Ez az utolsó munkanapod a film rendezőjeként, milyen érzés, hogy lassan befejeződik a Pappa Pia forgatása?
Nagyon kettős. Egyrészről örülök, hogy kész vagyunk, a másik részről viszont szomorúság fog el, mert annyira jó volt ezen a filmen dolgozni! Nem is akarok arra gondolni, hogy vége van, mert megszoktuk és megszerettük egymást, és maga a projekt is annyira izgalmas volt, imádtuk minden másodpercét! Azt azért még nem mondjuk, hogy készen van, hiszen rengeteg utómunka vár még ránk, majdnem ugyanannyi, mint maga felvétel volt. Ott van a rengeteg poszt-produkció, a vágás, a színezések, meg a vizuális effektek, szóval még minimum hat-nyolc hónapig dolgozunk. Ez a nagy stáb, akikkel 55 napon keresztül összemelegedtünk, mint egy nagy család, most egyik napról a másikra szétszéled, és másik projektbe kezd.
Arról nem is beszélve, hogy te pedig visszautazol Amerikába, így aztán amúgy sem nagyon lesz lehetőséged találkozni a stábbal.
Csak januárban jövök legközelebb vissza Magyarországra, mert kint vágom a filmet. Illetve nem én egyedül, hanem Szalai Annamáriával meg még más vágókkal is, akiket nem jelöltünk ki még. Túl sok mindenkivel szeretnénk együtt dolgozni.
Mennyiben volt más itthon dolgozni? Igaz, az utolsó filmedet, a Holdhercegnőt is hazánkban forgattad, de az nem volt teljes mértékben hazai produkció…
A fele a stábnak akkor is magyar volt, és meg kell hogy mondjam, iszonyú szigorúan megszervezettek, és nagyon szakértőek voltak. Jó volt a hangulat, mindenki tudja a munkáját. Ennél a filmnél mindezt Szabó Laci gyártásvezetőnek is köszönhetem, aki nagyon régóta a szakmában van, és könyörögtem neki, hogy tényleg minden pozícióra a legjobbat tegye, akit csak tud. Szerencsére megengedhette magának gyártási költségek alapján, hogy tényleg a legjobbakat szedje össze és ez meg is látszik.
Régebben sokat nyilatkoztál arról, hogy téged ez a családi vígjáték műfaj mostanában már nem annyira vonz, és hogy inkább próbálnád ki magad a művészfilmes vonalon. Ehhez képest a Pappa Pia egy zenés film lesz, ami azért inkább áll a családi film műfajához közelebb.
Ez egy teljesen könnyed film lesz, de megmondom őszintén, hogy leültem a stábbal, mielőtt elkezdtük. Beszéltem a világosítókkal, a háttér- és jelmeztervezőkkel, Jancsival (Szabolcs János – a szerk.), aki az art direction-ért felelős vagy Kerek Bélával, aki nekem nagyon régi munkatársam még Los Angelesből – szóval csináltunk egy nagy meetinget, ahol elmondtam, hogy meg akarom lepni a közönséget, és olyan minőségi filmet akarok ebben a zsánerben csinálni, amit nem várnak el. Tehát olyan világításokat, kameramozgásokat használnék, amiket nem szokott még meg a közönség az ilyen típusú filmekben. Nem az unalomig ismert könnyű, agyonvilágított színekkel dolgozunk, hanem kicsit művészibb hozzáállással próbálunk úgy jeleneteket beállítani, hogy izgalmasabb és érdekesebb legyen a végeredmény.
Tehát meg fogunk lepődni?
Remélhetőleg igen. Időjelzésben is próbáltunk kicsit művészkedni és nem a megszokottat hozni. Az egész vágási stílusával, a világítással, a kameramunkákkal és a színészeknek a játékával tényleg arra törekedtünk, hogy érezze a közönség, hogy van azért minőség! Meg azt, hogy egy kicsit bátrabb rendezési és művészeti stílus van a film mögött, mint szokott lenni.
Mi alapján döntöd el, hogy igent mondasz-e egy filmre?
Egyértelműen a forgatókönyv alapján. Van úgy, hogy tíz oldal után látom a stílusán meg a minőségén, hogy ez nem nekem való, vagy hogy utálom. Amikor tavaly megkaptam a Pappa Pia forgatókönyvét, annyira megfogott, hogy nem hittem a szememnek. Csak pörgettem az oldalakat az ujjaim alatt, miközben halálra röhögtem magam. Színesek, izgalmasak a karakterek, jók a zenei ötletek, meg ahogy összefogja a sztorit a sok sláger a 70-es, 80-as évekből! Soha nem éreztem, hogy bele lett erőltetve bárhova is a zene, nagyon ügyesen írta meg Divinyi Réka. Pedig amikor először mondta Kálomista Gábor, hogy ez egy zenés vígjáték lesz, már előre kerestem, hogy milyen udvariassággal fogok majd nemet mondani rá. De aztán ahogy elkezdtem olvasni, azonnal elvállaltam.
Ugyan Bart Simpsont neked köszönhetjük, de amióta nagyfilmeket forgatsz inkább ebben a könnyedebb műfajban keresnek, szerinted miért?
Valahogy így alakul. Hiába mondtam az ügynökségemnek, hogy ne családi filmek forgatókönyvét küldjék át, hanem inkább drámákét, thrillerekét. Mert mindig az érdekel, amit még nem csináltam, és ilyesmiben még nem próbáltam ki magam.
És az elképzelhető, hogy visszatérsz az animációhoz? Egyszer csak érkezik egy zseniális forgatókönyv egy egész estés animációs filmről, amit nem tudsz kihagyni?
Nem tudom, már elég régóta nem foglalkozok animációval pontosan azért, mert csináltunk négy vagy öt filmet és iszonyú nagy munka van mögötte, teljesen leszív. Egyszerűen más ambícióim vannak már, sokkal inkább szeretnék élő filmeket rendezni.
Most befejezed a film utómunkálatait, látod már a jövőt? Visszatérsz megint?
Igen, van is már egy filmterv, amit elfogadott a Filmalap. Meg most a Nickelodeon is megkeresett, hogy a Fecsegő tipegőket újra akarják éleszteni, és rengeteg tervük van ezzel. Valósítsunk akkor meg új ötleteket, abból van bőven szerencsére. Azt gondolom, izgalmas évnek ígérkezik.
