Gilles Bourdos Renoir című alkotása igazi nyári mozifilm, mi a már említett Mozinet Filmnapok keretében premier előtt láttuk, de aki ott lemaradt róla, simán bepótolhatja. A francia rendező két generáció találkozásáról - a világ egyik leghíresebb festőjéről, a francia impresszionista Pierre-Auguste Renoirról és a filmrendező Jean Renoirról -, valamint a női szépségről mesél a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált filmjében. A két generációt így a nő köti össze, hiszen a film akkor kezdődik, amikor a festő Renoir megismerte utolsó modelljét, Andrée Heuschlinget, aki később középső fia felesége lett.
A Renoir lassúsága ellenére is működik, és ez nagyban köszönhető a címszerepet játszó Michel Bouquetnek, aki annyira finom eszköztárral dolgozik, hogy a vásznon keresztül is érezni lehet az izületi gyulladás kínjait, ami a festő életét a vége felé megkeserítette. A fiát, Jean-t Vincent Rottiers kelti Edward Nortonos bájjal életre, ám ez még korántsem a határozott filmrendező Jean Renoir, hanem a világháborúban megtört, mégis odavágyó fiú, akit még az elsöprő szerelem sem akadályoz meg abban, hogy visszatérjen a frontra.
1915-ben érkezik Andrée Heuschling (Christa Theret) a mester dél-franciaországi otthonába, hogy modellt álljon a múzsára ácsingozó, frissen megözvegyült festőnek. Lehetne mondani, hogy fenekestül felforgatja a házat, de az igazság az, hogy inkább csak egy kétségbeesett, mégis törtető kislányt mutat be a rendező (kiváltképp az operatőr, Ping Bin Lee) a csak kezdetben szemérmes Heuschling személyében.
Persze múzsára nemcsak az öreg, de a fiatalabb Renoiroknak is nagy szükségük van, ám Andrée kapcsolatát Coco-val (Thomas Doret), a legfiatalabb Renoir-fiúval nincs idő bemutatni, mivel a 111 percben egy fontosabb szálat kellett kibontani. A háborúból sérülten visszatérő Jean Renoir a másodperc törtrésze alatt szeret bele a színésznőnek készülő múzsába, aki kap a remek lehetőségen és gyorsan meggyőzi arról, hogy filmeket kellene rendeznie saját tőkéből. Nagyjából ez a Renoir film alapsztorija, ám a megvalósítása szerencsére ennél sokkal bonyolultabb.
Bourdos ugyanis csodaszép filmet rendezett, amit jó nézni a vásznon, mert érzelmekkel és indulatokkal, de nem túlzásba vitt szentimentalizmussal mutatja be az impresszionista festőt klasszicista korszakában. Christa Theret is belerakta mindenét a moziba: a meztelenkedést ugyanolyan természetességgel hozza, mint a hisztit, amit levág, amikor rájön, hogy valójában kevés színésznőnek. Ping Bin Lee operatőr képeit pedig a Cagnes-sur-Mer-i birtokról és magáról az alkotó Renoirról tényleg öröm nézni, de a forgatókönyvírók (akik között akadt Renoir leszármazott) is kitettek magukért, így hallhatunk bölcseleteket a mestertől, amitől személyes és meghitt film lett a Renoir.
