Több tízezer tőzikét taposnak le évente a csáfordi erdőben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A népszerűségnek ára van, a tőzikés erdő védelmét éppen emiatt szigorítják. Megéri azonban betartani a szabályokat, hiszen valóban gyönyörű látvány tárul elénk a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban.

A tavasz elérkeztével egyre több ember keresi meg a Fertő-Hanság Nemzeti Parkot, hogy a csáfordi tőzikés erdő látogathatósága felől érdeklődjön. Azonban az egyre növekvő látogatói létszám komoly kihívást jelent a tőzikés erdő természeti értékeinek megőrzésében.

Tőzikés erdő

A tőzikés csáfordi erdő a Fertő-Hanság Nemzeti Park egyik kiemelkedő értékekkel bíró ligeterdeje. Egyrészt szépsége és fekvése, másrészt pedig egyedi növényi értékei miatt már 1955-ben helyi természeti értékké nyilvánították. A tavaszi időszakban a nemzeti park egyik jelentős látványossága a virágba boruló tőzikés erdő, melynek különlegessége, hogy az erdőben már gyakorlatilag nincsen erdészeti beavatkozás – a fák állva halnak meg. A látogatók számára vonzó erdőt szemléltető táblákkal kialakított tanösvény mutatja be. Erre - mint a tanösvényekre és a természetben járásra általában - írott és íratlan szabályok vonatkoznak, amelyek betartása csáfordi erdő hosszú távú fennmaradásának elengedhetetlen feltétele.

Tényleg gyönyörű, vigyázzunk rá!
Fotó: Tunatura / Getty Images Hungary

Mentsük meg a tőzikét!

A látogatók között sajnos mindig akadnak olyanok, akik nem megfelelő öltözékben, cipőben érkeznek a helyszínre, valamint a pozitív élmények megszerzése nagyobb prioritást élvez számukra, mint a természeti értékek megóvása. A kijelölt útról gyakran letérő látogatók olyan károkat okoznak, amelyek során a park szerint több tízezer tő virág pusztul el. A kár értéke több millió forint, az eszmei értéke pedig felbecsülhetetlen.

Az ilyen mértékű károkat megelőzendő, a nemzeti park idén szigorítja a tőzikés erdő védelmét. Ha meg szeretnénk nézni, hogy milyen csodálatos, amikor a tőzikés erdő virágba borul, lehetőleg kerüljük a nagy csoportos látogatásokat. A park üzemeltetői arra is felhívják a figyelmünket, hogy - időjárástól függetlenül - érdemes gumicsizmát húzni. Ez segíthet, hogy a kijelölt úton haladjunk, még akkor is, ha az sáros vagy vizes, ellenkező esetben ugyanis a park őrei nem csak a terület elhagyására kötelezhetnek, de akár pénzbírságot is kiszabhatnak. A kijelölt útvonalat egyértelmű jelzések mutatják, azonban a virágok védelme érdekében a tanösvény nyomvonalában is változások lesznek, várhatóan a jövő évtől.

A táblák nem csak az útvonalat teszik egyértelművé, de segítségükkel rengeteg mindent megtudhatunk az erdőről. Akik azonban a terület értékeit inkább szakavatott vezetővel ismernék meg, a nemzeti parknál tudnak jelentkezni.

De miért kell rá ennyire vigyázni?

A tavaszi tőzike (Leucojum vernum) hazánk egyik olyan tavaszi hagymás növénye, mely ligeterdők, gyertyános-tölgyesek, bükkösök és nedves rétek lakója. Az elterjedési területének nagysága ellenére elmondhatjuk, hogy évtizedek alatt sebezhető fajjá vált. De miért is? A válasz egyik legkézenfekvőbb oka egyszerű: szépsége miatt szívesen szedik le a virágot. A tőzike tömeges gyűjtése és taposása mellett a veszélyeztetettsége az élőhelyeinek megszűnéséből, valamint átalakításából is adódik, sok más mellett érdemes tehát erre is vigyázni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.