Aztán premier plánban kitépik a bordáit

Olvasási idő kb. 3 perc

Erősen nyit a Vikingek új évada: számszeríjjal átlőtt torok, férfi genitáliákat hentelő szőke amazon - de miért kell ezt nézni?

Erősen nyit a Vikingek 4. évada: az első epizódban a bajszos harcosnak számszeríjjal átlövik a torkát, majd a szőke amazon késsel levágja a haldokló férfiasságát. Ez utóbbit nem mutatja a kamera, de minden hímnemű néző garantáltan felszisszen majd a jelenet láttán. Persze a History Channel 2013-ban indult sorozatát nemcsak a nyers brutalitás hitelesíti, hanem minden, amiért a Vikingeket szeretjük: a korhű díszletek, a történet, és a remekül kidolgozott figurák. A 4. évad első két része már látható, igaz, még csak angolul, ami senkit se riasszon el: ez csak hozzáad az élményhez. 

Tizenkilencre húzott lapot a History Channel, amikor 2013-ban elindította a Vikingeket, hiszen a tévés piac már akkor is tele volt jobbnál jobb sorozatokkal, történelmi témájúak is akadt bőven, a magyar nézők is túl voltak már akkor a Rómán, a Tudorokon, a Spartacuson és a részben nálunk forgatott Katedrálison. A kísérlet bejött, az epikusan hömpölygő, minden részletre odafigyelő, mégis akciójelenetekkel teletűzdelt, részben valóságos, részben fiktív elemekkel teletűzdelt széria elnyerte a közönség tetszését. 

Fotó: IMDb / -

Skandináv Odüsszeusz

A Vikingek főhőse a harcos-uralkodó Ragnar Lothbrok, aki jelentős alakja az északi népek mitológiájának, kalandjai révén egy igazi skandináv Odüsszeusz. A történet elején Ragnar egyszerű földműves, portyázó harcos és mindezek mellé még családfő is. Viszont vágyai nagyra törőek, Nyugatra hajózik kincsek és tudás reményében, és ez királlyá emeli. Az epizódok sorra veszik, hogyan és miként kezdtek el a vikingek egyre nagyobb területeket meghódítani és kifosztani. A kalandok és harcok szüneteiben megismerhetjük a vikingek mindennapjait: hogyan éltek, miben hittek. A már említett korhűség nem csak a bőségesen adagolt vérben és brutalitásban mutatkozik meg (akit érdekel, megtudhatja, mit is jelent pontosan a vérsas kifejezés, amire a címben is utalunk), a készítő a vikingek vallását és az ehhez kapcsolódó rituálékat, történeteket is pontosan mutatja be. Ezért szippant be a sorozat, ezért hisszük el, hogy a harcosok nemhogy nem féltek a haláltól, de ki is hívták maguk ellen a sorsot, hiszen a hősi halált halt kardforgatót a valkűrök kísérik fel a Valhallába, a legfőbb isten, a sorozatban vándorként feltűnő Odin csarnokába. Jobb, mint egy történelemóra.

Fotó: IMDb / -

Párizsba beszökött a bősz

A negyedik szezon (amelyre 20 epizódot készített a History) ott folytatja, ahol a harmadik abbahagyta: a vikingek elfoglalták és kifosztották Párizst. A vikingek nagy része hazatér, a francia városban Rollo marad, a király testvére, akit már nyomaszt, hogy nem tud kilépni a bátyja árnyékából. És itt véget is vetünk a spoilerezésnek, legyen elég annyi, hogy ezúttal sem maradnak el a cselszövések, árulások, érdekszövetségek és persze a szerelem, és annak minden velejárója. A 4. évadban is feltűnik Alexander Ludwig (Björn), aki ismerős lehet az Éhezők viadalából vagy a Boszorkányhegyből, és természetesen Trevis Fimmel (Ragnar), akit tavasszal a Warcraftban üdvözölhetünk majd.

Fotó: IMDb / -
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kiszler Máté
Kiszler Máté
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.