Így segíts a kutyádnak túlélni a szilvesztert

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nagyon sok kutya nehezen viseli a szilveszteri durrogtatást, és minden évben rengeteg állat veszik el ilyenkor. Összegyűjtöttünk néhány tippet arról, hogyan előzhetjük meg a bajt, és hogyan segíthetünk kedvencünknek, amikor égi háború dúl.

Az év vége sokak számára rettegéssel teli napokat jelent. A váratlanul durranó tűzijátékoktól, és a tiltás ellenére gyakran használt petárdáktól sok riadt házi kedvenc indul neki a világnak, hogy menedéket keressen. Emiatt évről évre hatalmas online szócsaták zajlanak a tűzijátékot kedvelők és az állattartók között, pedig igazából alapvetően az állat gazdája a felelős a kedvence biztonságáért. Mondom ezt úgy, hogy nekem is két kutyám van, akik nem rajonganak a szilveszteri durrogásért.

Tervezzük meg a sétákat!

A gazda – ismerve saját kutyáját – tudhatja, hogy az állata ilyen helyzetben megijed, ezért biztosítania kell kedvence számára olyan biztonságos helyet, ahonnan nem tud megszökni. Ezekben a napokban alapszabály, hogy sötétedés után már csak pórázon visszük ki a kutyát sétálni, mert bármikor eldurranhat egy tűzijáték, vagy szélsőséges esetben akár az is előfordulhat, hogy valaki direkt a kutya mellé dobja a petárdát. Kedvencünknek pedig lehet akármilyen stabil behívása, ha bepánikol, akkor gondolkodás nélkül fog menekülni, hiába kiabálunk neki. 

Fontos kérdések!

Hogy be lehet-e tiltani a tűzijátékot, és a megszökött állatok tulajdonosai mit tehetnek a baj megtörténte előtt, alatt és után, arról itt ír társkiadványunk, Az Én Kutyám magazin.

A tűzijátékok használata december 31. 18 órától január 1. reggel 6 óráig megengedett, bár ezt nagyon sokan nem tartják be. Éppen ezért szilveszter éjjelén az utolsó sétát időzítsük még a világos órákra, és kerüljük el az utcákat, ameddig csak lehet. Ha pedig kertes házban lakunk, akkor a kutyát csak felügyelettel, pórázon vigyük ki pisilni.

Én nem szeretem a petárdát!
Fotó: Shutterstock

A legjobb, amit december 31-én tehetünk, ha délelőttre beiktatunk egy kiadós kirándulást vagy bandázást a kutyahaverokkal. Ha kellőképpen lefárasztottuk a kutyát, akkor utána már az is elég, ha a nap további részében csak rövid egészségügyi sétákra visszük ki.

Legyen rajta azonosító!

Ha egyébként a kutyánkon nincsen semmilyen azonosító biléta, akkor ilyenkor mindenképpen tegyünk rá, mert lényegesen meggyorsíthatja a hazajutását, ha elveszik. Ugyan ma már elvileg minden kutyában van csip, annak a leolvasása időigényes, és sokkal egyszerűbb, ha a kutya nyakában fityeg a telefonszámunk, ami azonnal leolvasható. Emellett pedig ellenőriztessük az állatorvossal, hogy a csiphez tartozó adataink megfelelőek, mert azért a nyakörv vagy a biléta könnyen elveszhet menekülés közben.

Maradjunk nyugodtak!

Ha ez az első szilveszterünk a kutyával, és nem tudjuk, hogyan fog reagálni, akkor különösen fontos, hogy mi hogyan viselkedünk, amikor az első tűzijátékok eldurrannak. A kutya ugyanis jó eséllyel a mi reakciónkat fogja figyelni. Elsőre valószínűleg összerezzen a szokatlan zajtól, de ilyenkor mi semmi esetre se kezdjük el simogatni és nyugtatni, mert ezzel csak erősítjük benne, hogy most valami olyan történt, amitől félni kell. Helyette viselkedjünk minél természetesebben, hogy azt lássa rajtunk, nincs ok az aggodalomra. 

Maradjak vagy meneküljek?
Fotó: Shutterstock

Ne akarjuk a kutyánkat úgy felkészíteni a szilveszterre, hogy pórázra kötjük, majd a közvetlen közelében tűzijátékozunk! Ez pont nem az az eset, amikor ez a fajta érzéketlenítés, az ingerekkel való túltelítés működhet. Ugyanakkor hatásos lehet az, ha felvételről játszunk le neki ilyen hangokat, miközben valamilyen játékkal eltereljük a figyelmét, de mielőtt ezzel elkezdenénk kísérletezni, feltétlenül kérjük egy kutyaoktató szakember segítségét!

Elképzelhető, hogy kedvencünket eddig nem zavarta a tűzijáték, sőt talán érdeklődve figyelte a fényjátékot az erkélyről. Ugyanakkor idősödő kutyáknál előfordulhat, hogy az érzékek romlásával elkezdenek félni, ezért mindig figyeljük a kutyánk reakcióit, amikor elkezdődik a durrogtatás!

Súlyos esetben beszéljünk az állatorvossal!

Ha tudjuk, hogy kedvencünk félős, akkor többféle készítmény is segíthet abban, hogy ne rettegéssel teljen a szilveszter éjszaka. Beszéljünk az állatorvosunkkal, mert vannak olyan nyugtató tabletták, amelyeket csak tőle szerezhetünk be, de létezik olyan webshopokban is hozzáférhető feromonos párologtató vagy nyakörv is, ami nyugtató hatású az állat számára.

Az otthoni környezet megfelelő alakításával is sokat segíthetünk, ha csinálunk a lakásban egy nyugodt kuckót, ahova elvonulhat. Ismerek olyat, akinél a kutya a szekrénybe bújik ilyenkor, de nagyon sokan választják a fürdőszobát erre a célra. Ha kerti kutyánk van, akkor engedjük be legalább az előszobába, vagy a garázsba, pincébe, és zárjuk is be.

Mit tegyek, ha menekülő kutyát találtam?

Ha szilveszter éjjelén hozzánk csapódik egy láthatóan riadt kutya, akkor ne hagyjuk magára! Az országban már 100 MOL benzinkúton van csipleolvasó, így ha oda bevisszük, akkor ellenőrizhetik, hogy van-e benne azonosító, és ideális esetben könnyen meg is lehet a gazdi. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor kérjük az állatvédők segítségét, ugyanis sok szervezet tart ilyenkor ügyeletet.

Ha egy kutya a kertünkben keres menedéket, akkor engedjük be valami zárt helyre, hogy ne menjen tovább. Ha nem akar velünk kapcsolatot létesíteni, akkor hagyjuk magára, és később, amikor a tűzijátékok elcsendesedtek, akkor próbálkozzunk újra. Ha nincs rajta telefonszámos biléta, akkor ebben az esetben is kérjük az állatvédők segítségét!

Tata lehet a béke szigete

A kutyás ismerőseim közül többen minden évben megpróbálnak olyan helyre eljutni szilveszterkor, ahol nem durrogtatnak, de sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy nincs olyan falu, ahol ne lőnének fel pár tűzijátékot ilyenkor. Még talán az eldugott erdei kis házakban van a legnagyobb esély a csendre, illetve ettől az évtől a vízimadarak védelmében Tatán betiltották a szilveszteri durrogtatást, így könnyen lehet, hogy a város néhány éven belül a kutyatartók kedvenc szilveszteri célpontja lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.