Törőcsik Mari (még nincs kész)

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Törőcsik Mari

Túl a nyolcvanon is a Nemzeti színpadán láthattuk szerepelni, olykor még az orvosi intelemre is csak ímmel-ámmal vett vissza a tempóból, minden nehézség ellenére dolgozott, vállalt, lényegében végigjátszotta az életét. A vidéki Pélyeről induló karrierje során volt pellengére állított színésznő, majd agyonajnározott tehetség, és váltaz egyik legmeghatározóbb és a legtöbbet díjazott magyar színművésszé . A Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze, a kétszeres Kossuth díjas, kétszeres Jászai Mari díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és a Cannes-i Arany Pálma tulajdonosát,Törőcsik Marit egyszerűen senki és semmi nem tudta megállítani.

Pedig karrierje hajnalán próbálták

A Pélyen született, eredeti nevén Törőcsik Marián gyerekkorában nem arról álmodozott, hogy keresett színésznő váljon belőle, igazából egy hirtelen gondolattól vezérelve adta be jelentkezését a Színház és Filmművészeti Főiskola operett szakára, ahová minden erőlködés nélkül be is került. Még javában tanuló volt, amikor megkapta élete első és egyben egyik legmeghatározóbb filmjét, A Körhintát, amiért Cannes-ban is rajongtak a szakmabeliek. A filmben Bíró Máté (Soós Imre) szerelmét Pataki Marit alakította olyan hitelességgel, hogy ezután megugrott a filmszínésznői pályafutása. 1959-ben óriásit játszott a Kölyök című vígjátékban, amiért Karlovy Varyban meg is kapta a legjobb női szereplőnek járó díjat. A fiatal Törőcsik az egyetem évei alatt annyit forgatott, hogy nem sok ideje volt bejárni az órákra, de a tanárai elnézték a diáklány, lényegében, igazolt hiányzásait, bár az 1958-as diplomaosztóján nem tudta átvenni a diplomáját, ugyanis hiányzott hozzá három vizsgája. Az egyetem igazgatónőjétől, Olthy Magdától egy szál virágot kapott diploma helyett (később, Kossuth-díjas művészként sikerült babérkoszorúként megkapnia a diplomáját). Az egyetemről rendhagyó módon, egyből a Nemzeti Színházba vették fel, ami egyben karrierjének legnehezebb tíz évének kezdetét is jelentette.

Tudta?

Se mozogni, se beszélni nem tud

Míg filmszerepei egyöntetűen poztiív kritikákat kapott, ugyanez nem volt elmondható a színházi előadásai kapcsán, sőt, a szaksajtó egyenesen tehetségtelennek nevezte Törőcsiket.

A színházban Fábri Zoltán kérésére lett Marián helyett Marira változtatta a nevét, ugyanis akkoriban sokat játszott együtt Krencsey Marianne színésznővel, és nem lett volna szerencsés, ha összekeveik őket. Az 1956-ban bemutatott Major Tamás Vízkereszt című előadásában Mészáros Ágikát alakította, amiért szétszedték a kritikusok. Törőcsik saját bevallása szerint is nagyon idegennek érezte a filmezés után a színpadot, egyszerűen fogalma sem volt, mit is várnak tőle. Major Tamás viszont bízott benne, még akkor is amikor a szakmai kritikusok alig várták, hogy a színházi elit vesse ki magából ezt a lányt:Én nem tudok mit kezdeni magával. A szakmából szinte semmit sem tud, de annyira pontosan érez és érzékel, és az ízlése is egészen kivételes, csak a kifejezési formák hiányoznak. Maga képtelen ezeket az általános színészi eszközöket használni. ... Maga legyen nyugodt, és maradjon ilyen pontos és érzékeny – folytatta –, majd egy idő után megtalálja saját formáit. Addig persze le fogják írni nemegyszer magáról, hogy nem jön át a rivaldán, de nem baj. Ne jöjjön! Majd akkor törjön át, amikor meglesznek a saját eszközei.” - mondta neki Major, de a kollégái is biztatták, sőt, 1960-ban a legjobb nemzetis színésznőjévé választották

A Vágóhidak Szent Johannája volt a mélypont, ,,vele már ne próbálkozzanak, se mozogni, se beszélni nem tud", írták róla. Ennek ellenére Major kitartott mellette és neki adta a Szecsuáni jólélek darab főszerepét, ami után már kevesebb volt a szakmai fanyalgás, de az igazi áttörést Leonyid Zoltán Varsói Melódiája jelentette. A darabot Iglódi István rendezte, a játszótársa pedig Sztankay István volt. Törőcsik brillírozott Helga szerepében, tt végre megmutathatta hányféle arca van. A darab óiási pálfordulást jelentett a karrierjében, a kritikusok egyszer csak tömény ömlengéssel kezdtek el írni róla.

Szeretett szeretni és szeretve lenni

Ahogy karrierjében, úgy a szerelmi életében is nehézkesen jött össze a végleges szerelem. Összesen háromszor volt férjnél, az első házassága,csupán pár hétig tartott, a második Bodrogi Gyulával, már tartósabbnak bizonyult, de az igazi mély kapcsolatot végül Maár Gyula rendező jelentette, akivel családot is alapítottak. ,,. Maár volt az az ember, akin nem tudtam átlépni. Mindenki máson igen, de rajta nem.” - mondta egy interjújában.

Egy vietnámi árvákról szóló dokumentumfilm kapcsán úgy döntöttek férjével, hogy örökbe fogadnak egy vietnámi fiút, és a külügyminiszter közbenjárásával létre is jött az örökbefogadás: egy ismeretlen korú fiú, Son lett az új családtagjuk. Sonról egy speciális orvosi vizsgálat eredménye alapján végül kiderült, hogy egyidős Törőcsik vér szerinti Teréz lányával. A fiút sajnos sok etnikai atrocitás érte itthon, ezért idősebb korában visszaköltözött Vietnamba, de anyja minden fontosabb bemutatójára hazalátogatott.

A cannes-i díjas színésznő

Bár már a Körhintában nyújtott alakításáért is körberajongták Cannes-ban, a Déryné hol van? (1976) Című filmben elhozta számára a legjobb színésznőnek járó díjat. Negyvenéves korára óriási sikereket tudott a háta mögött, de ez közel sem jelentette a jéghegy csúcsát, pályáján még sok izgalmas szerepe és feladat várt még rá.

Élet a Nemzetin kívül

1978-ban jelentette be, hogy otthagyja a anya színházát és azt is tervezte, hogy egy időre elhagyja a pályát is. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a gyermeke születése után nem sokat lehetett látni a színpadon és egy portréfilmen kívül nagyobb filmszerepei sem voltak. A Nemzeti után a Kisfaludy Színház művészeti vezetője lett, 1980-tól a Mafilm társulatának tagja volt, majd Szolnokon töltött el szolnoki társulatban töltött el huzamosabb időt, a 1993 és 1996 között a Művész Színház (a mai Thália) művésze, 1993-1994-ben igazgatója volt. Hosszú idő után 2002-ben tért vissza a Nemzetibe, ahol aztán haláláig játszott.

,,Nagyon nehéz nemet mondanom bármilyen felkérésre, hiszen az életem a színpad, a közönség. Egészen biztos vagyok benne, hogy engem a munka tart életben."

2008. október 14-én délelőtt egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, majd megállt a szíve és végül kómába esett. Miután sikerült újraindítani a szívműködését az orvosok napokig küzdöttek az életéért. Senki sem gondolta, hogy úgy fog a kómából visszatérni, hogy az emlékezőtehetsége és a beszédkészsége nem szenved károsodást. Törőcsik figyiszt mutatva a halálnak visszatért és nem csak az életbe, hanem a színpadra is és leküzdötte élete legnagyobb függőségét a dohányzást is. 

2010-ben tért vissza a színpadra a Csiky Gergely Színházban Merquerite Duras darabjában, amit Anatolij Vasziljev rendezett. A bonyolult struktúrájú dráma a halál előtti számvetés visszaemlékezést, és egyben egy vidéken élő anyának és annak Párizsban élő fiának kapcsolatát dolgozza fel.

Nyolcvanadik születésnapja alakalmából Anatolij Vasziljev a gálán monodrámát akart rendezni Törőcsik Marinak Hemingway Az öreg halász és a tenger című művéből, de ez végül orvosi utasításra meghiúsult, a doktor szerint a művésznő tüdeje nem bírta volna a másfél órás megpróbáltatást. De még ez sem jelentette a teljes visszavonulást, ezután még láthattuk színpadon, sőt filmet is forgatott, ha keresték, nem tudott nemet mondani, de arra is fel volt készülve, hogy színház és film nélkül élje hátralévő életét. 

Farkas Lina Edina
Farkas Lina Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.