anya vezette a háztartást, a gyerekek pedig tették, amit a gyerekek szoktak. Aztán az elmúlt évtizedekben hatalmas változások mentek végbe a férfiak és a nők szerepeit illetően, így érdemes újragondolni a család fogalmát. 

„A hagyományos együttélési forma a nukleáris család, amit mainstream családnak tekintünk: apuka, anyuka és a kettejüktől származó, jelenleg 1,49 gyermek” – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel pszichológus, család- és párterapeuta, akivel nemrég a változó nemi szerepekről készítettem interjút, és ennek kapcsán a különböző családformákról is beszélgettünk. „A nagycsalád, ami szintén a hagyományos polgári család mai verziója, 20-22 évvel ezelőtt még azt jelentette, hogy a házaspárnak 4 vagy több gyereke van. Ma már a 3 gyerek is nagycsaládnak számít” – vázolja a szakember.

A pszichoterapeuta elmondta, hogy manapság a leggyakoribb típus az újrastruktúrálódott család, ide tartozik például az egyszülős család és a mozaikcsalád is. Korábban ezek atipikus családmodellek voltak, de ma már számszerűleg ők vannak a legtöbben. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a vállaltan egyszülős családok, amikor a nő úgy vállal gyereket, hogy nem él és nem is szeretne kapcsolatban élni. „Erre és a többi modernebb családmodellre is jellemző, hogy elsősorban Budapesten és azokban a vidéki megyeszékhelyeken fordul elő, ahol egyetemek vagy nagy cégek is jelen vannak, mert oda hamarabb beszűrődnek a modern kulturális hatások. Ehhez képest pedig vannak olyan régiók, ahol még mindig rácsodálkoznak egy-egy atipikus családmodellre, ilyen például Békés megye, azaz a Viharsarok, a Tiszántúl vagy Nógrád megye” – magyarázza Kozma-Vízkeleti Dániel.

Az újraszerveződött családokon belül a mozaikcsaládnak (ahol a szülők az előző házasságokból született gyerekeket közösen nevelik és akár még közös gyereket is vállalnak) 4 további fajtája van, attól függően, hogy a gyerekek honnan származnak. „A legéletszagúbb a részidős mozaikcsalád, ahol a »te gyerekeid két hétig velünk vannak, két hétig az apjuknál, az én gyerekeim velünk vannak minden második hétvégén, meg minden szerdán, mert másnap mennek hegedűórára, és az hozzánk közelebb esik«. Ez azonban komoly szervezést igényel” – mondja a pszichoterapeuta.

A szingliség is családforma

Elsőre furcsa lehet, de a szingliket is együttélési formának tekintik, ugyanis a kapcsolatnélküliség is valamiféle kapcsolathoz való viszonyulás. A kényszerszinglik nem akarnak egyedülállók maradni, szeretnének társat, de általában azzal magyarázzák magányukat, hogy a kultúránkban megnehezedett a hosszú távú elkötelezett kapcsolatok létesítése, és hogy nem könnyű társat találni. Ezzel szemben a vállalt szinglik köszönik szépen, de az autonómiájuk fontosabb érték annál, mint hogy kapcsolatban éljenek és vállalhatatlan kompromisszumokba menjenek bele. 

Fiatal felnőttkorban nagyon általános az úgynevezett rész-életútkísérő. „Összejövök valakivel, lelkesedek, aztán három hónap alatt kiderül, hogy ő is büfög, ha sört iszik, csalódok benne, és akkor szakítunk. Aztán kis időt egyedül vagyok, majd megint megismerek valakit, lelkesedek, és így tovább. Vannak, akik ezt egész életükön keresztül csinálják, és így 40-50-60 párjuk is lehet”. 

A szingliségnek van egy kevésbé ismert változata is, ez a mingli, vagyis a házas szingli. Ezt távkapcsolatnak vagy látogatókapcsolatnak is hívják, és lehet kényszer szülte vagy vállalt is. Gazdasági kényszer például, ha a párom Londonban kapott munkát, és félévente jön haza. „Ez általában az érettebb korban szövődő kapcsolatokra jellemző – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel. – Mindenki megőrzi a saját életmódját, de megegyeznek, hogy mondjuk, kedd-csütörtök-pénteken együtt vannak, minden második hétvégén elutaznak, a többiben pedig megmarad a saját életterük, a hobbijuk, a barátaik.”

Nem mindenkinek kell gyerek a boldogsághoz

Vannak aztán azok a párok, akik bevallottan nem szeretnének gyereket, ők a dinkyk, ami a double income no kids yet, vagyis „dupla fizetés egyelőre gyerek nélkül” rövidítése. Ez az együttélési forma a diplomás, magas státuszú fiatalok körében erősen terjed, és bár Magyarországon még kevésbé jellemző, Németországban és Hollandiában a diplomás fiatalok egyharmada közéjük tartozik. Döntésüket azzal indokolják, hogy a gyerek a karriert, a gyarapodást és az önmegvalósítást is akadályozza.

Nagyon sokfélék lehetnek az alternatív orientációjú kapcsolati modellek is, attól függően, hogy gyerekkel vagy gyerek nélkül, összebútorozva vagy külön élnek. Ugyanolyan nehézségeik vannak, mint bármely azonos korú és helyzetű párnak, ám csak rájuk jellemzőek a felvállaltságból eredő problémák. Például amikor az egyikőjük a családja előtt már vállalta a nemi identitását, és odamehetnek párként, míg a másik még nem – ez némileg kibillenti a pár két tagja közötti egyensúlyt. Persze ez sem ismeretlen a heteroszexuálisok között, de az LMBTQ pároknál ennek nagyobb a veszélye.

A családmodellek egy valóban ritka formája a szivárványcsalád. „Ők azok, ahol egy meleg pár együtt él egy leszbikus párral, és a női tagok a férfi tagoktól mesterséges megtermékenyítéssel gyereket fogannak és szülnek, majd együtt nevelik a gyerekeket” – magyarázza a pszichoterapeuta.

Léteznek aztán azok a kapcsolati minták, amelyekben a párkapcsolatban kettőnél többen vannak: ide tartoznak a különböző háromszögek, négyszögek, illetve a poliamor közösség. Ők abból indulnak ki, hogy a szerelmi érzés kizárólagossága nem igazolható, és kommunában élnek.

„Mindegyik együttélési forma olyan kapcsolati szerepeket foglal magában, amelyek szoros összefüggésben vannak a nemi szerepekkel, és azok újragondolásával. Amikor éppen erőfeszítéseket teszünk a kultúránkban azért, hogy párbeszédet indítsunk férfi és női szerepekről, akkor jó, ha tudjuk, hogy ezeknek a változásával a kapcsolataink és a családi életünk is meg fog változni” – összegzi Kozma-Vízkeleti Dániel. 

Családnak tekinthető tehát az is, ha valaki egyedül él, és az is, ha gyerek helyett kutyát nevel. Miután a nemi szerepek újragondolása még aktívan zajlik, a jövőben várhatóan még több családforma jön majd létre, még színesebbé téve a spektrumot.