A kirekesztés nem biciklitároló

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudtad-e címmel indult ismeretterjesztő kampány, melynek célja, hogy aktuális, sokakat érintő társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet.

Tudtad-e?

A projektben részt vevő közel harminc civil szervezet karikatúrákkal illusztrált, egyszerű mondatok segítségével szeretne a mindennapi tudás részévé tenni olyan aktuális társadalmi és emberi jogi témákat, mint a menekültkérdés, a hajléktalanok helyzete, a fogyatékkal élők megítélése, vagy a szexuális kisebbségek ügye. A kampány nemcsak a fontos társadalmi kérdéseket, hanem azok jogi szabályozását és a hozzájuk kapcsolódó következményeket is átláthatóvá kívánja tenni. Március 2-ától 20 munkanapon át 20 egyszerű és közérthető „Tudtad-e?” mondattal, és egy-egy hozzájuk kapcsolódó, Merényi "grafitember" Dániel által készített illusztrációk segítségével hívják fel a társadalom figyelmét azokra a problémákra, amelyek megoldásától a mindenkori politikai hatalom általában látványosan elhatárolódik.

Fotó: Grafitember / tudtade.blog.hu

A nem az nem

A kampányban eddig szó esett már a menekültekről, a börtönből szabadultakat sújtó ördögi csapdákról, vagy arról, hogy a hajléktalan emberek több mint ötödének van munkája, a nőnap kapcsán pedig két, a társadalmi nemi egyenlőtlenségeket bemutató üzenet is megjelent.

Az egyik a gyermekvállalás munkáltatói firtatásának törvénytelenségéről, a másik pedig a családon belüli erőszak áldozatairól szól. A statisztikák szerint Magyarországon minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak miatt, és minden ötödik nőt bántalmaztak már élete során. Most jelent meg az első olyan ügyészségi statisztika, amelyben már szerepel a kapcsolaton belüli erőszak is. A macsó és patriarchális társadalom sokkal inkább áll a vak komondorok, az elkövetők, mint a bántalmazottak oldalán. Az Üvegplafon által március 7-én szervezett nőnapi beszélgetésen hajmeresztő kijelentések hangzottak el, pedig ezeknek már évtizedek óta ki kellett volna hullaniuk a közbeszédből.

Az Európa Tanács nők elleni és családon belüli erőszak felszámolására irányuló egyezményéhez Magyarország tavaly márciusban csatlakozott ugyan, hatályba lépéséhez azonban az Országgyűlésnek is el kell fogadnia az egyezményt. Bár a hivatalos magyarázat szerint csak „elhalasztották”, a kormánypárti képviselők 2015. március 4-én nem szavazták meg az Isztambuli Egyezmény ratifikálását – amelynek kapcsán egyébként a Fidesz EP-képviselője, Pelczné Gáll Ildikó is értetlenkedett egy kicsit. Ha valóban arra várnak, hogy az egyébként rajtuk múló jogi körülmények alkalmasak legyenek az életbe léptetéshez, az egyezmény ratifikálását valószínűleg még unokáink sem fogják látni, ahogyan paksi bővítés 30 évre titkosított részleteit sem. Az atomerőmű mellett többek között a diszkrimináció sem biciklitároló, és ennek az összehasonlításnak éppen annyi értelme van, mint az eredetijének.

Fotó: Grafitember / tudtade.blog.hu

Millió rózsaszál

A nőnap alkalmából megjelent írások, és hozzájuk kapcsolódó kommentek ismét siralmas képet festenek a közbeszéd ezen részéről. A Stumpf András-i értelemben vett konzervatív szupersztár, Stumpf András érthetetlen csúsztatásokkal teli, lekezelő és pökhendi cikkben oktatta ki Papp Réka Kingát, aki kifogásolta, hogy a nőnapi lakossági csokor mellett az azonos munkáért azonos bérezés elve, vagy a diszkrimináció szabályozása fel sem merül. Pedig tényleg nem virágra lenne szükség, félárú múzeumi belépőre, vagy otromba kézcsókra, hanem arra, hogy végre anélkül lehessen az egyenlőség mellett kiállni, hogy ezzel automatikusan az agresszív összeesküvés-elméletek áldozatává váljon valaki. A semmibe vétel nem megoldás, mert jól érzékelhető társadalmi katasztrófához vezet.

Fotó: Grafitember / tudtade.blog.hu

Hazám, hazám, te ellenőr

Magyarország a statisztikák és a közhangulat alapján is az uniós listák utolsó helyeivel büszkélkedhet a gazdasági és kulturális esélyegyenlőség terén. A problémát súlyosbítja, hogy a nők nagyobb arányban vannak jelen a legkiszolgáltatottabb rétegekben, vagyis az egyszülős családok, a mélyszegénységben élők, az idősek és az alulképzettek körében. Minden egyéni vagy civil kezdeményezés fontos és előremutató, a helyzet azonban az, hogy amíg az állam nem tekinti saját felelősségének a társadalmi közbeszéd és az intézményrendszer ilyetén korszerűsítését, addig mélyreható változás nem fog elindulni, az aktivisták pedig az általános, és felülről irányított vélekedés szerint maradnak a Nyugat által befolyásolt, szőrös lábú, ujjatlan kesztyűt és hosszú sálat viselő hőbörgők. A probléma lényege pontosan itt van. Az állam Magyarországon semmiben nem tekinti partnernek a polgárait. Atyáskodik, kioszt, meghatároz, és kirekeszt. Hálószobákban kutat, iskolásokat vezényel ki ünnepségre, monopolizálja a közmédiát, megmondja, hogy mi a haza, hogy mi a család, és hogy az a család mivel töltse a vasárnapot. Mindeközben minden napra jut egy botrány, bedőlt cég, felfedett stróman, hibás vagyonnyilatkozat, gyanús diploma vagy éppen oligarcha-háború. A magába forduló, elszegényedő, gyűlölködő társadalom nemcsak az elmúlt öt, hanem az elmúlt huszonöt év kudarca: az egymásra épülő korrupt, jövőkép nélküli rendszerek eredménye. Nem igaz, hogy gyáva népnek nincs hazája. Van, csak nem mindig jó benne élni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hermann Veronika
Hermann Veronika
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.